Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Jacques De Bonis - Aczél György: Egy elmaradt vita helyett
Aczél tapasztalatokról kíván beszélni, s ezek révén — mint mondja — felkelteni a szocializmus iránt érdeklődő emberek kíváncsiságát. A modell-teória elutasítása mellett érvelése során többször visszatér annak a polgári nézetnek a bírálatához is, amely éppen ellenkezőleg, azt állítja hogy a szocialista és a kapitalista rendszer gondjai és problémái egyre inkább egybeesnek, s így nem indokolt a társadalmak minőségi megkülönböztetése. A mai szocializmus — e nézet szerint — jószerivel már most sem több, mint a fogyasztói társadalom valamiféle új változata, a fejlett kapitalizmus átrendezett, megjavított és társadalmasítottabb formája. Aczél György sokoldalú érveléssel és számos példával győzi meg az olvasót arról, hogy a szocializmus minden körülmények között a kizsákmányolásra épülő tőkés rendszer egyértelmű tagadása és ellentéte. Szinte közvetve is cáfolva a társadalmi rendszerek lényegét egybemosó teóriákat, a válaszadó, valahányszor csak mód van rá, a fejlett kapitalista országokkal veti egybe a magyar valóságot, s köztük is elsősorban Franciaországgal, amelyet — mint maga mondja — az elmaradt vitára való felkészülés idején még behatóbban megismert. Rádöbbenti az olvasót arra, hogy még azokon a területeken is, amelyeken a fejlett kapitalizmus magas fokára jutott Franciaország ma még látszólag vitathatatlan fölénnyel rendelkezik a félfeudális múlt örökségétől folyamatosan megszabaduló Magyarországgal szemben, egyértelmű a szocializmus magasabbrendűsége és fe- lülkerekedésének perspektívája. így például az egyik „egybeeső” kelet—nyugati gond, az áremelkedések tekintetében rámutat arra, hogy a szocialista tervgazdálkodás körülményei között — a tőkés rendszertől eltérően — lehetőség nyílik arra, hogy a külső infláció és válság hatását az állam csak korlátozottan engedje továbbgyűrűzni a hazai piacon, és állampolgárai életszínvonalának biztosítása, sőt az életszínvonal folyamatos fejlesztésének érdekében az elkerülhetetlen áremeléseket jövedelemnövelő intézkedésekkel ellensúlyozza. A kapitalista világot évek óta sújtó gazdasági-politikai válság és annak magyarországi kihatásai nem véletlenül kapnak hangsúlyos szerepet az interjúban. A kérdező újságíró érthető módon a francia kommunistáknak a bevezetőben is felvázolt felfogásából indul ki: az egyik oldalon a gazdasági élet viharai, ingatag életviszonyok, aggasztó kérdések és bizonytalan jövő, a tőkés világ teljes bonyolultságában és távlattalanságában; a másik oldalon azok az országok, amelyek megteremtették azt a rendszert, amely képes kielégíteni a lakosság alapvető szükségleteit: a szocialista országok a maguk bonyolultságában és távlataikkal. Bonis hozzáteszi: „Bizonyos, hogy itt sem tökéletes minden (mi is az a tökéletesség?), ám az egész fejlődésben van. Az árak összességükben, a tőkés világpiac anarchista magatartása által okozott nehézségek ellenére stabilabbak, az életszínvonal emelkedik, a teljes foglalkoztatottságot biztosítják, a növekedést megtervezik, s az életnek olyan minőségi jellemzői, olyan jó ízei vannak, amelyek másutt ismeretlenek.” Aczél György sokat foglalkozik ezekkel a bizonyos jó izekkel. Am itt sem fogadja el a homályos nyugati terminológiát: a szocialista Magyarországon kibontakozó „minőségi életet” állítja szembe a divatos jelszóval, az „élet minőségével”. Aczél rámutat, hogy a kapitalista felfogás szerint a dolgozó élete megáll a munkahely kapujánál, vagyis,,életnek”csak az étkezés, az alvás és a szabad idő számít. Ezzel szemben a valóban minőségi életet csak a szocializmus képes megvalósítani azáltal, hogy felszabadítja a dolgozót a kizsákmányolás alól és egyre többet törődik azoknak a feltételeknek a megteremtésével, amelyek között a dolgozó ember mind teljesebben valósíthatja meg önmagát. Mindehhez az is szükséges, hogy a gyár ne legyen idegen és ellenséges hely a dolgozó számára, ahol csak pénzt keres, hanem élete színhelyének egy része, méghozzá fontos része. Az anyagi jólét, az életszínvonal emelése nélkülözhetetlen szocialista feladat, de nem a célok netovábbja. Aczél György bírálja az egyént és a társadalmat mesterségesen szembeállító világnézetet, és hitet tesz amellett, hogy az igazi személyes szabadság gyökere a közösségben van, dinamikus módon csak a közösségben képes kifejlődni. Az egyéni szabadságjogok kérdésében Aczélt ingerültséggel töltik el a tőkés propaganda szocializmusellenes vádaskodásai. Elutasítja azt a szabadságot, amellyel élve elmebetegek, feltételezhető gyilkosok postán lőfegyvereket rendelhetnek. „Ahhoz, hogy szabadnak érezzem 135
