Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 1. szám - Szirtes I. János: Az NSZK nyugati politikája

egyenrangú partnernek fogadtatta el magát Nyugaton. Ennek azonban nagy ára volt: Németország kettészakítása. Ezt az árat a német imperializmus saját fennmaradása és megerősödése érdekében tudatosan, önként vállalta. Ez a „fejlődés” nem volt egyenes és törvényszerű. A háború végén az országban jelentős erők követelték a történelmi tapasztalatok levonását, a két világháborúért felelős német imperializmus felszámolását, vagy, mint ahogy egyes polgári körök is javasolták, a német állam semlegességét.

Az említett polgári körök szerint „adott helyzetben az az állam cselekszik bölcsen, amely kivérezve és elfáradva kivonja magát a világpolitika bonyodalmai alól,... lemond azokról a szövetségekről, amelyek többet követelnek, mint adnak”.10 De a nyugatnémet körök nem ezt tették. A cselekvőképességet és a kapitalista társadalmi rendet egyedül és gyorsan biztosító nyugati politikát úgy ideologizálták meg, hogy az ellenállást le tudják törni. Ennek érdekében került sor az alternatívák kiiktatását szolgáló durva anti- kommunizmus erőteljes kidomborítására, a nyugati politika és az NDK el nem ismerésének összekötésére és annak a deklarálására, hogy ez a politika a Nyugat-európai Unió megteremtésére irányul. Ezek a szempontok váltak az NSZK külpolitikájának ideológiai tartópilléreivé.

Az NSZK nyugati politikájának alapja, a nyugat-európai politikai unió nem valósult meg. A külpolitikai koncepció szempontjából ez a körülmény akkor is végzetes, ha fő célját, a cselekvőképességet biztosította. Kérdésessé vált ugyanis az egész koncepció helyessége. Az eredeti elméletről azonban alkotói nem tudtak lemondani, mivel — nem alaptalanul — tartottak e lépés következményeitől. A nyugati politikát ugyanis Adenauerék úgy fogadtatták el választóikkal, hogy kijelentettek: a „szabadságot” csak úgy lehet biztosítani, ha Nyugat felé orientálódnak és létrejön a Nyugat-európai Unió. A Nyugattal együtt pedig — az NDK bekebelezésével — a német megosztottságot is meg lehet szüntetni. Az idők során az eredetileg propagandának szánt összefüggés koncepcionális szintre emelkedett. Megkérdőjelezése az NSZK teljes külpolitikájának kétségbevonását eredményezte volna, vagyis nyilvánvalóvá tette volna az NSZK kikiáltásának és Németország kettészakításának valódi okát, a német imperializmus restaurálását. így alakulhatott ki az az ellentmondásos helyzet, hogy a külpolitikai normarendszer ellentétben állt a valósággal. Idővel ez a helyzet nemcsak a keleti, de a nyugati politikában is anakronisztikussá vált. Maga a koncepció a hidegháborús körülményekre épült, de még akkor is alkalmazták, amikor az imperializmus globális stratégiájának átalakulása során már nemcsak hogy szükségtelenné vált, de akadályozta is az osztályérdekek újfajta, a körülményekhez jobban igazodó, hatékonyabb érvényesítését. Az NSZK nemcsak a szocialista országok irányában került maga választotta elszigeteltségbe, de reális veszély fenyegette, hogy saját szövetségeseitől is elszigetelődik. Az NSZK Nyugat-politikai helyzete, vagyis az a törekvés, hogy „súlyának és jelentőségének megfelelő politikai szerepre” tegyen szert, a külpolitika taktikai átértékelését tette szükségessé. Napirendre került a háború után kialakított külpolitikai alapdöntések felülvizsgálása és taktikai megváltoztatása is, amire azonban a koncepciót kialakító és végrehajtó körök már nem voltak képesek.

23