Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - Inotai András: Az amerikai-nyugatnémet "speciális kapcsolatok" új elemei
INOTAI ANDRÁS Az amerikai-nyugatnémet „speciális kapcsolatok” új elemei Az NSZK és az USA közötti kapcsolatok a második világháború befejezése óta sajátos szerepet töltenek be mind az imperializmus világpolitikai elképzeléseiben, mind a tőkés rendszeren belüli folyamatok irányításában. Egy ideig az Egyesült Államok és Nagy- Britannia között kialakult kapcsolatok rendszerét jellemezték „speciális viszonyként”, e kapcsolatok tartópilléreit azonban a szigetország politikai és gazdasági szerepének gyengülése megrendítette. Ezzel párhuzamosan a szakirodalomban ezt a kifejezést — nem ok nélkül — egyre inkább a nyugatnémet—amerikai kapcsolatokra alkalmazták. A kapcsolatokat a második világháború eredményeként kialakult helyzet (az USA katonai, politikai és gazdasági jelenléte az NSZK-ban) alapozta meg, a negyvenes évek végén kibontakozó, az ötvenes évek első felét jellemző hidegháborús tendenciák pedig megerősítették. E sajátos viszony — ha megváltozott formában is — a mai napig megőrizte néhány tartalmi jegyét. A változásokat egyrészt a szocialista országok következetes békepolitikájának eredményeként tért hódító enyhülési folyamat kényszerítette ki, másrészt a tőkés világon belül kibontakozó újabb ellentmondások érlelték meg. A lényeges vonatkozások közül a továbbiakban elsősorban azokra kívánunk kitérni, amelyek a tőkés világrendszeren belüli erőviszonyok átalakulásának termékei. Az 1971-ben indított amerikai „visszacsapás” célja a hatvanas években az USA rovására megerősödött nyugat-európai országok és Japán gazdasági visszaszorítása, az amerikai hegemón szerep helyreállítása volt. Az Egyesült Államok e törekvése az azóta eltelt hét év eseményeinek fényében meglehetősen ellentmondásos eredményekhez vezetett. Az USA-nak sikerült megállítani pozícióinak gyengülését, azonban ez nem a két legnagyobb rivális — Japán és az NSZK —, hanem a többi fejlett tőkés ország (elsősorban Anglia, Franciaország és Olaszország, továbbá általában az EGK) viszonylagos visszaszorításában fejeződött ki. A fejlett tőkés világgazdaságban megfigyelhető differenciálódás eredményeként éppen az a két tőkés ország tudta helyzetét megszilárdítani, amely ellen az amerikai koncepció elsősorban irányult. Ugyanakkor a kedvezőtlenebb helyzetbe került tőkés országokban fokozódtak a belpolitikai feszültségek, s ez egyre nagyobb aggodalommal 21
