Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Hernádi András: Új fejlődési szakasz a Japán gazdaságban
Az ily módon, mintegy két évtizeden át élvezett addicionális növekedési tényezőnek ugyanis megkülönböztetett jelentősége volt a japán gazdasági fejlődésben, és a szakaszváltás ennek a tényezőnek a szerepcsökkenésével is összefüggésben állt. A Hirschman által a gazdasági fejlődésnek „backward” és „forward linkage” elnevezéssel illetett tovagyűrűző hatásai2 Japánban sajátos változatban, a technika importjához kapcsolódóan is jelentkeztek: a külföldi technológiák megvásárlása nyomán a gép- és berendezésberuházások nagy része mintegy járulékos beruházásként jelentkezett — közvetlen összefüggésben állt a technikai újítások átvételével. Ilyen értelemben közvetlenül is érzékelhető volt, hogy a technika importja addicionális növekedési tényezőt jelent. Ugyancsak sajátos módon érvényesült a Vernon-féle termékciklus-elmélet3 az USA és Japán kapcsolatában. Az amerikai vállalatok ugyanis nem követhették szokásos stratégiájukat: a komparatív előnyök teljében levő termékek gyártására nem volt lehetőségük a külföldi áruk és tőke versenyével szemben szinte fanatikusan védekező Japánban, ezért azzal kellett beérniük, hogy főként licenc-eladásokkal részesedjenek a gyorsan bővülő japán piac előnyeiből, és így biztosítsák korábban felmerült kutatási-fejlesztési költségeik gyors megtérülését, illetve többletjövedelmüket. A Vernonénál jóval korábban született Akamatsu-féle termékciklus-elmélet4 is módosult formában jelentkezett Japán esetében, hiszen a termékimport -> hazai termelés -> export sémában a termék importját az előállításának alapját képező szabadalom importja helyettesítette. A technika importjának növekedésgyorsító hatása értelemszerűen korlátozott, hiszen az importőr országnak az exportőr országhoz viszonyított általános, vagy bizonyos ágazatókban-területeken fennálló relatív technikai-technológiai lemaradása — a gazdasági fejlődés velejárójaként és a versenyklíma körülményei között — a hazai technikai fejlődést is felgyorsít(hat)ja, és ezzel a lemaradást — s végül önmaga jelentőségét — csökkenti. Ez a folyamat Japánban éppen a 70-es évek elején jutott el a műszaki lemaradás olyan mértékű szűküléséhez, amely már a technika importjának szerepcsökkenéséhez is hozzájárult. Japán a kutatási-fejlesztési tevékenység, a licenc-export és más „mutatók” tekintetében is megkezdte a felzárkózást más fejlett tőkés országok általános műszaki színvonalához. A felzárkózást az a felismerés is sürgette, hogy napjaink világ- gazdaságában a technikai-technológiai fejlettség önálló hatalmi tényezővé vált, de a növekedéssel együtt járó negatív jelenségek (környezetszennyeződés, túlzsúfoltság, a szociális infrastruktúra elhanyagolása) is kényszerítő erővel vetették fel, hogy ezekre a japán viszonyok között legmegfelelőbb technikai válaszokat-megoldásokat maguknak a japánoknak kell megtalálniuk, kifejleszteniük. Mind a belső, mind pedig a külső verseny körülményei is az önálló technikai fejlesztés szükségességét állították az előtérbe. A% állami beavatkozás —• más fejlett tőkés országokhoz hasonlóan — Japánban is alapvetően a monopoltőkés érdekek szolgálatában áll. A „tervezés” indikativ jellegű, a különböző gazdaságpolitikai döntések többnyire hosszú alkudozás, konszenzusteremtés nyomán születnek meg, s ezzel összefüggésben legtöbbször megkésettek is. Csupán a 70-es években kaptak nagyobb hangsúlyt a nem gazdasági infrastruktúra fejlesztésére irányuló állami befektetések, de ezekhez egyúttal nagyobb mértékű vállalatilakossági hozzájárulást kényszerítettek ki. Ugyanezekben az években vált általánossá 35
