Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Seymour Melman: A permanens hadi gazdaság

kiáltó ellentétben áll a keleti és délkeleti „újgazdag” régiók kihívó csillogásával. A hadi gazdaságban megszerezhető magasabb fizetés ösztönzi a rendszer iránti hűséget, elhomályosítja az osztály- és érdekcsoport-konfliktusokat. A jövedelmi egyenlőtlenség egyre inkább az ipari profil, sőt a földrajzi fekvés függvénye. „A kizsákmányolás klasszikus viszonyait így módosítják az államkapitalista főnökök katonai prioritásai.” (61. 1.)

A parazitizmus következtében a „gazdatársadalom” súlyos veszteségeket szenved. Ezeknek értéke a multiplikáló, tovagyűrűző hatások következtében jóval több, mint a hadi termékek előállítására fordított anyagok, munkaidő és gépek összes értéke. A permanens hadi gazdaság Melman számításai szerint 1946 és 1975 között 1900 milliárd dollárt szivattyúzott el az ország „civil gazdaságától”, ami az ez idő alatt eszközölt összes egyéb beruházás 135%-a.

A szövetségi gazdaság által irányított hadi gazdaság domináns szerepét a civil gazdaság felett a szerző — a jelzett arányokon kívül — abban látja, hogy „az államkapitalista gazdaság főnökei” ellenőrzik a rendelkezésre álló beruházási tőke oroszlánrészét, a kutatási és fejlesztési tevékenység nagyobb hányadát és a fiatal műszaki értelmiség pályaválasztását, munkalehetőségeit, termelőeszközeit. (73. 1.) Melman az Egyesült Államok helyzetét a kutatások és a fejlesztés terén is gyászosnak tartja a versenytársakéhoz képest, ebben a kérdésben is szembehelyezkedik a szakirodalom sztereotípiáival. „A pénzösszeg, amelyet valamely ország kutatásra költ, nem jelzi kielégítően technológiai képességét. Az attól függ, milyen mértékben alkalmazzák a kutatást a hasznos gazdasági növekedés szolgálatában.” (80. 1.) Az amerikai kutatási összegeknek pedig a fele katonai célokat szolgál. A szerző igen szkeptikus a haditechnikai kutatások eredményeinek polgári felhasználhatóságát illetően. Szerinte nincs spill-over hatás, vagy elhanyagolható.

A „civil gazdaságot” sújtó legtragikusabb következmény „az ipari hatékonyság hanyatlása”. Melman arra hivatkozik, hogy míg az egy főre jutó termelékenység 1960 — 1969 között az Egyesült Államokban évi 2,6%-kal,

addig az NSZK-ban 4,6%-kal, Japánban pedig 9,5%-kal nőtt. Az amerikai vállalatok versenyképessége romlik a nemzetközi mezőnyben, sőt otthon is, az import ugyanis sokkal gyorsabban nő, mint az export. Mivel Nyugat-Európában és Kanadában a beruházásokat, a kutatásokat és a képzett munkaerőt hatékonyabban állítják a polgári termelés szolgálatába, írja, az amerikai tőke ott vonzóbb lehetőségeket lát, mint az Egyesült Államokban. Az elmúlt évtizedben 47 milliárd dollár tőke áramlott ki az országból, több mint más- félszerese az amerikai vállalatok által 1960-ig eszközölt összes külföldi beruházásnak. „Az amerikai ipari és pénzügyi menedzserek sose állítottak ki ilyen rossz bizonyítványt az Egyesült Államokban való beruházások gazdaságosságáról.” (97. 1.)

Az olcsóbb import és a tőkekiáramlás oda vezet, hogy az amerikai cégek — mindenekelőtt a multinacionális vállalatok — leállítják hazai gyáraikat, s helyettük külföldön létesítenek modernebbeket, újakat. Ily módon az amerikai munkások százainak és ezreinek munkalehetőségeit „exportálják” tengerentúlra évente, mindenekelőtt a textil-, a cipő-, a műszer- és az autóiparban. Figyelemre méltó, hogy a szerző a munkanélküliség és a stagnálás mellett az elmúlt időszak tőkés gazdasági válságának harmadik fő tünetét, az inflációt is szoros kapcsolatba hozza a hadi gazdaság működésével. Az ármaximalizálás irányzata mellett rámutat arra is, hogy a hatékonyabb termelést célzó műszaki megoldások bevezetése elmaradt a fizetések színvonalának emelkedésétől. A hadi gazdaság urainak terjeszkedő ambíciói, a külföldi támaszpontok rendszerének kiépítése vezető szerepet játszott a dollár külföldre áramlásában és az amerikai pénz leértékelődésében.

„Az 1960-as évekre az amerikai hadi gazdaság végigjátszotta szerepét: kezdetben úgy üdvözölték, mint megoldást a fölösleges tőke és fölösleges munkaerő problémájára, és a fölösleges tőke és a fölösleges munkaerő elsődleges termelője lett” — vonja le a következtetést a szerző. (97.1.) Külön fejezetet szentel az Egyesült Államok társadalmi gondjainak, amelyeket szintén jórészt az erőforrások katonai célokra való elfecsérlésének tulaj do142