Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Seymour Melman: A permanens hadi gazdaság

téveszthet meg bennünket egy olyan Német- ország-fogalom, amely a korábbi fogalmat az NSZK betűivel helyettesíti... A mi Német- ország-fogalmunknál. . . abból kell kiindulnunk, . .. hogy Németország a Weimari Köztársaság határain belül politikailag és jogilag tény.” (8—9. 1.) F.-J. Strauss eszmefuttatása szerint a német birodalom jogilag nem szűnt meg létezni, de mivel nincsenek intézményei, az NSZK a „gyámja”. A gyámnak az a feladata, hogy képviselje a német birodalmat. „Feladatunk meghatározott. Csak abbó lállhat, hogy a Szövetségi Köztársaság struktúráját és fejlődését úgy irányítsuk, hogy népünk és a világ népei előtt az egész Németországot képviselje. Egyszerre szimbólum és tény.” (9. 1.) Ez a hidegháborús koncepció tehát továbbra is megkérdőjelezi az NDK létét és a szocialista országok határait. A szociálliberális kormány külpolitikájáról az a véleménye, hogy „a mostani időszak átmeneti fázis”, és ebben a fázisban a CSU-nak meg kell határoznia „saját álláspontját és megfogalmaznia a jövő orientáló pontjait” (14. 1.). Ami a saját álláspont megfogalmazását illeti, arra az ún. Német- ország-politika terén sor került, ami azonban a jövőt illeti, az csak a múlt eredménytelen kísérleteinek visszasírása.

Az ún. Németország-politikához hasonlóan a szocialista országokhoz fűződő viszony területén, a keleti politikában is a polémia jellemzi Strauss könyvét. A szerző a keleti politikában — a szociálliberális kormánnyal szemben — abból indul ki, hogy a Szovjetunió Európán kívüli nagyhatalom (7.1.) és hogy a szocialista országok a háborúra készülnek (81.1.). Ebből Strauss arra a következtetésre jut, hogy „az új keleti politika . . . tulajdonképpen szovjet nyugati politika, amely a Kreml stratégiai koncepciójának része” (81. 1.). Itt nemcsak arról van szó, hogy a szerző az új keleti politika szükségességét kiváltó elszigetelődést — amelybe éppen a CDU/CSU-kormány vitte az országot — félreérti és félremagyarázza. Tudatosan felállított tézis ez, amelynek célja az enyhülési politika megakadályozása.

Strauss azt állítja, hogy a Szovjetunió a békepolitikájával „hatalmi szférájának nemzetközi . . . elismerését, ... a nyugat-európai országok politikai egyesülésének megakadályozását” (82. 1.) kívánja elérni. Ezzel az NSZK ötvenes években képviselt külpolitikai téziseit ismétli, amelyek az ország önállósodásához vezető utat a hidegháborúban való aktív részvétellel kívánták biztosítani és az enyhüléstől féltették azt a folyamatot. Nyilvánvaló azonban, hogy Strauss előtt már nem ez a cél lebeg. A politikai unióra gondol, amelynek fejlődése — nem utolsósorban az NSZK ismert hatalompolitikai ambíciói miatt — lassú ütemű. Ha azonban az enyhülés békét erősítő szerepét kétségbe vonják, és feszültségek lépnek fel, akkor az ötvenes évekhez hasonlóan felgyorsítható lenne ez a folyamat, amelynek szellemében „a szovjet fenyegetéssel szemben Európa jövőjét új módon és közösen kell kialakítani” (68. 1.). így kapcsolódik tehát össze a nyugati és a keleti politika. Mivel azonban a szerző is tudja, hogy a tőkés államok közös érdekeivel szemben nem léphet fel, nem követeli a keleti szerződések felmondását. Kijelenti, hogy „pacta sunt servanda”, csak éppen tartalmuk átértékelésére készül (10. 1.), ugyanis „a politika ... a lehetőségek művészete, de annak a művészete is, hogy a szükségeset lehetővé tegye” (11. 1.).

Strauss könyve sok területet érint. Foglalkozik kül- és belpolitikai, gazdasági és párt- politikai kérdésekkel is. Érdekességét elsősorban külpolitikai vonatkozásai adják, az aktuális napi politika szempontjából indított polémia kevésbé tarthat számot érdeklődésre. A könyv nem a politikai irodalom remekműve, de kitűnő forrás a szerző hosszú távú elképzeléseinek tanulmányozásához és koncepciójának feltárásához. S^abó I. János

SEYMOUR ME LM AN: A permanens hadi gazdaság. (The Permanent War Economy.) Simon and Schuster, New York 1974. 384 l.

A New York-i Columbia Egyetem Iparmérnöki Karának professzora az 1950-es évek vége óta foglalkozik azzal a kérdéssel,

139