Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Hernádi András: Új fejlődési szakasz a Japán gazdaságban
pedig az import, sőt, a tőkeexport vonatkozásában is érezhetővé vált, hogy a japán gazdaság rugalmasan reagált a gyorsan iparosodott fejlődő országok élőmunkaigényes termékeinek versenyére. A lassúbb növekedési ütemre való átállás, és az ezzel időben egybeeső, hosszúra nyúló általános és strukturális recesszió következtében azután 1974- től ismét a munkaerő-feleslegek és a szintén strukturálissá váló munkanélküliség jellemezte a gazdaságot, ami még az évszázados hagyományokra visszatekintő, ún. egész életre szóló munkaviszonyok rendszerét is „kikezdte”. A tőketényesp oldaláról az új fejlődési szakaszra való átállás azzal magyarázható, hogy a háború utáni fejlődést jellemző, az alapvető gazdaságszerkezeti változásokkal szorosan összefüggő növekedő állóalap-igényesség 1973 után úgy vett további lendületet, hogy közben az állótőke-beruházásoknak a GNP-hez viszonyított súlya, tehát a bruttó beruházási ráta— amely már 1969 óta stagnált — csökkenni kezdett. Az állótőke-igényességnek a vizsgált időszak végén bekövetkezett növekedése azzal függött össze, hogy a hosszú időn át elhanyagolt nem termelő jellegű infrastrukturális fejlesztéseket most már halaszthatatlanul, de egyúttal megnövekedett költségkihatásokkal kellett megvalósítani, hiszen jóval magasabb árszínvonal mellett, egyszerre nagyobb tömegű tőkebefektetésre volt szükség. Megnőttek a környezetvédelemmel kapcsolatos terhek is: az ilyen célú befektetések 1974-ben az összes magánberuházásoknak 16,2%-át tették ki. Az esetleges új üzemi létesítmények beindításánál még a spekuláció által is megdrágított telekárakkal kellett számolni. A már említett relatív munkaerőhiány is növelte a növekedés fajlagos tőkeszükségletét. Az 1974-től elkezdődött recessziót kísérő, a gazdaság egészét, egyes iparágakat pedig különösen is sújtó kihasználatlan kapacitások miatt az esetleges bővítő vagy pótló beruházások a korábbiakhoz képest eleve kisebb GNP-növekményt indukáltak. Az 1973-ig tartó időszakban a magas beruházási ráták mögött — a számos tényezővel indokolható — magas megtakarítási hányadok álltak. Az 1973-as év azonban ebben a tekintetben is új jelenségeket hozott, mintegy megerősítve az új fejlődési szakasz beköszönték Bár a megtakarítási hányad lassú csökkenése már az 1971-es évvel megkezdődött, ez a folyamat 1973 után felgyorsult, ami mögött a vállalati és kormányzati megtakarítások jelentős mérvű visszaesése húzódott meg. A recesszió, a kihasználatlan kapacitások, a megcsappant kereslet körülményei között természetesen csak a tőkeerősebb vállalatok szánják el magukat olyan, részint strukturális fejlesztésekre, amelyek majd a konjunktúra felfelé ívelésekor versenyelőnyt jelenthetnek számukra. Addig azonban a szokásosnál kevesebb haszonnal kell beérniük, s e beruházások makroszinten is csak főként közvetve növelik a GNP-t. Minthogy az effajta befektetések állótőke-igényessége viszonylag nagy, a magánszféra beruházási kedve érthető módon jelentős mértékben megcsappant. így azután a magánberuházások alapján számított beruházási ráta is csökkent, mintegy tükrözve a piacgazdaság átállását a kisebb növekedési ütemmel jellemezhető új gazdaság- fejlődési szakaszra. A tőketényező (megváltozott) szerepéhez Japán esetében szorosan kapcsolódik — a belgazdasági tényezők között — a felhalmozás azon sajátos eseteinek vizsgálata is, amikor a tőkebefektetések külföldi technika vagy technológia megvásárlására irányulnak. 34
