Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 4. szám - SZEMLE - Sólyom Sz. Ferenc: A demokratikus erők egységfrontja megalakításának néhány kérdése Japánban

szervezete, a Néptanács, amelyet az 1949-es „Liga” után a japán egységfront története második országos szervezetének lehet tekinteni. Az 1959-—1960-as egységfront-szervezetben a kommunistákon kívül a szocialisták, a szakszervezetek, egy sor társadalmi és tömegszervezet is részt vett. A szocialisták jobboldala elutasította az egységes fellépéseket, ezért 1959-ben kivált a szocialista pártból, majd önálló párttá szerveződött (Demokratikus Szocializmus Pártja — DSZP). A jobboldali szocialisták szervezeti különválása eredményeképpen fontos akadály hárult el a kommunisták és a centrista, valamint a baloldali szocialisták együttműködésének útjából.

A Néptanács, amely mint egységes országos szervezet 1963-ig működött, bebizonyította a kommunista—szocialista együttműködésen alapuló egységfront erejét. Ez arra késztette az uralkodó köröket és az amerikai hatóságokat, hogy közösen lépjenek fel a demokratikus erők egységfrontjának megerősödése ellen. Érdemes megjegyezni, hogy a negyvenes évek második felében, amikor a kommunisták által kezdeményezett egység veszélyeztette a tőkés pártok hatalmát, az amerikai megszálló hatóságok beavatkoztak az eseményekbe és közvetlenül a tőkések segítségére siettek. A hatvanas években ilyen közvetlen beavatkozásra már nem volt lehetőség, de a legnagyobb amerikai szak- szervezet, az AFL—CIO, a jobboldali japán szakszervezetek és az újonnan alakult DSZP segítségével mindent elkövetett, hogy megbontsa az egységfrontot. Az amerikai és a japán reakció szövetségeseként lépett fel a kínai vezetés is, amely igyekezett az egységfrontban részt vevő erőket szembeállítani egymással.

Természetesen nemcsak a külső tényezők játszottak szerepet abban, hogy 1963-ra országos szinten felbomlott az egységfront. Nézeteltérésekre került sor az egységfront szervezetein belül is, főleg a perspektívákat illetően. A Néptanács ugyanis, amelynek létrehozását a hatalmas méreteket öltött népmozgalom objektíve szükségessé tette, csak szervezetileg jelentett egységfrontot. Politikai értelemben egységfrontról sem az 1949-es „Liga”, sem az 1959—1963-as Néptanács esetében nem beszélhetünk, mivel az egységfrontnak nem volt politikai programja. A JKP sem rendelkezett részletesen kidolgozott, konkrét programjavaslattal. A szocialista párt még ekkor sem tudott végérvényesen dönteni: tartósan együttműködik-e a JKP-val, vagy elutasítja az együttműködést. A politikai program kidolgozását az is akadályozta, hogy a hatvanas években sem a JKP, sem a JSZP nem volt hajlandó elvi, a pártprogramok alapkoncepcióját érintő kompromisszumra. A JKP a „kettős ellenség” koncepciója alapján kívánta az egységet létrehozni, amit a JSZP elutasított, hangoztatva, hogy a belső reakció elleni harc jelszavát tekinti döntőnek. A JSZP a szocialista forradalom egyik lépésének tartotta az egységfront megalakítását, ezzel szemben a JKP hangsúlyozta, hogy Japánban addig nincsenek meg a szocialista forradalom megvívásához szükséges feltételek, amíg az ország az amerikai imperializmus „alárendeltje”. Elvi vita folyt továbbá a két párt között az egységfrontban elfoglalt vezető szerepről, ugyanis mindkét párt magának kívánta fenntartani a vezető szerepet. A hatvanas években úgy tűnt, hogy áthidalhatatlan akadályok állnak az egységfront megalakításának útján. A JKP a későbbiekben nagyon sokat tett azért, hogy elhárítsa ezeket az akadályokat.

8i