Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Haraszti György: A világűrjog néhány időszerű kérdéséről
amely előzetes hozzájárulást kíván meg, és kifejezetten kizárja a hallgatólagos hozzájárulás lehetőségét.21 Az államok közötti megegyezés elképzelhető általánosabb formában is, amennyiben meghatároznák az adások tartalmát, illetve részletesen körülírnák, milyen tartalmú adások tekintendők tiltottnak. A szovjet tervezet tartalmaz is ilyen meghatározást, de egybekapcsolva a kifejezett hozzájárulás elvével. Kérdéses, vajon az adások tartalmának általános meghatározása a célállam konkrét hozzájárulása nélkül biztosítja-e az utóbbi érdekeinek megvédését. Annyi bizonyos, hogy súrlódások merülhetnek fel az államok között, és mindenképpen gondoskodni kell a felmerülő viták megfelelő elintézési módjairól. A direkt tv-adások problémájának rendezését bizonyos mértékben megkönnyítik azok a megállapodások, amelyeket a Nemzetközi Távközlési Egyesület által 1977 elején Genfben megrendezett Adminisztratív Rádió Világkonferencia záróokmányaiban rögzítettek. Mivel a szóban forgó adások csakis a geostacionárius pályán elhelyezkedő műholdak segítségével történhetnek, amelyeknek száma — mint említettük — korlátozott, és mivel itt bővebben nem részletezhető technikai okok folytán jelenleg a közvetlen adások céljára csak a 12 GHz frekvenciatartomány használható fel, a megállapodások egyelőre az amerikai kontinens kivételével elosztják az államok között az orbitális pozíciókat és a felhasználható frekvenciasávokat, amelyek általában az egyes sávok szélességénél fogva csak az adott állam területének átfogására alkalmasak. Ebből az is következik, hogy a nagy földrajzi kiterjedésű államok számára több orbitális pozíciót kellett megállapítani, amelyekről a frekvenciasáv felhasználásával a különböző területrészek besugározhatok lesznek.22 Ez azt jelenti, hogy az egyes államok a létrejött megállapodások alapján a közvetlen műsorszórással csak saját területüket láthatják el. Ez természetesen nem biztosítja, hogy a határmenti területekre történő adásátszűrődést (spill over) kiküszöböljék, kifejezetten a határon túlra irányított adás azonban nem történhet. A helyzet tehát kétségtelenül változott az említett megállapodások létrejöttével, de korántsem mondhatjuk, hogy azoknak az államoknak az aggályai, amelyek a direkt televíziós adásokhoz a célállam hozzájárulását igénylik, teljesen alaptalanokká váltak. Eltekintve attól, hogy az 1979. január 1-én hatályba lépő megállapodások előirányzott időtartama tizenöt év, bizonyos aggály merülhet fel azzal kapcsolatban is, hogy itt politikai jelentőségű kérdést tisztán technikai szabályokkal próbálnak megoldani. A technikai jellegű nemzetközi szabályok megsértése a nemzetközi közvélemény szemében is általában enyhébb megítélés alá esik, mint a nagyobb politikai jelentőségű jogszabályoké. Ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a rendezés módja és a kérdés jellege között kívánatos lenne összhangot teremteni. Jogos tehát az államok nagy részének az az igénye, hogy a szóban forgó politikai súlyú problémát hasonló súlyú nemzetközi jogszabállyal rendezzék. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy az 1977. évi genfi záróokmány elfogadása nagymértékben megkönnyítette a kérdés rendezését. Remélhetjük, hogy ha egyelőre nem is nemzetközi szerződés útján, de legalább általános elvek közgyűlési határozatban való rögzítésével meghatározzák azt a magatartást, amelyet a nemzetközi közösség a mes67
