Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Hernádi András: Új fejlődési szakasz a Japán gazdaságban
az állam nagymérvű, a költségvetési bevételek 30%-át is meghaladó kötvénykibocsátó tevékenysége, amely látszólag ellentmondásos, hiszen a recesszióból való kilábalást nem segíti elő, ha hitelszűkét teremtenek. A reálszférában azonban már érthetővé válik e nyílt piaci műveletek háttere: a kötvények ellenértékeként nyert anyagi eszközök többsége amúgy is tétovázó, a gazdasági kilátásokkal elégedetlen tőkékből tevődik össze, amivel a kormány az állami beruházások hosszú távon is tervbe vett felfuttatását kívánja mielőbb megkezdeni. Az állami beavatkozás legjelentősebb területe Japánban — a gazdaság szerkezeti változásaira gyakorolt hatása révén — az ipar- és külkereskedelmi politika. A termelés (és az export) szerkezetének meg-megújuló korszerűsítése a japán gazdaság rugalmasságáról tanúskodik. Az utolsó három évtized folyamán — a hazai ipar szerkezeti átalakulását követve — a hagyományosan könnyűipari cikkekben exportőr Japán a nehéz- és a vegyipari termékek világpiacán jutott erős pozíciókhoz. A 70-es években, illetve az új fejlődési szakaszban, az egyes ágazatokon belül a kutatás-fejlesztésigényes (ún. tudásintenzív) iparágak, illetve tevékenységek súlya nőtt meg (pl. fémfeldolgozóipar, gépgyártás, finomvegyipar, műszeripar stb.), és csökkent a nagy fajlagos nyersanyag-, energia- és élőmunka-felhasználású iparágaké. Ezek a szerkezeti változások is lehetővé tették a más fejlett tőkés országokhoz képest gyorsabb gazdasági növekedést — a szerkezeti változások is itt mentek végbe a leggyorsabban —, minthogy azon iparágak előretörését hozták, amelyekben a termelékenység növekedési üteme a hazai és a világátlaghoz viszonyítva gyorsabb volt, és amelyek termékei iránt a hazai, illetve a világpiaci kereslet nagyon rugalmasan nőtt. A háború utáni fejlődés során az állam sokrétűen segítette elő a nemzetgazdaság különböző szintjein végbemenő strukturális átalakulás folyamatait. Új iparágak fejlesztésére a segédeszközök egész sorát vonultatta fel. Az ún. újszülött-iparágakat (infant industries) túlságosan is hosszú időn át védte a külföld versenyével szemben; a vállalati egyesülések sugallója-szervezője is legtöbb esetben az állam volt; a hanyatló tevékenységek visszafejlesztésének ösztönzésével párhuzamosan az önhibájukon kívül érintettek számára igyekeztek a változást könnyebbé tenni; a csupán méretük, nem pedig hatékonyságuk, alkalmazkodókészségük hiánya miatt hátrányos helyzetben levő kis- és közép- vállalatok is sokoldalú támogatásban részesültek; végül kiemelkedő szerepe volt az állam és a magánszektor közötti kétirányú konzultációk szinte mindennapos gyakorlatának, amit a szakirodalom — sokszor leegyszerűsítve — csupán az összefonódás közhelyével jellemez. Az 1973 után megkezdődött új fejlődési szakasznak a strukturális átalakulás szempontjából is megvoltak a sajátos (új) vonásai: a lassúbb növekedési ütem és a mély recesszió — a magánszféra üzleti aktivitásának általános visszaesése, illetve kilátásai megítélésének bizonytalansága miatt — általában is kevesebb kezdeményező energiát szabadított fel, miközben a további kiegyensúlyozott fejlődés, a jövő szempontjai elodázhatatlanná tették a struktúra egészségesebbé tételét, megújítását. így azután az állami beavatkozás eleve megnövekedett jelentőségre tett szert. 36
