Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 4. szám - Gresznáryk Pál: A Magyar Népköztársaság konzuli kapcsolatai

zett a tőkés államokkal való konzuli kapcsolatok fejlesztésének. Az utasforgalom a szocialista országok területén minimális volt, a tőkés országokban élő emigráció tetemes része az antikommunista hecckampány hatása alatt állt, a háborút követő években eltávozottak körében még nem indulhatott meg az a polarizációs folyamat, amely a későbbiekben az emigráció egyre nagyobb részét az új Magyarország mellé állította. A konzuli kapcsolatok szerződéses kiépítése az ellenforradalmat követően mindenekelőtt a baráti szocialista országokkal indult meg. 1957-ben a Szovjetunióval és a Német Demokratikus Köztársasággal, 1958-ban Bulgáriával, 1959-ben Romániával, Csehszlovákiával és Lengyelországgal, 1963-ban Jugoszláviával és Mongóliával kötöttünk konzuli szerződést. Ezek a szerződések tartalmukban a konzuli képviseletek és személyzetük kiváltságait és mentességeit, valamint a konzuli feladatok körének meghatározását illetően, a szerződéses konzuli kapcsolatok új, szocialista típusának kialakulását jelentették. A kapcsolatok gyors fejlődése, a szocialista országokhoz fűződő viszonyunkban bekövetkezett jelentős minőségi változások mégis szükségessé tették, hogy a hetvenes évek elején az említett szerződések java részét új nemzetközi okmányokkal váltsuk fel. Bulgáriával és a Szovjetunióval 1971-ben, a Német Demokratikus Köztársasággal 1972-ben, Csehszlovákiával, Lengyelországgal és Romániával 1973-ban, Mongóliával 1974-ben kötöttünk új, a mai kor követelményeinek jobban megfelelő konzuli szerződést. A Kubával 1969-ben és a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal 1970-ben kötött konzuli szerződésekkel teljesebbé tettük a szocialista országokkal fennálló konzuli kapcsolataink szerződéses szabályozását.

Az ellenforradalom utáni konszolidáció időszakát követően, a Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélyének növekedésével és nem utolsósorban nemzetközi idegen- forgalmunk nagymértékű fejlődésével párhuzamosan kezdtük meg konzuli szerződéses kapcsolataink kiépítését a fejlett tőkés országokkal. 1966-ban Franciaországgal, 1969-ben Olaszországgal jutottunk megállapodásra (ez a Monarchiától örökölt 1875. évi magyar— olasz „conzulsági egyezményt” váltotta fel), 1971-ben Nagy-Britanniával és Finnországgal. 1972-ben az Egyesült Államokkal, 1975-ben Ausztriával, 1976-ban Belgiummal és 1977-ben Görögországgal kötöttünk megállapodást. (A magyar—belga és a magyar- görög konzuli szerződés még nem lépett hatályba.)

A szerződéses konzuli kapcsolatokat építő további tevékenységünkben külpolitikai és gyakorlati megfontolásokból egyaránt célszerűnek látszik konzuli szerződéseink számának bővítése a fejlett tőkés országokkal, elsősorban Törökországgal, Spanyolországgal és Kanadával. Célszerű megkezdeni konzuli kapcsolataink szerződéses kiépítését a fejlődő világ országaival, elsősorban néhány arab és latin-amerikai állammal. Szükséges teljesebbé tenni konzuli kapcsolatainkat néhány távol-keleti szocialista országgal. így elsősorban a Vietnami Szocialista Köztársasággal és Laosszal. Megítélésünk szerint mindkét fél számára előnyös lenne új konzuli szerződést kötnünk Jugoszláviával, vagy az 1963-ban kötött szerződésünket a kor követelményeinek megfelelően módosítani.

A második világháború előtt csupán néhány konzuli szerződést kötöttünk, amelyek közül ma csupán az Ankarában, 1938. június 18-án aláírt magyar—török konzuli egyez34