Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Jacques De Bonis - Aczél György: Egy elmaradt vita helyett
eltorzításával, felnagyításával ezeket a francia kommunisták és más haladó erők ellen fordítani.” Talán így lehetne a legtömörebben megjelölni ennek a szocialista Magyarország nemzetközi propagandairodalmában nagy jelentőségű és elsősorban a franciaországi baloldali erők harcának eszmei-erkölcsi támogatására alkalmas, izgalmas kiadványnak a célját, amelyhez Roland Leroy, az FKP Politikai Bizottságának tagja írt méltató előszót. Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának és a kormány elnökhelyettesének fent idézett szavai annak az interjúnak a vége felé hangzottak el, amelyet Jacques de Bonis-nak, a Francia Kommunista Párt France Nouvelle című folyóirata szerkesztőjének adott. A mintegy 20 órás beszélgetésre épülő maratoni interjúnak nemcsak az időtartama, de az előzményei is meglehetősen „formabontóak” voltak, nem különben az a tény, hogy a francia újságíró által feltett 124 kérdés, valamint a magyar politikai vezető kimerítő válaszai végül nem a France Nouvelle-ben láttak napvilágot. Ez a pergő stílusú és minden elvontságot mellőző interjú könyv alakban jelent meg, a párizsi Editions Sociales és a magyar Kossuth Könyvkiadó gondozásában, egyidejűleg és azonos magyar, illetve francia szöveggel. Ami a különleges előzményeket illeti, ezeket a bevezető is emlékezetébe idézi az olvasónak. 1972 szeptemberében a francia televízió egyik vitaműsorában két nagy politikai párt vezetője, a gaulle-ista Alain Peyrefitte, az UDR főtitkára és Georges Marchais, az FKP vezetője szenvedélyes vitába bocsátkozott egymással a nézők milliói előtt pártjaik politikájáról, a francia társadalmat foglalkoztató nagy kérdésekről és a jövő kilátásairól. Az FKP főtitkára által felvázolt szocialista perspektívára a gaulle-ista vitapartner a burzsoá propaganda szokásos (és napjainkban is ’ oly gyakran visszatérő) módján reagált: támadást intézett a szocialista országok ellen, arra törekedve, hogy az általuk megvalósított társadalmi gyakorlatot lényegében mint Franciaország számára alkalmatlant állítsa be. Georges Marchais ekkor, szinte a „sértett fél párbaj segédeként”, azt javasolta Peyrefitte-nek, hogy egy szimultán televíziós adás keretében „találkozzék” Aczél Györggyel, a szocialista Magyarország egyik vezetőjével. A francia — akárcsak a magyar — televízió történetében páratlan vitaműsor technikai előkészületei 1973 márciusára befejeződtek, amikor francia részről halasztást kértek. A végül is 1973. április 25-re kitűzött adást a magyar és a francia műsorújságok már hirdették, amikor négy nappal korábban Alain Peyrefitte — a l’Hu- manité szavaival — a „megfutamodást választotta”. Két évvel ez után született meg a gondolat a France Nouvelle szerkesztőségében, hogy az elmaradt tv-vitát — amelynek elmaradása talán nagyobb sajtót kapott Franciaországban, mint ha az adásra sor került volna — a rendelkezésükre álló eszközökkel, a nyomtatott szó segítségével mégis „megrendezik”. Az interjúkötet francia kiadásának ennek megfelelő címet adtak: „Egyenes adásban egy magyar vezetővel”. A cél érdekében Jacques de Bonis-nak, a kommunista újságírónak „saját bőréből kibújva” vállalnia kellett az ördög ügyvédjének szerepét is — ahogy erről ő maga vall bevezetőjében. Tény azonban, hogy az „elmaradt vitát” — tartalmát tekintve — így sem lehetett pótolni, hiszen az eredeti tv-vita célkitűzésétől eltérően — melyet jól érzékeltet a tervezett cím: Két ország, két rendszer: melyik ad többet az embernek? — Aczél György a maga részéről csak a magyar valóság bemutatására vállalkozhatott. Az interjúalany ekkor már nem volt ismeretlen a francia közvélemény előtt. Ugyancsak az Editions Sociales adta ki 1971-ben — a magyar Corvinával közösen — Aczél György beszédeinek válogatását Kultúra és szocialista demokrácia címmel, s a közelmúltban, 1975 október végén is nagy érdeklődést váltott ki a párizsi Le Monde-ban közölt egész oldalas Aczél-interjú. Az „Egy elmaradt vita helyett” című brosúrában ezúttal — szinte a kultúráról és az ideológiai kérdésekről elhangzott és Franciaországban már ismertté vált Aczél-nyilatkozatok kiegészítéseként — túlnyomórészt a tőkés válságtól sújtott francia olvasót leginkább foglalkoztató gazdasági, politikai és társadalmi problémák kaptak helyet. Az 1972-es Marchais—Peyrefitte tv-vita mélyén is lappangó fő kérdést Aczél mindjárt az indulásnál tisztázza: nincs szó „magyar modellről” a szocializmus építésében, társadalmunk, közéletünk jelenlegi formáit nem tekintjük valamiféle követendő példának. Modellek helyett 134
