Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Franz-Josef Strauss: Németország, a Te jövőd

nál nagyobb befolyásra tett szert. Ezt a befolyást az uniópártok politikájának kialakítására és realizálására mindenkor intézményesen is biztosították, és ez a folyamat tovább erősödik. A parlamenti CDU/CSU-frakció megalakítását minden választás után frakciószerződés előzte meg, amely rögzítette a követendő közös politikát. Az 1976. évi parlamenti választások után, amikor Strauss a frakciószövetség megújítását előbb megakadályozta, majd bizonyos feltételek mellett mégis lehetővé tette, a CSU politikai befolyása növekedett. Az új frakciószerződés szerint ugyanis a CSU nemcsak a közös politika kialakítását befolyásolja, de a parlamentben önálló politika képviseletére is igényt tart.

Korábbi politikai köteteihez hasonlóan a szerző kiindulópontja új könyvében is a „ger- manocentrikus” világnézet, elkötelezettség. Ennek célja a „Németország második világháború utáni történelemből való kikapcsolása által keletkezett űrt kitölteni” (63. 1.). A szerző e törekvés irányát is jelzi, amikor még 1975- ben is azt állítja, hogy „a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságilag óriás, politikailag pedig törpe. Ez a paradoxnak tűnő megállapítás pontosan tükrözi a német helyzetet.” (73. 1.) Az eszmefuttatás logikája alapján a végcél, ha expressis verbis nincs is kifejtve: a gazdasági helyzetnek megfelelő politikai óriás szerepkörének megszerzése. Ehhez azonban meg kell oldani néhány problémát, mindenekelőtt ki kell iktatni a hitleri múltat. Strauss szerint ugyanis a hitleri múlt elfogadása „beláthatatlan időre Németország politikai hatalomtól való megfosztását eredményezné” (75. 1.).

A fasiszta Németország valóban komoly felelősséggel terhelte jogutódait. A történelem előtt ennek a múltnak az objektív és becsületes feltárása, értékelése, következményeinek levonása vált szükségessé. F.-J. Strauss azonban nem így gondolja. Könyvében — korábbi írásaihoz hasonlóan — a fasizmussal nem foglalkozik, csupán megállapítja, hogy ellenezte Hitler politikáját. Ebből a pozícióból azonban tüstént ellentámadásba megy át és leszögezi: „. . .ami a múltat illeti, meg kell szabadulnunk a hazai és külföldi történetírás céltudatos hazugságaitól. .(74.1.). Nem egyedül a németek a felelősek a történtekért — véli Strauss —,

ezért jobb napirendre térni a dolgok felett és nem felhánytorgatni a múltat.

A múlt hatásának kiiktatása a jelenből nemcsak külpolitikai indítékú, vizsgálata elvezetne a német monopoltőke létjogosultságának kérdéséhez is. Érthető ezért, hogy F.-J. Strauss a múlt kérdéseinek boncolgatása helyett „normális” állapot kialakítását kívánja. A „normális” helyzet megteremtése jegyében értékeli a második világháború utáni időszakot „jaltai bipoláris világként” (63.1.), amely „diktátummal és értelmetlenséggel“ (64. 1.) jött létre. A „bipoláris világ” ellentmondásai az atomfegyver elterjedésével tovább mélyültek, de mivel „az egyszer előállt helyzetet sem az erőszak, sem pedig az önként kötött szerződések nem rögzíthetik” (65.1.), a jaltai világ átalakul. Helyébe „az erőkonstellációt öt központtal lehet bemutatni . . .Washington, Moszkva, Peking, Nyugat-Európa és Tokió” (67. 1.).

A kialakuló helyzetben a szerzőt három külpolitikai kérdés érdekli: az NDK-hoz fűződő kapcsolat, a Nyugat-Európa-politika és a keleti politika. A szerző e külpolitikai kérdéseket nem szerves egészként tárgyalja, így nem derül fény összefüggéseikre, kapcsolatukra. A különválasztás nem véletlen és nemcsak erre a könyvre jellemző. Szerepe az, hogy leplezze a szerző által is kívánt célra, a „megfelelő” politikai befolyás biztosítására irányuló egységes külpolitikai koncepciót és megjelenési formáit.

A szerző a legnagyobb figyelmet Nyugat- Európa kérdéseinek szenteli, és abból indul ki, hogy „a múlt rémei és a megvetés nem gyilkolták meg azt a tudatot, amely szerint Európa jövőjét. . . új módon és közösen kell kialakítani” (67 — 68. 1.). (A kiindulópont egyben tükrözi azt a szemléletet, amely Európán Nyu- gat-Európát érti.) A szerző által ajánlott Nyugat-Európa-politika apolitikai unió megteremtése irányába mutat. Strauss többször is aláhúzza, hogy az EGK nem állhat csak vámunióból. Az egységes adó- és szociális rendszer, az egységes tőkepiac, a munkaerő és az áru szabad áramoltatása segítségével „egy igazán egységes piacot kell létrehozni, mert enélkül Európa politikai egysége nem biztosítható” (70. 1.). Strauss tehát a nyugat-európai integráció megvalósítása folyamatában a gazdasági integrációt tekinti a politikai integ