Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - Puja Frigyes: Afrikai tapasztalatok
eleinek a nép érdekeinek; ha a belpolitikában a nem kapitalista út vagy még inkább a szocialista orientáció útjára lépnek, a külpolitikában pedig együttműködnek a szocialista és más haladó országokkal, támaszkodnak ezen országok segítségére, tapasztalataira. Fekete-Afrikában tehát napirenden van egyes országok mélyreható társadalmi átalakulása. Ma Afrikában öt olyan ország van, amelynek a vezetői a marxizmus—leniniz- mus elveit fogadták el politikájuk, munkájuk vezérfonalául. Angola, Benin, Etiópia, a Kongói Népi Köztársaság és Mozambik vezetői ezt nyíltan deklarálták. Egyes országok a nem kapitalista fejlődés útját vallják magukénak, de politikájuk vezérfonalául nem fogadják el a marxizmus—leninizmust. Néhány olyan ország is van, amelynek vezetői ugyan végcélul a szocializmus felépítését hirdették meg, de politikájuk nem egyértelmű, alig tettek szocialista jellegű intézkedést, homályosak az elképzeléseik a társadalom átalakításáról. Az idő mutatja meg, végül is melyik irányba mennek. Különösen felgyorsította a fejlődést Fekete-Afrikában az angolai és a mozambiki nép győzelme, valamint Etiópia császári rendszerének megdöntése. Angolában 1975-ben az imperialista hatalmak befejezett tények elé akarták állítani a világot. Szövetkezetek a Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző vezetőivel, Zaire elnökével, Mobutuval és azt tervezték, hogy a két ország nyílt katonai beavatkozásával hatalomra segítik az angolai szakadárokat, az UNITA és az FLNA vezetőit. Elképzeléseik szerint az angolai függetlenség kikiáltásakor olyan bábkormányt kellett volna létrehozni, amely nekik és a Dél-afrikai Köztársaság kormányának engedelmeskedik. Ezzel megakadályozták volna, hogy az MPLA, az angolai nép felszabadító mozgalma alakítson kormányt. A függetlenség kikiáltása pillanatában, 1975. november 11-én a dél-afrikai csapatok mintegy 150 km-re, Zaire reguláris egységei és a szakadár FLNA fegyveresei pedig mintegy 70 km-re álltak Luandától, Angola fővárosától. Ebben a helyzetben az MPLA kormánya, amely a függetlenség kikiáltásakor azonnal megalakult, az egyetlen helyes megoldást választotta: a külföldi intervenció visszaveréséhez segítséget kért a Szovjetuniótól és a szocialista Kubától. A Szovjetunió és Kuba teljesítette internacionalista kötelességét és hatékony segítséget nyújtott Angola kormányának a külföldi intervenció elleni harcához. A két szocialista ország segítségével az angolai nép az imperializmusnak olyan messzetekintő tervét hiúsította meg, amelynek a megvalósítása bizonyára hosszú időre befagyasztotta volna a dél-a frikai helyzetet. Ha Angolában sikerül a reakció elképzelése, esetleg a felszabadult Mozambikra is sor került volna, s ott is megkísérelték volna megfordítani az események menetét. Az új rendszer Angolában megszilárdult. Az MPLA I. kongresszusa 1977-ben eredményes munkát végzett. Megalakult az angolai marxista-leninista párt, az MPLA- Munkapárt, megszervezték a népi hatalmat. Angola vezetői a szocialista társadalom felépítésére törekszenek. Kissé más módon, de lényegében hasonló célokat tűzött ki Mozambik felszabadító mozgalmának, a FRELIMO-nak a III. kongresszusa is. Megalakították a néphatalmi szerveket, a felszabadító mozgalmat pedig marxista— leninista párttá szervezik át. Mozambik ugyancsak a szocializmus útján kíván haladni. 4
