Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya
tikájának vonzókörébe került, szerződéses kapcsolatainak rendszerét alapvetően ez határozta meg. E kapcsolatrendszer kiépítése R. G. (később Sir Robert) Menzies liberális párti politikus nevéhez fűződik, aki 1966-ig állt miniszterelnökként az ország élén. Ausztrália, Üj-Zéland és az Egyesült Államok „biztonsági szerződése”, az 1951-ben aláírt ANZUS a NATO csendes-óceáni verziójának tekinthető. Három évvel később Ausztrália csatlakozott a SEATO-hoz is. A koreai háborúban több mint 8000 ausztrál katona harcolt az amerikai agresszorok oldalán. Amilyen bizalommal viseltettek az ausztrál vezetők 1939 előtt Britannia iránt, olyan készségesen fogadták el az ötvenes években az amerikai külpolitika antikommunista, hidegháborús sztereotípiáit. A gyarmati országok önállósodása, a brit és a francia gyarmatbirodalom széthullása, a szocializmus győzelmei Kínában, Koreában és Vietnamban arra késztette őket, hogy szorosabbra zárják egységüket a haladó társadalmi változások feltartóztatásán munkálkodó erőkkel. Támogatták a brit és a holland gyarmatosítókat Malayában, illetve Nyugat-Iriánban, és az Egyesült Államok oldalán belesodródtak a vietnami háborúba is. A „Menzies-érát” a „kettős elkötelezettség” vagy „a két pártfogó közti egyensúlyozás” jellemezte. Az ausztrál vezetők politikai, gazdasági, sőt katonai téren is erősíteni próbálták a brit kapcsolatot, hogy ellensúlyozzák vele az USA olykor nyomasztó befolyását. Ebben nem különböztek munkáspárti elődeiktől, akik 1947 és 1949 között nagy összegű pénzsegélyekkel támogatták a hanyatló Angliát. Menzies megpróbálta kijárni Washingtonban, hogy Nagy-Britannia kapjon társult vagy megfigyelői státust az AN- ZUS-ban — eredménytelenül. Ausztrália és Új-Zéland az ötvenes évek eleje óta összehangolja stratégiai tervezését és katonai tevékenységét a Csendes-óceán délnyugati térségében Nagy-Britanniával. A „nemzetközösségi stratégiai tartalék” keretében Ausztrália is csapatokat állomásoztatott Malaysiában és Szingapúrban. A két utóbbi országnak az együttműködéshez való csatlakozása után, 1971-benlétrejött az „öthatalmi védelmi egyezmény” (ANZUK). Az ausztráliai Woomera mellett 1948-tól brit közreműködéssel kiépítették a kapitalista világ legnagyobb szárazföldi rakétakísérleti telepét és lőterét. Itt kísérletezték és próbálták ki a brit hadsereg rakétaarzenáljának zömét. Ausztrál tudósok és kutatóintézmények jelentős szerepet vállaltak a brit atomfegyver létrehozásában is. A fegyvergyártásban, a hadiipari kutatásokban való együttműködés az Egyesült Államokkal is bővült, különösen 1957 után, amikor Ausztrália úgy döntött, hogy amerikai gyártmányú fegyvertípusokat rendszeresít. 1960-ban ausztrál—amerikai közös fegyvergyártási megállapodást írtak alá. A hatvanas években az Egyesült Államok több műholdmegfigyelő állomást, meteorológiai állomást létesített ausztrál területen. 1963—1966 között felépült a Northwest Cape-i amerikai rádiókommunikációs bázis, amely része a Pentagon globális hírközlési rendszerének. 6000 mérföldes körzetben továbbít jelzéseket a Csendes-óceánon és az Indiai-óceánon tevékenykedő amerikai felszíni hajóknak és tengeralattjáróknak. Hasonló méretű és jelentőségű katonai létesítmény csupán az Egyesült Államokban működik.4 Az amerikai bázisokon folyó tevékenység egy részét mindmáig a titkok homálya fedi. 1960-ban pl. megdöbbentette a közvéleményt a leleplezés, hogy az egyik támaszpontról U—2-es repülőgépek szállnak fel rendszeresen. A nukleáris fegyverek és az 54