Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 4. szám - Gresznáryk Pál: A Magyar Népköztársaság konzuli kapcsolatai
mény van még hatályban. Az új konzuli szerződésre vonatkozó javaslatunkat Törökország elvben már elfogadta. Amint az eddigiekből kitűnik, a Magyar Népköztársaság konzuli kapcsolatainak szerződéses rendezésében a kétoldalú szerződések kötésének gyakorlatát követi. Hazánk nem részese a konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24-én Bécsben aláírt többoldalú nemzetközi szerződésnek. A többoldalú szabályozás gyakorlati előnyeit tekintve joggal vetődhet fel a kérdés, miért nem váltunk részesévé e multilaterális nemzetközi konzuli okmánynak? Az 1963. évi bécsi szerződés az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében végzett igen alapos kodifikációs munka eredményeként jött létre. Előkészítésében a szocialista világ, így Magyarország jogtudósai is részt vettek. A szocialista államok küldöttséggel képviseltették magukat a szerződés szövegét kidolgozó bécsi konferencián, sőt ott az okmány szövegének egészét meg is szavazták, csupán egyes rendelkezéseivel összefüggésben hangoztattak fenntartásokat. Hogy végül is a szocialista országok többsége, s közöttük hazánk mégsem írta alá az 1963. évi bécsi szerződést, az a kifogásolt rendelkezéseknek az okmány egésze elveivel alapvetően ellentétes jellegével magyarázható, azzal, hogy e retográd szabályok súlyos visszaélésére adhatnak lehetőséget. Az általunk kifogásolt szabályok egy része korlátozza a konzul érintkezési jogát saját állampolgáraival, más része a konzuli képviselet sérthetetlenségének elvét csorbítja. A bécsi szerződés megítélésünk szerint így sem haszontalan okmány. Rendelkezéseinek java része szokásjogi alapon általánosan elismert szabályokat tartalmaz, s alkotóitól nem vitatható el a nemzetközi konzuli jog számos lényeges kérdésben történt továbbfejlesztésének érdeme. A Magyar Népköztársaság a szerződés tartalmának ezt a részét konzuli gyakorlatában — viszonosságon alapuló szokásjog címén — messzemenően tiszteletben tartja. A felszabadulás után kötött kétoldalú konzuli szerződéseink — még a fejlett tőkés országokkal kötöttek is — tartalmuk valamennyi lényeges elemét illetően kivétel nélkül meghaladják a bécsi szerződés rendelkezéseinek kereteit, s így alkalmazási körükben (legalábbis egyelőre) szűkebb, de tartalmában teljesebb és korszerűbb, a kölcsönös érdekeknek jobban megfelelő nemzetközi szabályozást jelentenek. Sajnálatos körülmény, hogy egyes tőkés partnereink — hivatkozással a szerződéses kapcsolat megteremtésének a bécsi szerződéshez való csatlakozásunk útján biztosított lehetőségére — elzárkóznak a kétoldalú konzuli szerződések kötésére tett javaslataink elől. Meggyőződésünk, hogy e szerződések létrejötte mindkét fél számára számos előnnyel és az állampolgárainkat közvetlenül is érintő könnyebbséggel járna. Ezeknek az államoknak az álláspontja annál kevésbé fogadható el, mert maga a bécsi szerződés is támogatja a többoldalú szerződés rendelkezésein túlmenő kétoldalú szerződések létrehozását. („Ennek a Szerződésnek egyetlen rendelkezése sem akadályozhatja meg az államokat abban, hogy olyan nemzetközi szerződéseket kössenek, amelyek e Szerződés rendelkezéseit megerősítik, kiegészítik, továbbfejlesztik vagy alkalmazásukat kiszélesítik.” [Bécsi Szerződés, 73. cikk, 2. pont.]) A konzuli szerződéseken kívül más nemzetközi szerződések is szerepet játszanak a 35