Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 4. szám - SZEMLE - Sólyom Sz. Ferenc: A demokratikus erők egységfrontja megalakításának néhány kérdése Japánban
politika támogatását választotta, 1949-ben a JSZP súlyos vereséget szenvedett a választásokon, mandátumainak száma 114-ről 48-ra csökkent. Maga a párt is válságos helyzetbe került, százezres taglétszáma 48 000 esett vissza, és a pártból kivált a JKP-val együttműködő Munkás-Paraszt Párt (Ronoto). A választási vereség a gyakorlatban bizonyította be a burzsoázia pártjaival való együttműködés tarthatatlanságát és azt, hogy a tömegek csak olyan egységet támogatnak, amely valóban megfelel az érdekeiknek. A szocialista párt baloldala, amely a vereség után a vezetésben is helyet kapott, eljutott annak felismeréséhez, hogy a párt nem működhet együtt a tőkések pártjaival, ha meg akarja tartani a tömegek támogatását. Ahhoz a felismeréshez azonban, hogy a fejlődés egyetlen lehetséges útja a kommunisták és a szocialisták szoros együttműködése, a JSZP csak később jutott el, akkor is — napjainkig — csak bizonyos fenntartásokkal. Az ötvenes években a JKP politikájában törés következett be, ugyanis a párt — külső és belső okok miatt—feladta 1948—1950-es stratégiai koncepcióját, így az egységfrontra vonatkozó politikáját is. A párt ún. „katonai programja”, amely a munkásosztály győzelmét csak fegyveres harc útján vélte megvalósíthatónak, fokozta a JKP elszigeteltségét. A balos program elfogadása azonban nem jelenti azt, hogy a párt egész tevékenysége hibás volt. A kommunisták, akik elsősorban a helyi körzetekben voltak aktívak, nagyon sok tapasztalatot szereztek az alsóbb szintű együttműködés szervezése terén, s ez a későbbiekben igen hasznosnak bizonyult. A JKP 1955 és 1961 között nemcsak kijavította a hibákat, hanem sok új konkrét elemmel gazdagította is politikáját. Az 1955-ös VI. országos pártértekezlet elítélte az 1951-es „katonai programot”, és visszaállította a párt szervezeti egységét. Az 1958- ban megtartott VII. kongresszus hozzálátott az új program kidolgozásához, amelyet az 1961-es VIII. kongresszus fogadott el. A megváltozott körülményeknek megfelelő politika kidolgozása természetesen nem ment minden nehézség nélkül, a párton belül is éles vitákra került sor, sőt egyes csoportokat ki is zártak. Az új pártprogram és az ezen alapuló szövetségi politika kidolgozásában nagy szerepet játszott az SZKP 1956-ban tartott XX. kongresszusa, a kommunista és munkáspártok 1957-es tanácskozása, amelynek állásfoglalásait a JKP is támogatta, valamint az 1960-as moszkvai nemzetközi tanácskozás, amelynek munkájában a JKP képviselői is részt vettek. A párt új programja szerint Japánban a forradalomnak két szakasza lesz: az anti- imperialista, antimonopolista demokratikus forradalom, illetve a szocialista forradalom. A program a demokratikus nemzeti egységfront megalakítását tűzte ki célul, mint a forradalom véghezviteléhez szükséges alapvető feltételt.7 A szövetségi politika megfogalmazását különösen sürgetővé tette az 1959—1960-as népmozgalom, amely az amerikai—japán „biztonsági szerződés” megkötése ellen irányult. Az Amerika-ellenességen alapuló népmozgalommal egyidőben komoly kormányellenes mozgalom is kibontakozott, főleg a kormány gazdaságpolitikája ellen, amely ugyancsak sürgette a demokratikus erők egységének megteremtését. Mivel a JKP igazoltnak látta a „kettős ellenség” koncepciójának helyességét, minden igyekezettel azon volt, hogy az akcióegységet egységfronttá fejlessze, azaz a mozgalomban részt vevő erők egységének politikai programot és szervezeti keretet adjon. A közös harc során született meg az egységfront sajátos 8o
