Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Rajcsányi Péter: A nemzetközi erőviszonyok értékelésének főbb elvi problémái
A polgári kutatók végül is többá-kevésbé világossá teszik, hogy az általuk definiált hatalom nem a nemzetközi politika mindent átfogó, alapvető mozgatója. Hiszen ahogy nem a pénz a gazdasági élet mozgatója (hanem a munka), ugyanígy nem a hatalom a nemzetközi élet alapvető mozgató tényezője. A polgári nézetek „sokszínűsége” elsősorban azzal függ össze, hogy elszakítják a hatalom fogalmát annak reális tartalmától. Ez vezet az olyan típusú célkitűzésekhez, amelyek a hatalmat a befolyásra, ellenőrzésre korlátozzák, és ez vezet a szélsőséges empirizmushoz, illetve az absztrakt „szociologizá- láshoz”. A polgári kutatók lényegében elutasítják a társadalmi élet egységes egészként való elemzését, és így, miközben a hatalom alapjának a pszichológiai kapcsolatot vagy az azzal összefüggésben létrejött „intézményesített” (szervezeti) akaratot tekintik, a hatalom osztálytartalmának figyelmen kívül hagyásával csak a nemzetközi politikai folyamatokra ható másod- vagy harmadrendű tényezőkre építik vizsgálataikat. A marxizmus —leninizmus mindig is azt az álláspontot követte, amelyet Kádár János nemrég így fogalmazott meg: „Egész nemzetközi tevékenységünk kulcskérdése a jelenlegi nemzetközi helyzet fő erőinek és fő ellentmondásának marxista—leninista osztályszemléletén alapuló megítélése. Ha erre a fő kérdésre jó választ adunk, akkor könnyebben tudunk állást foglalni a külpolitika napi kérdéseiben is.”13 Vagyis abból indulunk ki, hogy a nemzetközi élet változásait is objektív és szubjektív tényezők okozzák, és legáltalánosabb értelemben ezeket a tényezőket nevezzük erőknek. Ilyen értelemben nemcsak valamely ország vagy mozgalom gazdasági, katonai vagy másfajta állapota (annak különböző összetevői), szerepelhetnek erőként, hanem maga a viszonyok rendszere is, amelyben ezek az erők hatnak. Az erő — a legáltalánosabb szinten — objektív, mert még ha pl. a társadalom valamely rétegének tudati szintjét vagy erkölcsi állapotát vesszük is erőként számba, csak ennek hatását érzékelhetjük szubjektíve, maga a tudati szint vagy az erkölcsi állapot objektív valóság, amely ilyen vagy olyan módon hozzájárul a szemben álló felek harcához. (Nyilvánvaló persze, hogy ennek a hozzájárulásnak az érzékelése, felismerése vagy elhanyagolása szubjektív indítékoktól függ.) Az erőnek ugyanakkor a legáltalánosabb szintből adódó teljes fogalmi körét kell figyelembe venni. Erre mutatnak rá azok a viták, amelyek az erőnek a különböző nemzetközi szervezetekben, mindenekelőtt az ENSZ-ben történő értelmezésével kapcsolatosak.14 Ezekben a vitákban elsősorban nemzetközi jogi szempontból vetődik fel az erő fogalma, leginkább az erő felhasználásától való tartózkodás kapcsán és inkább erőszakról, mintsem a fenti értelemben vett erőről van szó. Ezekből a vitákból elsősorban az szűrhető le, hogy az erő nem egyszerűen fegyveres, katonai erő, hanem magában foglalja a gazdasági, politikai és más erőforrásokat is.ls Az erő kifejezést a nemzetközi színtéren gyakorlati felhasználását illetően nem lehet másként vizsgálni, csak az államok valamennyi jogának és kötelességének összességében. Vagyis az erő fogalmának normatív tartalma az elméleti jelentőségen túl azzal a gyakorlati jelentőséggel rendelkezik, hogy értelmezése szorosan összefügg azzal, milyen társadalmi rendet képvisel az értelmező, hogyan viszonyul az államok közötti kapcsolatok alapelvéhez, a békés egymás mellett élés elvéhez.16 Annak a polgári nézetnek, amelyet az erő fogalmával kapcsolatban a tőkésállamok hangoztatnak az ENSZ-ben, szoros ösz- szefüggésben az említett hatalmi koncepciókkal, az a kiindulópontja, hogy egy országon belül is csak úgy lehet jogilag megtiltani az erő alkalmazását, ha létezik egy központi hatalom, amely képes megbüntetni a törvény megszegőit. Ezért — bizonygatják — nemzetközi színtéren is ilyen központi hatalmat kell létrehozni, illetve amíg ez a hatalom nem jön létre, addig a nemzetközi kapcsolatokból a hatalmi politika nem küszöbölhető ki, sőt a hatalom képezi minden ország alapvető célját. Ennek a polgári törekvésnek világosan a nemzetközi osztályharc „elmosása” a célja. Arra tesznek kísérletet, hogy a nemzetközi konfliktusok forrásául az államok létét tegyék meg, ne pedig azok érdekel62
