Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Palánkai Tibor: Nagy-Britannia az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás után
fontra emelkedett. Brit számítások szerint ennek körülbelül a fele szintén az áremelkedéseknek tulajdonítható, másik fele pedig a kereskedelmi forrásoknak az EGK-országok irányában való átrendeződéséből származott. Bizonyos átrendeződésre került sor a kibővült közös piaci szállítók körében is. 1972-ben Nagy-Britannia fő élelmiszer-ellátói Dánia és Írország voltak. 1974-re helyükre Hollandia és Franciaország lépett, miközben Dánia és Írország a harmadik, illetve negyedik helyre szorult vissza. Az élelmiszer-kereskedelmi deficit a legutóbbi időszakban is folyamatosan emelkedett, az EGK-ból származó importtöbblet az 1974 első félévi 500 millió fontról a második félévre 670 millió fontra, 1975 első félévére pedig több mint 700 millió fontra emelkedett.9 Romlott Nagy-Britannia kereskedelmi mérlege az EGK-val a feldolgozó ipari termékek vonatkozásában is, különösen az NSZK viszonylatában. 1972-ben Nagy-Britannia a feldolgozó ipari termékeket tekintve az EGK viszonylatában még 50 millió fontos kereskedelmi többletet könyvelhetett el. 1974-re kereskedelmi mérlege azonban már ebben az árucsoportban is 620 millió fontos deficitbe fordult, s kereskedelme valamennyi árukategóriában deficitessé vált. Az 1974 első félévi feldolgozó ipari mérleghiány 300 millió fontról 1975 első félévében 310 millió fontra nőtt. A deficit túlnyomórészt az NSZK-val folytatott kereskedelem hiányának jelentős mértékű növekedésére vezethető vissza (a deficit itt az 1972-es kb. 300 millió fontról 1974-re 900 millió fontra nőtt). A többi országgal Nagy-Britannia a feldolgozó ipari termékek vonatkozásában már aktív kereskedelmi mérleggel rendelkezik, bár az 1972 és 1974 közötti két évben ez a többlet is csökkent (mintegy 350 millió fontról 270 millió fontra).10 Nagy-Britannia kereskedelmi mérlege a gépkocsik kivételével csaknem valamennyi főbb feldolgozó ipari árukategóriában romlott. A jelentős kereskedelmi deficit ellenére a nagy brit monopóliumok nem veszítették el érdekeltségüket a közös piaci tagságban. Nagy-Britannia az EGK-ba irányuló exportját 1972 és 1974 között 2,9 milliárd fontról több mint 5,5 milliárd fontra, csaknem 90%- kal emelte, s ezen belül feldolgozó ipari exportja 2,4 milliárd fontról két év alatt 4,4 milliárd fontra növekedett. Az EGK Nagy-Britannia legdinamikusabb exportpiaca volt, hiszen ugyanebben az időszakban a nem közös piaci export értéke csupán mintegy más- félszeresére nőtt.11 A növekvő ipari elhelyezési piac reményében lényegében elfordult korábbi élelmiszer-ellátóitól, még olyan áron is, hogy az új partnerek ipari termékeinek is növekvő mértékben adott piacot. Nagy-Britannia nyilván tudomásul vette az NSZK Közös Piacon belüli gazdasági túlsúlyának és műszaki fölényének következményeit, annál is inkább, mivel a német áruk, különösen a gépipari szektorokban, fokozták a versenyt a világpiac valamennyi övezetében. A legnagyobb brit monopóliumok helyzete a német versenytársakkal szemben nem kedvezőtlen, a verseny áldozatai elsősorban a kisebb és gyengébb tőkés társaságok. A nagy monopóliumok egyébként sem elsősorban az áruexportra építenek, sokkal inkább a külföldi tőkebefektetésekre, s ennek lehetőségeit a brit monopóliumok aktívan ki is használták. A brit kereskedelmi mérleg alakulása az utóbbi években komplex módon kifejezte a brit gazdaság súlyosbodó gyengeségeit. Ezek különös élességgel mutatkoztak meg a fejlett nyugat-európai partnerekkel fenntartott kapcsolatokban. Természetesen a közös piaci országokkal folytatott kereskedelem alakulása nem tulajdonítható kizárólag a csatlakozásnak. A mérlegromlás már korábban is érvényesülő, hosszú távú tendencia volt, és a vámunió keretében a kereskedelmi korlátok leépítése az EGK és Nagy-Britannia között csak 1973. január 1-ével kezdődött el. A mérlegromlásban a döntő szerepet sokkal inkább olyan tényezők játszották, mint a gyorsabb infláció, a nem megfelelő korszerűsítés vagy a hibás brit gazdaságpolitika. Ez különösen jól megmutatkozott az NSZK és Nagy-Britannia viszonylatában. A versenyképesség szempontjából fontos inflációs ráták az NSZK számára lényegesen kedvezőbben alakultak, akárcsak a többi gazdasági mutató. 51
