Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Miriam Camps: Kapcsolatok az „első világban”: az OECD szerepe
ban tehát nem 500 képviselő, hanem egy exkluzív kör hozza meg a döntést. Gyakran az ún. „Ältestenrat” dönt, amely a parlament elnökéből és a parlamentben képviselt pártok vezetőiből áll. Ezt a döntési gyakorlatot azzal indokolják, hogy a képviselők nem rendelkeznek a szükséges specializált szakismerettel, ezért a szakszerűség kényszere egyre több szakértő bevonását igényli. Ugyancsak a szak- szerűség prioritására hivatkoznak, amikor egyre csökken a képviselők és egyre nő a végrehajtó apparátus szerepe a döntésekben. A negyedik fejezet a szövetségi parlament közvélemény-befolyásoló szerepét vizsgálja. A rendszer fenntartásában egyaránt érdekelt pártok, írja a szerző, heves vitákkal a valódi demokratikus érdekképviselet látszatát keltik. „Míg a kormány — mint a tőke üzleti ügyeinek képviseletével megbízott ügyosztály — közvetlenül felelős az imperialista politika következményeiért, addig az ellenzék majdnem mindent bírálhat, ígérhet és követelhet, anélkül, hogy szaván foghatnák.” (141. 1.) Ez az ellenzéki magatartás gyakran teremt olyan paradox helyzetet, mint amikor a CDU/CSU — amely vitathatatlanul az NSZK monopoltőkéjének fő támasza — a válság sújtotta kisemberek, alacsony jövedelműek érdekeinek elhanyagolásával vádolta az SPD — FDP-kormányt. 1975 januárjában a nők helyzetéről, májusban a családról és a gyermekek helyzetéről vívtak heves szópárbajt a képviselők a televízió nyilvánossága előtt. A szócsaták nem érvek cseréjét jelentik a parlamentben, hanem a nézők befolyásolását szolgálják, „a kapitalista reklámok mintája szerint”. (154. 1.) A nők és a gyermekek helyzetéről folytatott viták nem hoztak gyakorlati eredményt, mindössze egy ajánlást fogadtak el, amelyben felkérték a munkaadókat és a szakszervezeteket, hogy a bérmegállapodásoknál „egyenlőbben” értékeljék a nők munkáját. Ezek a parlamenti viták közömbösítik a meglevő konfliktusokat; azt a látszatot keltik, hogy a társadalmi problémák az adott keretben, parlamenti viták útján megoldhatók. Előfordul, hogy a kormánypártok és az ellenzék egyetértenek. 1973-ban az addig legnagyobb bonni katonai költségvetés parlamenti „vitájában” a CDU/CSU frakció katonapolitikai szóvivője megköszönte a tervet előterjesztő szociáldemokrata Leber hadügyminiszter „bátor” szavait. Leber ugyanis a katonai kiadások növelését — az európai enyhülés erőteljes kibontakozása idején — a „keletről jövő fenyegetéssel” és a „szovjet világhatalom katonai potenciáljának növekedésével” indokolta. Nem volt vita az 1975- ben elfogadott „takarékossági törvény” parlamenti előterjesztésekor sem. A parlamentben képviselt valamennyi párt egyetértett a szociális kiadások csökkentésével. A szerző tekintélyes számú forrásmunkát dolgozott fel, megállapításait és következtetéseit tényekkel, dokumentumokkal támasztja alá. Könyve kielégíti a téma iránt napjainkban megnyilvánuló növekvő érdeklődést. M. D. MIRIAM CAMPS: Kapcsolatok az „első világban”: az OECD szerepe. (First World Relationships: the Role of the OECD). Council on Foreign Relations — The Atlantic Institute for International Affairs, New York, Párizs, 1975. december. 56 l. Az Egyesült Államok külpolitikájával foglalkozó szakembereket és politikusokat az utóbbi néhány évben egyre nagyobb mértékben foglalkoztatják a fejlett tőkés országok egymás közötti kapcsolatai. A kérdéskörrel foglalkozó szakemberek közé tartozik M. Camps, akinek a „A kölcsönös függőség irányítása” c. könyvéről már közöltünk recenziót. (Külpolitika, 1976. 4. sz.) Ez a munka bizonyos értelemben az előbbi könyv folytatásának is tekinthető, mivel Camps alapvetően azokra az elvi-elméleti megállapításokra támaszkodik, amelyeket a korábbi könyvében részletesebben kifejtett. Ugyanakkor kiegészíti ezeket az elvi alapokat, és konkretizálja őket a OECD (Organization 132
