Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Seymour Melman: A permanens hadi gazdaság
nít (a nagyvárosok, a közoktatás, a közegészségügy, a közszolgáltatások helyzete, a hátrányos helyzetben levő társadalmi csoportok gondjai stb.). A hadi költségvetés csaknem három évtizedes alakulásáról közölt statisztikái igazolják azt a tendenciát, hogy a kormányzat és a törvényhozás évről évre a szociális kiadások megnyirbálásával teremti elő a hadi költségvetések újabb és újabb többleteit, a közérdekű kiadásokra előirányzott összegek egy részét egyszerűen a katonai rubrikába „transzferálják”. Melman kifejezetten külpolitikai vonatkozású megállapításai ritkák, bár olykor igen érdekesek. (Például: „Nem mondom azt, hogy a magánkapitalizmus nagyvállalati vezető rétege visszahúzódott a színről, vagy nem használja fel többé pozícióját a kormány politikájának érdekei szerint történő befolyásolására. A gazdaság új állapota csak azt jelenti, hogy az államkapitalista gazdaság főnökei uralják a színpadot, és felhasználják legfőbb autoritásukat a gazdaság, a politika és a hadsereg felett arra, hogy céljaik szerint alakítsák a bel- és külpolitikát. Ez lehetővé tette a rendszer újfajta politikai hajlékonyságát, ami megnyilvánult a Szovjetunióval és a Kínával való enyhülést szolgáló lépésekben, amelyek együtt jártak az államkapitalista gazdaság katonai magva számára kieszközölt jelentős költségvetés-emelésekkel.” 73. 1.) Mindamellett fejtegetéseiből a külpolitikai szakemberek is hasznos következtetéseket vonhatnak le az Egyesült Államok katonapolitikájára, a leszereléssel kapcsolatos — jelenlegi és várható — magatartására vonatkozólag. Bár a szerző az 1974—76 közötti időszakról nem szólhatott, az amerikai pozíciók meggyengülésének okairól adott elemzése új szemszögből világítja meg azoknak az amerikai külpolitikai törekvéseknek a hátterét, amelyek az USA tőkés világon belüli vezető szerepének megerősítését célozták ebben az időszakban. Az adatokban rendkívül gazdag, számos új gondolatot és összefüggést kifejtő monográfiának kétségtelenül van néhány hibája. A szerző általában hajlik arra, hogy az Egyesült Államok tőkés vezető szerepének megromlása vagy az általa — helyesen — bírált tendenciák ellen ható tényezőket lebecsülje. A „permanens hadi gazdaság” koncepciója így gyakran leegyszerűsítő, egytényezős teóriának hat. A hadi gazdaság kiépítését hibás közgazdasági elképzelésekre, végső soron szubjektív tényezőkre vezeti vissza, a folyamatot az amerikai kapitalista fejlődés alapelveivel ellentétes előjelűnek tartja, nem jut el törvényszerűségének s e törvényszerűség gyökerének, a nemzetközi osztályérdekeknek feltárásáig. Ezt különösen a munka második része sínyli meg, amely a katonai hatalom korlátáival, a centralizmus nélküli gazdasági rekonstrukcióval és a hadi termelés polgári célú átalakításával foglalkozik, és igen sok benne az elvont vagy naiv spekuláció. Egy-két helyen Melman párhuzamot von az Egyesült Államok és a Szovjetunió társadalmi-gazdasági helyzete és problémái között, anélkül hogy véleményét bármiféle tudományos adattal vagy érvvel alátámasztaná. Társadalomszemléletében a „zavartalan piacot” visszakívánó kispolgári liberalizmus korszerűtlennek hat, bár megtalálhatók benne a romantikus antikapitalizmus, az amerikai populizmus és az újbalos ideológia bizonyos elemei is. Az amerikai politikai életben megtalálható áramlatok közül Melman érezhetőleg a Demokrata Párt baloldalának McGovern szenátor nevével fémjelzett törekvéseivel rokonszenvezik. Munkájának legmegbízhatóbb része ráirányítja a figyelmet az amerikai katonai-ipari komplexum erejére, befolyására, szellemi munícióval látja el mindazokat, akik — az Egyesült Államokban is egyre többen — fellépnek a fegyverkezési hajsza csökkentéséért, a hatékony leszerelésért. A hadi termelés haszontalanságának fel- ismertetése az Egyesült Államokban sajnos ma is aktuális, fontos, becsületes, az egész emberiség érdekében álló feladat. S\. Kiss Csaba 143
