Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Haraszti György: A világűrjog néhány időszerű kérdéséről
ellen irányulnak, háborús propagandát tartalmaznak, vagy pontatlan állítások folytán veszélyeztetik a nemzetközi egyetértést.17 A második világháború után már az ENSZ Közgyűlésének I. ülésszakán felvetődött a tájékoztatás szabadságának kérdése. Ekkor, majd későbbi ülésszakokon is született néhány ajánlás jellegű közgyűlési határozat, amely nemzetközi jogi erővel természetszerűleg nem rendelkezett. 1948-ban az ENSZ égisze alatt összeült Genfben egy nemzetközi konferencia, amelynek feladata lett volna egyezményt kidolgozni a tájékoztatatás szabadságáról. Ám az itt megszövegezett tervezet máig is a Közgyűlés előtt fekszik, amely a nézeteltérések miatt nem tudott határozatot hozni. Hasonló sorsra jutott az a nyilatkozattervezet is, amelyet egyes nyugati államok 1960-ban az ECOSOC-on keresztül terjesztettek elő.18 Az ENSZ Közgyűlése által az emberi jogok tárgyában 1948-ban elfogadott egyetemes nyilatkozat 19. cikkében utal ugyan az egyénnek arra a jogára, hogy „határokra való tekintet nélkül kereshessen, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon”, ez az általános formában fogalmazott tétel azonban, amelyet szintén csak közgyűlési határozat rögzített, a Nyilatkozathoz fűződő erkölcsi súly ellenére sem tekinthető kötelező erejű nemzetközi jogi dokumentumnak. Más jellegük van ezzel szemben az emberi jogok egyezségokmányainak, amelyek már kötelező erejű nemzetközi jogi dokumentumok. A polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezségokmány 19. cikke kimondja, hogy a szabad véleménynyilvánítás joga magában foglalja mindenfajta adat és gondolat határokra való tekintet nélküli keresésének, megismerésének és terjesztésének a szabadságát is. Ugyanakkor azonban az egyezségokmány leszögezi, hogy e jogok gyakorlása különleges kötelességekkel és felelősséggel jár. Ennélfogva az bizonyos korlátozásoknak vethető alá, egyebek között az állambiztonság, a közrend, a közegészség vagy a közerkölcs védelme érdekében. Ez más szóval azt jelenti, hogy az államok belső jogszabályaikban meghatározhatják a jog érvényesítésének korlátáit, anélkül hogy az adott jog érvényesülését megakadályozhatnák. Ahhoz azonban, hogy az információk terjesztésének joga és az ezzel szemben jogosan állítható korlátok egyaránt érvényesülhessenek, az érdekelt államok együttműködésére van szükség. Ennek az együttműködésnek a hiánya esetén az a veszély fenyeget, hogy az államok a közvetlen televíziós adásokat egymás elleni propagandára és ellenpropagandára használnák fel, vagy esetleg olyan intézkedésekhez folyamodnának, amelyek az általuk felállított korlátokat áthágó adásoknak, illetve azok vételi lehetőségeinek megakadályozására irányulnának. Mindez nyilván nagymértékben csorbítaná az államok békés egymás mellett élését. A veszélyek kiküszöbölését célzó együttműködés az államoknak a közvetlen tv- adásokra vonatkozó megegyezését jelenti. Ez állhat annak a tételnek az elfogadásában, hogy a direkt televíziós adáshoz a célállam hozzájárulására van szükség, amint azt a Szovjetunió,19 illetve Kanada és Svédország20 által az űrjogi albizottság elé terjesztett tervezetek előirányozták. Mindkét dokumentum világosan kimondja, hogy a mesterséges bolygók közvetítésével más állam felé irányított direkt televíziós műsoradás csak az utóbbi állam hozzájárulásával történhet. Ugyanezt az elvet rögzíti az argentin javaslat is, 66
