Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - Puja Frigyes: Afrikai tapasztalatok
Afrika déli részén ezzel igen nagy teret nyert a szocialista orientáció. Az angolai és a mozambiki forradalom győzelme, a külföldi intervenciós erők terveinek kudarca azt mutatja, hogy közvetlenül napirendre került a dél-afrikai kérdéskomplexum megoldása, létrejöttek a feltételek a zimbabwei nép önrendelkezési jogának és Namíbia függetlenségének kivívására. Zimbabwe ügyében még folynak a tárgyalások, az imperialisták és Ian Smith kormánya — menteni ami menthető alapon — még manőverezik. De nem kétséges, hogy csak idő kérdése, mikor szabadul meg ez az ország a fehértelepes kisebbség uralmától és a nemzetközi monopóliumok kizsákmányolásától. Namíbia függetlensége sem odázható el sokáig, erre kötelezi a világ országait az ENSZ határozata is. Belátható időn belül rendezni kell a Dél-afrikai Köztársaság színesbőrű lakosságának helyzetét is. Megengedhetetlen, hogy mintegy három és félmilliónyi fehér elnyomás alatt tartson huszonkét millió színesbőrű embert. A Dél-afrikai Köztársaság fajüldözőinek semmiféle bűvészmutatványa, a bantusztánosítás és hasonló manőverek sem menthetik meg ezt az anakronisztikus rezsimet a pusztulástól. Óvakodnunk kell azonban attól, hogy mindhárom problémát azonosan ítéljük meg. Namibia és Zimbabwe esetében az imperialista hatalmak lényegében utóvédharcokat folytatnak, megpróbálják a visszavonulás számukra legkedvezőbb módját megtalálni annak tudatában, hogy előbb-utóbb engedniük kell. A Dél-afrikai Köztársaság esetében azonban más a helyzet. A nagy tőkés hatalmak határozottan kiállnak a dél-afrikai fajüldözők védelmében, nem hajlandók semmiféle lényeges engedményre kényszeríteni a dél-afrikai kormányt, nem akarják túlságosan nagy teherpróbának alávetni jó viszonyukat a Dél-afrikai Köztársasággal. A magyarázat kézenfekvő: a Dél-afrikai Köztársaságban komoly nyugati érdekek forognak kockán; nem csak a hatalmas tőkebefektetésekről van szó, hanem a térség stratégiai fontosságáról és nyersanyagokban, főképpen uránban való gazdagságáról is. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban kerül szóba az úgynevezett Dél-atlanti Szövetség létrehozásának gondolata. Egyes imperialista politikusok katonai blokkot akarnak összetákolni az Egyesült Államok, Brazília, Argentína, más latin-amerikai országok és a Dél-afrikai Köztársaság részvételével. Ennek — hasonlóan az imperializmus égisze alatt létrehozott többi katonai szövetséghez — az lenne a feladata, hogy konzerválja Dél-Afrikában és Latin-Amerikában a jelenlegi rezsimeket, fenntartsa a tőke uralmát s ezzel megbízható garanciát kapjon érdekei biztosítására. Reméljük, hogy a terv végül is kudarcot vall, meghiúsítja azt az afrikai és a dél-amerikai népek határozott ellenállása, a brazil és argentin vezető körök józansága. A másik kiemelkedően fontos esemény, amely Afrikában az utóbbi időben lezajlott, Hailé Szelasszié rendszerének bukása volt. Az etióp hadsereg tisztjeinek haladó csoportja megdöntötte a császár reakciós, lényegében feudális rezsimjét, radikális földreformot hajtott végre, állami ellenőrzés alá vette a nagyobb ipari üzemeket. A haladás és a reakció, a szocialista és a tőkés orientáció híveinek szakadatlan harcaiban megszilárdult az új rendszer. Létrehozta saját fegyveres erejét, megalakította a munkás-paraszt hadsereget, a népi milíciát, s megkezdte a régi hadsereg demokratikus átalakítását. Megszervezte a forradalom védelmére alakult bizottságokat, azok fegyveres erejét, amely közvetlenül védelmezi a népet az ellenforradalmi terror ellen. 5
