Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Szanakojev, S. P. - Kapcsenko, N. I.: A szocializmus külpolitikájának elméletéről
tikai válságjeleit. Ennek kapcsán Szanakojev és Kapcsenko részletesen kitér az enyhülést ellenző erők törekvéseire többek között a fegyverkezési verseny fenntartása érdekében, és az ezt kísérő ideológiai hadjáratra is, melynek során a tőkés gazdasági és politikai struktúra belső bajait a burzsoá ideológusok globális problémákra vagy kommunista aknamunkára próbálják visszavezetni. Sajátos jelenség korunkban, hogy minden ország belső életében egyre nagyobb szerepet játszanak a nemzetközi tényezőt. Ha a nemzetközi szférát tágan értelmezzük — a gazdaság és az ideológia nemzetközi vonatkozásaival együtt — levonható az a következtetés, hogy ez a két rendszer harcának fő hadszíntere. A tőkés államokban gyakran külpolitikai kérdések kerülnek a belső osztálykonfrontáció középpontjába. Ez történt az NSZK-ban a keleti politika kérdésében, az Egyesült Államokban pedig az indokínai háború kapcsán. Ez is mutatja, hogy az imperializmus külpolitikai stratégiája válságba jutott, és alapvető átértékelésekre van szükség. Bizonyos területeken el is indultak pozitív folymatok, de még nem erősödtek meg annyira, hogy visszafor- díthatatlanok legyenek. A szocialista külpolitika szerepét a világ forradalmi megújulásában a könyv hetedik fejezete tárgyalja. Abból indul ki, hogy a burzsoá politológia a külpolitika tartalmát leszűkíti államok, illetve szövetségi rendszerek kapcsolatára, figyelmen kívül hagyja, hogy az mindenekelőtt a két ellentétes társadalmi rendszer harcának egyik legfőbb területe. A polgári egyensúly-elméletek éppen ezért alkalmatlanok a nemzetközi helyzet lényegének ábrázolására. A szerzők az egyensúly-elméletek eredetét kutatva visszanyúlnak az 1815-ös bécsi kongresszushoz, Metternich szerepéhez. Szerintük mind a bipoláris, mind a plicentrikus egyensúly-koncepciók elfedik azt az alapvető tényt, hogy a burzsoázia az egyensúly-eltolódást üdvözli, óhajtja, ha az ő javára megy végbe. A külpolitika-elmélet tudományossága nem a pólusok számán múlik, hanem az osztálytartalom felismerésén. Az osztálytartalom megjelölése mellett elemezni kell a mögötte levő konkrét politikai tartalmat. Érdekes a könyvnek az a része, amely a néptömegeknek a külpolitikára gyakorolt hatását vizsgálja. A szocializmus hatása döntően a tömegeken keresztül sugárzik ki, de a konzervatív erők is kénytelenek számolni a tömegekkel. Lenint követve a szerzők bemutatják a burzsoázia „liberális” és „erőszakos” módszerét mint két alaptípust a tömegek kezelésében. Leszögezik, hogy jelenleg a burzsoázia általában a liberális módszerre kénytelen orientálódni, és ez a kényszerűség fejeződik ki abban is, hogy sok országban a szociáldemokrata pártokat volt kényleten a kormányhoz engedni. Ezt az új helyzetet a könyv úgy értékeli, hogy az állam osztálytartalma nem változott ugyan, de a széles tömegek nagyobb lehetőségekkel rendelkeznek, hogy befolyást gyakoroljanak az ilyen államra. Szanakojev és Kapcsenko könyvének befejező része az SZKP külpolitikai stratégiáját ismerteti a békéért és a társadalmi haladásért vívott harc keretében. Bemutatja a marxizmus —leninizmus alkalmazását és gazdagodását a szovjet külpolitika gyakorlatában, s e politika globális hatását, mindenekelőtt az 1971- ben meghirdetett Békeprogram, illetve annak megvalósulása tükrében. Ez a fejezet ismét kiemeli az egész áttekintés két fő elemét: az osztályszemléletet és az internacionalizmust. „A szocializmus külpolitikájának elméletéről” című könyv fő erénye, hogy a marxista-leninista megközelítésnek ezt a két alapkövetelményét mindvégig következetesen érvényesíti. Kétségtelen, hogy a címben megjelölt téma vizsgálatában lemaradás van. A marxista kutatók feladata, hogy tovább elemezzék a szocialista külpolitikát, ennek elméleti alapjait, a külpolitikai elmélet és gyakorlat kapcsolatát például a gazdasági viszonyokkal. Erre Szanakojev és Kapcsenko könyve csak utalt, de a mű egészében hézagpótló, hasznos, értékes munka. B. Gy. 127
