Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya
dekek fűzik. Az ausztrál magatartás és törekvések értelmét és jelentőségét egyre inkább az szabja meg, hogyan függnek össze Földünk legnépesebb és talán a legtöbb ellentmondással terhes kontinensének viszonyaival, ahol a biztonság, a regionális gazdasági együttműködés, a politikai érdekek összeegyeztetésének vagy összeütközésének kérdései jórészt megoldatlanok. Az ausztrál külpolitika hagyományos orientációi A kapitalista ausztrál gazdaság és burzsoá parlamentáris politikai rendszer az expanzív brit kapitalizmus és imperializmus szülötte. Az ország történelme különösen sok rokon vonást mutat Kanadáéval (brit bevándorlás, az őslakosság kiszorítása, a modern kapitalista gazdaság átültetése, amely az anyaországival egyidőben jut el a monopolista fokra, a külföldi tőke hagyományosan nagy szerepe, a gyarmat kései, békés önállósulása stb.). Föderatív rendszerük is csaknem pontról pontra megegyezik — mindkettőt Westminsterben dolgozták ki. A gazdasági szerkezet (a nyersanyagszektor és a mezőgazdasági termelés viszonylag nagy súlya) és a nemzetközi kapcsolatokban betöltött szerep hasonlóságait is gyakran összevetik, s a különbségek éppoly beszédesek. Kanada gazdaságilag, politikailag viszonylag korán a hatalmas déli szomszéd befolyása alá került; a távol eső, elszigetelt Ausztrália nem sietett elvágni a brit „köldökzsinórt”. A földrajzi helyzet előnyei azonban hátrányokkal is jártak, amelyek közül néhány: a viszonylagos tőkeszegénység, a feldolgozó ipar viszonylag alacsony versenyképessége, gyengébb termelékenysége, a nyerstermékexport túlsúlya következtében nagyobb exportpiaci függés. Mind Kanada, mind Ausztrália imperialista szövetségeseinek támogatásával, hozzájuk fűződő szoros gazdasági, politikai, kulturális, társadalmi kapcsolatai révén imperialista érdekek hordozója, ugyanakkor vezető köreik érdekei gyakran ütköznek a vezető imperialista hatalmak érdekeivel. Mozgásszabadságuk megőrzése érdekében mindkét ország politikusai arra törekedtek, hogy hazájuk a híd szerepét töltse be nagyobb hatalmak, nagyobb vonzóerejű gazdasági, kulturális régiók között. Az ausztrál kapitalizmus az országhoz közel eső csendes-óceáni térségben önálló gyarmatosító szerepre, majd az idők szavára hallgatva „dekolonizációs” politikára vállalkozott. Ausztrália állami önállósága — ha inkább formai szempontokból is, mintsem lényegileg — ma sem teljes. Az Ausztrál Államszövetség voltaképpen királyság, államfője az angol királynő, akit csak az 1973 októberében hozott parlamenti rendelkezés nyomán neveznek az országban „Ausztrália királynőjének”. Az ausztrálok saját nemzeti himnuszukat 1974-ben fogadták el. II. Erzsébetet Canberrában főkormányzó, a föderáció hat államában a helyi kormány javaslatára kinevezett kormányzó képviseli. Sir John Kerr főkormányzó beavatkozását az 1975 végén kialakult belpolitikai patthelyzetbe, amikor is a képviselőháznál konzervatívabb összetételű szenátus nem volt hajlandó megszavazni a munkáspárti kormány költségvetését, s így az akcióképtelen kormányt leváltották, sokan puccsnak bélyegezték. Gyarapodik az ország köztársasággá alakítását, a westmins- teri alkotmány idejétmúlt cikkelyeinek felülvizsgálatát követelők tábora. 52
