Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 1. szám - Valki László: A „hatalmi egyensúly” elméletéről
gyár kifejezés nem tükrözi pontosan az eredetit. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a hatalmi egyensúly e történelmi-elméleti fogalmának semmi köze sincs ahhoz a köznapi értelemben vett „egyensúlyhoz”, amellyel sokan — mint a fenti idézetben Haig tábornok is — konkrétan két, egymással szemben álló ország katonai, nukleáris stb. erőviszonyait jelöli. A nyugati polgári irodalomban elterjedt felfogás szerint a hatalmi egyensúly statikus értelemben olyan állapot, „elrendeződés”, amelyben legalább öt nagyhatalom és számos kisebb állam él egymás mellett, és egyikük sem képes uralomra szert tenni a többi felett.5 Nincs tehát szó arról, hogy minden szereplő azonos hatalommal rendelkezne, még a nagyhatalmak sem. Nagyobb és kisebb államok, erősebbek és gyengébbek kölcsönösen ellensúlyozzák a többi erejét, anélkül hogy konkrétan fenyegetnék egymást. Az egyensúly tehát általános: bilaterális viszonylatban szinte sohasem áll fenn, de létezik valamennyi szereplő multilaterális viszonyában. Dinamikus értelemben ugyanakkor a fogalom azt a törvényszerűséget fejezi ki, amelynek értelmében ha valamely résztvevő — hegemén törekvésektől vezérelve — a hatalmi egyensúly felborítására készül, a többiek azonnal ellenszövetséget kötnek, és fellépnek vele szemben. Egyes nézetek szerint az államok fenti ismérvekkel jellemzett közössége gyakorlatilag sajátos rendszert alkot, amelyben kiegyensúlyozó folyamatok tartják fenn a lényeges szereplők államiságát, függetlenségét és integritását. Önfenntartó dinamikus rendszerről van tehát szó, mivel az említett folyamatok mindig helyreállítják az esetleg megbomlott egyensúlyt a szereplők között. A hatalmi egyensúly szabályainak érvényesülését a legtöbb szerző meghatározott történelmi korszakra és földrajzi térségre korlátozza. Legfeljebb az időpontokról oszlanak meg a vélemények. Egyesek a spanyol örökösödési háború, mások a harmincéves háború végétől számítják a hatalmi egyensúly funkcionálását, de mindenképpen Európában. Morgenthau szerint azonban már korábbi korszakokban is megfigyelhető volt az egyensúly kialakulása, például a görög városállamok között, vagy később, szűkebb körben a független olasz államok között.6 A nemzetközi dokumentumok közül a kifejezést először az 1713-as utrechti békeszerződés használja, amely különféle, korábban spanyol fennhatóság alatt levő területeknek a Habsburgok és a Bourbonok között történő felosztását mondja ki ,,ad conservandum is Európa eq^librium”. Ami a hatalmi egyensúly korszakának végét illeti, a legtöbb szerző az első világháborút jelöli meg. Vannak ugyan, akik szerint a törvényszerűség ma is hat, mégpedig immár világviszonylatban. Az utóbbiak közé azonban nem annyira történészek és más szakemberek tartoznak, hanem politikusok és újságírók, akik a hagyományos történelmielméleti fogalmat a kifejezés köznapi értelmében használják, így megállapításaik az alábbiakban figyelmen kívül hagyhatók. Azok, akik az első világháborúig terjedő periódusra korlátozzák az egyensúly szabályainak érvényesülését, kifejtik, hogy az említett korszakot az intézmények, az érték- rendszerek, a kultúra azonossága, bizonyos társadalmi homogenitás jellemezte. Európa abban az időben szerintük olyan közösség volt, amelynek vezető államférfiai azonos 41
