Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Magyar-angol kerekasztal-konferencia
követségének ideiglenes ügyvivője röviden értékelte a két ország kapcsolatait. Rámutattak, hogy ezek a kapcsolatok a még megoldatlan problémákkal és feladatokkal együtt is kedvezően fejlődnek. Egyúttal kifejezték azt a reményüket, hogy a magyar—angol kapcsolatok a jövőben még szorosabbá válnak. Végül Bonham Carter felolvasta Owen brit külügyminiszter levelét, amelyben üdvözölte az első magyar—angol kerekasztal-konferenciát, és résztvevőinek eredményes munkát kívánt. A politikai munkabizottság, amelynek ülésein Gyovai Gyula és Rhodes James elnökölt, eredetileg négy kérdéscsoport megvitatását tervezte: 1. A világpolitikai helyzet és várható alakulása. 2. Az enyhülés és az együttműködés perspektívái Európában. 3. A katonai biztonság kérdései Európában. 4. A tudományos és a kulturális együttműködés kérdései Európában. Az eszmecsere azonban nem pontosan e kérdéscsoportok szerint folyt hanem a nemzetközi enyhülés néhány témakörére összpontosul. A magyar küldöttség kifejtette, hogy értékelése szerint a nemzetközi enyhülés, a nemzetközi kapcsolatok fejlődésének fő tendenciái, Helsinki óta újabb eredményeket ért el. Ugyanakkor azonban megfigyelhető, hogy az enyhülés folyamatai néhány területen lelassultak. Különösen jól érzékelhető ez a szovjet—amerikai kapcsolatokban, főleg a SALT-tárgyalásokon. A Carter- kormányzat bizonyos külpolitikai akciói és szándékai veszélyeket rejtenek magukban Európára nézve is. Az európai térségben a szocialista országok töretlenül folytatják az enyhülés politikáját. Az enyhülésben való érdekeltség tapasztalható az NSZK-ban, Franciaországban, számos kisebb nyugat-európai országban és az utóbbi időben növekvő mértékben Angliában is. Mindazonáltal az enyhülés Európában is nehézségekkel küzd, többek között a gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, de legsúlyosabb problémája kétségtelenül a katonai enyhülés elmaradása. Jelenleg a nemzetközi enyhülés folytatása szempontjából különösen fontos a szovjet—amerikai kapcsolatok továbbfejlesztése és a katonai enyhülés biztosítása, valamint az összeurópai kapcsolatok további javítása (a belgrádi találkozó sikere). Ezek a nemzetközi enyhülés egymással összefüggő kulcskérdései. Az angol küldöttség összefüggően nem reagált erre az értékelésre, hanem hangsúlyozta, hogy ma a legnagyobb veszély a „szovjet katonai hatalom nagyarányú megnövekedése”. Kifejtették, hogy a rendelkezésükre álló tények szerint a Szovjetunió Helsinki óta fokozatosan fegyverkezik, és különösen Közép-Európában növeli haderejét, amely „támadó harci készültségben van”. Angliában eltérnek a nézetek arra vonatkozólag, hogy a Szovjetunió a Nyugat megtámadására készül-e, de nyilvánvalónak tűnik, hogy a szovjet fegyverkezés nem egyeztethető össze az enyhülési politikával. A magyar küldöttség természetesen vitába szállt a helyzet ilyen beállításával, amelyben részint a bizalmatlanság tükröződött az enyhüléssel szemben, részint az összefüggésekből egyoldalúan kiragadott adatokra támaszkodik. Többek között rámutatott arra, hogy a szocialista országok a fegyverkezésben nem megelőzik, hanem csak kényszerűen követik a Nyugat lépéseit. Ez olyan történelmi tény, amelyet aligha lehet komolyan vitatni. Másrészt ma a helyzetet a katonai erőegyensúly jellemzi. Az angol küldöttség azonban kitartott azon álláspontja mellett, hogy a Szovjetunió katonai jelenléte Közép-Európában — mind mennyiségileg, mind minőségileg — annyira megerősödött, hogy a korábbi egyensúly felborult. Ez pedig óhatatlanul fékezi az enyhülési folyamatokat, és a Nyugatot a katonai erő növelésére kényszeríti. A vitában a magyar küldöttség sokoldalúan megvilágította saját álláspontját, de ezekben a kérdésekben a nézeteket nem sikerült közelebb hozni egymáshoz. Csak abban alakult ki elvi egyetértés, hogy szükség van az enyhülés folytatására, az erőegyensúly fenntartására és a katonai enyhülésre. 133
