Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - Inotai András: Az amerikai-nyugatnémet "speciális kapcsolatok" új elemei
bői gazdasági óriássá vált, amely az európai gazdaságban uralkodó szerepet tölt be és világméretekben is nagy gazdasági befolyással rendelkezik.”17 Hasonló következtetésre jut az amerikai politika elemzése során Link is. Szerinte az enyhülés általánossá válása mellett az EGK gazdasági nehézségei új jelleget öltenek. Már nem meggyőző az egyesülő Nyugat-Európa Amerika-barát politikája. Ezért a nyugatnémet—amerikai bilatera- lizmus már nem csak az eddigi politikák kiegészítése, hanem mint önálló politikai alternatíva is számításba jöhet.18 E felfogásnak már a két világháború közötti időben, majd a hatvanas években is voltak hívei. A harmincas évek elején nem egy német és amerikai vállalat az egymás közti munkamegosztásban látta a világpiac feletti uralom megszerzésének legmegfelelőbb eszközét. A hatvanas években Dean Acheson és Walt Rostow képviselt ilyen álláspontot. A hetvenes évek egyes eseményei ugyancsak e nézet helyességét látszottak megerősíteni, amihez azonban kétségtelenül hozzájárult az NSZK nyugateurópai szövetségeseinek meglehetősen rövidlátó magatartása. Miután az NSZK gazdasági ereje, világgazdasági befolyása és ma már politikai szerepe is túlnőtt a frontjaiban megmerevedett Közös Piacon, új érdekeinek érvényesítésére a legmegfelelőbb kereteket az USA-hoz fűződő kapcsolatok elmélyítésében vélte megtalálhatónak. Alighanem döntő lökést adott a bilaterális együttműködés fokozásának az 1973 végi nézeteltérés a nyugateurópai országok olajpolitikáját illetően. Az arab kapcsolatokra építő francia—angol érdekek összeütközésbe kerültek a kiszolgáltatott helyzetben levő NSZK Amerikához kapcsolódó érdekeivel. Mindennek ellenére az egyre inkább multilateralizálódó tőkés világgazdaságban és -politikában nem valószínű az amerikai—nyugatnémet bilaterális kapcsolatok kizárólagos megerősödése. Sokkal inkább feltételezhető, hogy erre az NSZK közvetítő szerepének fennmaradása mellett kerül sor. Ennek esélyeit, megvalósíthatóságát vizsgálja az érvényesítendő amerikai érdekek szemszögéből Katzenstein,19 a New York-i Cornell University professzora. Az NSZK lehetséges szerepköreit az amerikai kül- és külgazdaságpolitikában három alternatíva figyelembevételével elemzi. Az első modellben az NSZK mint a világgazdaság „forgókorongja” (Drehscheibe) jelenik meg. Világgazdasági szerepe, a fejlett tőkés- és a fejlődő országok közötti párbeszédben elfoglalt helyzete az USA aktív, globális vonatkozásban is egyenrangú partnerévé emeli. Ugyanakkor a többi tőkés gazdasággal szembeni előnye — az amerikai gazdasági potenciállal párosulva — olyan hegemón világgazdasági befolyást tenne lehetővé, amely a tőkés világgazdaságban igen rövid ideig, gyakorlatilag 1945 és 1957 között állt fenn az USA egyeduralma formájában. E szerep azonban csak úgy lenne eljátszható, ha az NSZK katonailag is megerősödne, amihez viszont már az USA sem hajlandó fenntartás nélkül beleegyezést adni. De a két ország gazdasági helyzetében is vannak olyan aszimmetrikus vonások (energia- és nyersanyagfüggőség, külgazdasági érzékenység), amelyek e szerepkör betöltésével szemben komoly aggályokat ébresztenek. Végül azt is figyelembe kell venni, hogy maga az NSZK sem hajlandó e szerep vállalására (legalábbis nyíltan nem). Maga Schmidt kancellár többször kifejtette, hogy az USA helytelenül teszi, ha túlbecsüli a nyugatnémet gazdaság erejét, mivel a „modern Krőzus” álarca mögött „agyaglábakon álló kolosszus” rejtőzik. 3»
