Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Miriam Camps: Kapcsolatok az „első világban”: az OECD szerepe
az utóbbi években visszalépett volna a közösségfejlesztés útján. A jövőre vonatkozóan két, egymással összefüggő út kínálkozik: az NVA szerepének növelése, és az OECD szerepének növelése (az utóbbi az ún. pénzügyi támogatási alap létrehozásával). Camps véleménye szerint az elkövetkező években ugyanakkor arra kell törekedni, hogy vitathatatlanul érvényre jusson az NVA primátusa a nemzetközi pénzügyi döntésekben. Az Európai Központi Bankok Szervezetének és a BIS-nek (Bank for International Settlements) pedig támogatniuk kell az NVA tevékenységét. Minderre azért lenne szükség, mert ezekre a nemzetközi intézményekre a következő évtizedben egyre súlyosabban nehezedik majd a bővülő nemzetközi gazdasági rendszer irányításának feladata. A nehézséget Camps szerint az okozza, hogy az érdekelt kormányok jelenlegi politikája arra vall, nem vállalják a szervezetek radikális átstrukturálásával járó következményeket, mivel az átstrukturáláshoz néhány alapvető politikai kérdésben kellene döntéseket hozniuk. A leglényegesebb politikai döntés arra vonatkozna, mely kérdések tartoznak az alapvetően autonóm módon, nemzeti szinten eldöntendő kérdések közé, és melyek kívánnak közös döntést. A következő két-három évben legfeljebb „átmeneti” állapotot lehet elérni, amelynek fő jellemzője az országok, elsősorban az öt legnagyobb súlyú nyugati ország szorosabb konzultációja és nézeteik közeledése lehet. A konzultációk sikeréhez szükség van olyan kormányközi mechanizmusra, amely lehetővé teszi a makrogazdaságpolitikai kérdések teljes spektrumának megvitatását. A kormányok ne döntsék el előre, hogy miről lehet egyáltalán vitatkozni, tekintettel arra, hogy egyre kevésbé határolhatok el a belpolitikai döntések következményei a szélesebb hatókörű döntések következményeitől. A második világháború utáni egész időszakra jellemző volt, hogy az OEEC vagy az OECD igen jól szolgálta a multilaterális „áttekintés” igényét az érintett országok gazdasági stb. életére vonatkozóan. A jelenlegi feladat: az „áttekintésből” továbblépni a konzultációk felé azzal a céllal, hogy ha nem is jön létre közös politika, legalább egymással kompatibilis és egymást erősítő politikák alakuljanak ki. A kereskedelmi és iparpolitikák koordinálásában alapvető cél — mondja Camps — az ipari termékek tarifamentes kereskedelmének kialakítása, amely egyúttal magában foglalná a fejlődő országokból származó import vám- terheinek viszonosság nélküli csökkentését. Camps azt is megjegyzi, hogy az Egyesült Államok kormánya hivatalosan még nem támogatott ilyen indítványt nemzetközi fórumon és hogy egyes nyugat-európai országok hűvösen viszonyulnának ilyen kezdeményezésekhez, mert az EGK egyik sarkkövének felszámolását jelentené a valamennyi fejlett tőkés ország között megvalósuló vámmentes kereskedelem. A kereskedelmi körülmények koordinálásával össze kell kapcsolni az iparpolitikák koordinálását is. Camps iparpolitikán tulajdonképpen struktúra-politikát ért, átfogóan mindazt, ami az országok termelésirányító rendszerét és döntéseit érinti. Ebben a koordinációban szerepet játszhatna az indikativ tervezés is, ha nem is teljesen abban a formában, ahogyan azt Franciaország gyakorolja. Ez annál indokoltabb, mivel a szükséges strukturális változások egyik lényeges célja, hogy a termelés növekvő mértékben irányuljon „közjavak” előállítására, ahol nem lehet mindent a piacra bízni. A pénzügyi, a makrogazdasági, a kereskedelmi és az iparpolitikák koordinálásának kérdésében a legélesebb konfliktus ott adódik, hogy „az OECD-szinten történő kiterjedt politikakoordinálás gyengítheti a politikakoordinálás EGK-szintű ösztönző erejét”. (24. 1.) A konzultációknak és az azokat követő koordinációnak mégis ama tény elfogadásán kell alapulniuk, hogy az egyes országok belpolitikai és belgazdaság-politikai döntései számottevően befolyásolhatják más országok belső életét is. Ez világosan megnyilvánul a harmadik koordinálandó területe, a tőkeberuházások és a nemzetközi monopóliumok tevékenysége tekintteté- ben is. Camps itt azzal indokolja a koordinálás szükségességét, hogy „a közvetlen befektetéseket szabályozó körülmények központi jelentőségűek bármely olyan valódi kísérlet számára, amely a strukturális változások vagy az iparpolitika problémáival akar megbirkózni”. (27.1.) Ugyanakkor ez lehetőséget adna olyan közös szabályok elfogadására is, amelyek a 134
