Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Seymour Melman: A permanens hadi gazdaság

kormánymegrendelésekre dolgozó vállalatoknál felborul a gazdasági racionalitás. Az árakat nem a költségek, hanem a hasonló termékek korábbi árai és más cégek hasonló termékeinek árai alapján kalkulálják, s természetesen igyekeznek minél magasabban megszabni. Az új árakba beépített inflációs tényező a kapcsolódó termékeken és szektorokon át kisugárzik az egész gazdaságra.

A kormányzat nem tudja ellenőrizni a hadiipar üzletembereinek hatalmas profitját. Nem is nagyon akarja, mert a kormányzat és a tőkések közti viszony „lazán szervezett együttműködési formává vált, melynek katonai-ipari komplexum a neve”. Az arányokat érzékelteti, hogy a katonai establishment létesítményeiben felhalmozott állóalapok értéke 1970-re elérte az egész amerikai ipar állóalap-értéké- nek 38%-át. A Pentagon katonai-ipari irányítói számára a magasabb költségek, a nagyobb szubvenciók egyenértékűek a hatáskörükbe tartozó tevékenységek bővülésével, hatalmuk, döntési jogkörük növekedésével, ezért éppúgy érdekeltek a katonai költségvetés feljebb tornásztatásában, mint a hatalmas extraprofitokat bezsebelő üzletemberek.

Megesik, hogy egy-egy termék — számtalan módosítás után — végül is háromszor-négy- szer annyiba kerül, mint amennyiben a Pentagon a termelőkkel megegyezett, de a Hadügyminisztérium mindig busásan fizet. A szerző bírósági tárgyalások, kongresszusi meghallgatások, újságcikkek, riportok, egykor katonai üzemeknek dolgozó, „dezertált” szakemberek elbeszélései alapján oldalakon át sorolja a hadiipari vállalatok manipulációit, melyek mind a költségek és a szubvenciók piacgazdaságban racionális minimalizálása helyett azok maximalizálását szolgálják. Néhány közülük: szükségtelenül bonyolult — és végső fokon megbízhatatlan — műszaki megoldások hajszolása, az adminisztráció és a mérnöki-kutatói gárda indokolatlan felduzzasztása, a Pentagon kölcsöneivel, előlegeivel való bankműveletek, az árak menet közben történő emelése, az alvállalkozói rendszer dzsungelének létrehozása, katonai megrendelések juttatása csőd szélén álló vállalatoknak.

A hadi gazdaság azonban több, mint költségmaximalizáló vállalatok és különféle kutató

intézmények halmaza. „Makroökonómiai vagy rendszer-szinten az államkapitalizmus sajátosan amerikai formájának magva.” (61. 1.) Ennek a „céltudatosan irányított ipari alrendszernek” speciális vezető testületéi vannak. A hatalmi hierarchia csúcsán az ország politikai vezetői állnak, akiknek kezében példátlan gazdasági és katonai hatalom összpontosul. A Pentagon gazdasági tervezésének rendszer-szintjét szemléletesen bizonyítja a hadi megrendelések elosztása, érvényességük időtartama, megújításuk. A megrendelések zömét több mint egy évtizede ugyanazok a nagyvállalatok kapják, s mihelyt egy termék szériája lefut, fennakadás nélkül átállhatnak a következőre, így a tevékenység mindig folyamatos. Ez nem magyarázható sem a véletlennel, sem a vállalkozók közti tisztességes sza- badversennyel. W. A. Proxmire szenátor szerint az amerikai „ipari vállalatok részvényeseinek profitja átlagosan 18—20% körül mozog évente”, ugyanakkor ez az arány hivatalos amerikai kormányadatok szerint a hadiipari üzemek többségénél eléri az 50—200, néhányuknál a 200 —500%-ot is. (141. 1.)

A hadi gazdaság élősködő jellegű. A katonai felszereléseknek és hadi szolgáltatásoknak sem az újratermelésben, sem a fogyasztásban nincs gazdasági hasznuk. Melman rámutat, hogy a nemzeti összterméken belül sajnos nem tesznek különbséget hasznos növekmény és haszontalan növekmény között, így a hadi gazdaság teljesítményét egyszerűen hozzáadják a civil gazdaságéhoz. A valóságban „egész iparágak és iparvidékek, amelyek hadi termelésre specializálódnak, élősködő gazdasági kapcsolatba kerülnek a polgári gazdasággal, amely fenntartja őket és amelyhez kevéssel vagy semmivel sem járulnak hozzá.” (63. 1.) így sajátos „belső imperializmus” érvényesül az USA államai között. New York állam 1965 és 1967 között 7,458 milliárd dollárral több adót fizetett a szövetségi kasszába, mint amennyi kormányjuttatást visszakapott. New Jersey, Pennsylvania, Illinois és Michigan hasonlóképpen ráfizet, míg California, Texas, Virginia stb. milliárdokat nyer. A régebbi New England-i és közép-nyugati nagyvárosok, iparvidékek elhanyagoltsága, néger gettóik nyomora, közszolgáltatásaik csődje