Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Schulz, Eberhard: Az Európai közösség Keleti kapcsolatai
hogy az EK szocialista országokból származó importjának növekedését az áruszerkezet is korlátozza. (Ismeretes, hogy a szocialista országok Nyugat-Európába irányuló kivitelében a nyersanyagok és a mezőgazdasági termékek aránya magas, a világkereskedelem legdinamikusabb szektorát képviselő gépek részesedése viszont alacsony.) A kelet—nyugati kereskedelem mindamellett folyamatosan növekedik. A szerzőnek az a véleménye, hogy amennyiben az egyes kelet-európai országok az EK-val kétoldalú tárgyalásokba bocsátkoznának — amit egyébként nem tart valószínűnek —, ezek aligha járnának nagy gazdasági eredményekkel. A tanulmány nagy figyelmet szentel az ipari kooperációnak, amely módosíthatja a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok volumenét és minőségét is. Világosan látja, hogy a kelet—nyugati termelési kooperáció csak akkor vezethet a gazdasági kapcsolatok jelentős bővítéséhez, ha hozzájárul a szocialista országok exporttermékei minőségének javításához, segítséget nyújt a marketinghez. A kooperáció kezdetlegesebb formái, amelyekre a nyugati országok törekedtek, nevezetesen, hogy az egyszerűbb, de munkainten- zív gyártási eljárásokat adják át keleti partnereiknek, nem oldanak meg semmit. Ez a lényegében bérmunka jellegű együttműködés Nyugaton a munkanélküliség miatt veszít vonzóerejéből, és a keleti országoknak érthetően nem tetszik az alárendelt szerep. Lengyelország, Magyarország és az NDK évtizedünk végéig lényegesen emelheti ipari készáruexportjának volumenét és színvonalát. A Szovjetunió esetében a Nyugat számára is hasznos lehet a nyersanyag-kitermelésben való együttműködés. Ennek révén a Szovjetunióból származó nyugati nyersanyagimport az 1980-as évek elejére megkétszereződhet. A gazdasági interdependencia a politikai kapcsolatok jelentős emelőjévé válhat. Az EK-nak figyelembe kell vennie, hogy az amerikai és a japán versenytársak tevékenysége a szocialista piacokon és a kelet—nyugati kooperációkban feltehetően növekedik. Az EK külkereskedelmében a KGST-tagországok részesedése a szerző szerint a közeljövőben 10% fölé emelkedhet (az 1975-ös 8%-ról), amennyiben a Közösség külgazdaságpolitikájában biztosítja a növekedést elősegítő eszközöket. A KGST-országok így a Közösség igen fontos gazdasági partnereivé válhatnának. Jelenleg csak az NSZK vonatkozásában figyelhető meg ilyen tendencia. összehasonlítva a két európai integrációt, a szerző szembeszáll azzal a sokat hangoztatott nyugati érvvel, hogy a KGST rovására aszimmetria mutatkozik. Tény, hogy a szocialista közösség nem törekszik a kereskedelempolitika integrációjára, de a KGST-nek tagjai felhatalmazást adhatnak külkereskedelmi tárgyalásokra. Ezen túlmenően a tervek egyeztetése, a szakosítás, a gazdaságpolitikai egyeztetés a KGST sajátja, az EK nem rendelkezik ilyen lehetőségekkel. A két integráció kapcsolatainak alternatíváit vizsgálva J. Pinder elismeri, hogy a vámok, importkontingensek és mezőgazda- sági lefölözések sértik a KGST-tagországok érdekeit, de azt a meglepő megállapítást olvashatjuk, hogy a Közösség liberalizációja ma már olyan magas fokú, hogy a továbblépés néhány KGST-tagország bizonyos iparágait érinthetné, de a két integráció tagjai közötti kereskedelem egészét nemigen befolyásolná. Úgy véljük, nem szükséges hosszabban bizonyítani, hogy a KGST-tagországok EK-pia- cokra irányulú kivitelének versenyhelyzetét mennyirerontjákegyfelőlaz ipari vámok, amelyek alól lassan valamennyi európai tőkés ország mentesül, másfelől a protekcionista, egyoldalúan megállapított és sűrűn változó mezőgazdasági lefölözések, amelyek a tartós bizonytalanság forrásai. A szerző úgy látja, hogy mind a Közösség, mind a Szovjetunió elsősorban politikai okokból érdekelt az integrációk közötti kapcsolatokban. Hozzáfűzi azonban, hogy a gazdasági érdekeltség sem lebecsülendő, s korai lenne az államközi kooperációs vegyes bizottságok jelentőségét alábecsülni. Rámutat arra is, hogy az EK tagországai az egyes KGST- országokkal kereskedelmi mérlegük kiegyenlítésére törekedtek, ami egyébként ellentétes a közösségi elvekkel és a közös kereskedelempolitikával is. Az új módszereket keresve felveti a GATT keretében kötendő áruegyezmények lehetőig
