Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Palánkai Tibor: Nagy-Britannia az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás után
A súlyos gazdasági problémákat Nagy-Britanniában az elmúlt években széles körű társadalmi és politikai válság kísérte. Ez nem kis mértékben a válságos gazdasági helyzetből következett, amelynek kapcsán rendkívüli mértékben kiéleződött Nagy-Britanniában a tőke és a munka ellentéte. Az utóbbi évek konfrontációi közül különösen az 1973 végi szénbányászsztrájkot kell kiemelni, amelyet az olajválság ürügyén a konzervatív kormány igyekezett a szakszervezetekkel való leszámolásra felhasználni. A manőver kudarca 1974 elején egyik fő tényezője volt a Heath-kormány bukásának. Válságba került Nagy-Britannia koszos piaci politikája is, maga is egyik fontos tényezője lett a belső politikai válság elmélyülésének. A konzervatív kormány korábbi kompromisszumai az EGK-val mindinkább széttöredeztek, a konzervatív kormány közös piaci politikai irányvonala az új helyzetben nagyrészt elvesztette realitását. Az általános világ- gazdasági válsághelyzetben világossá vált, hogy legalábbis rövidebb távon az EGK-tag- ságtól várt ún. dinamikus hatások aligha bontakozhatnak ki, hiszen az EGK szekere is kátyúba jutott. Ez pedig súlyos problémát okozott, hiszen a Közös Piac-pártiak táborának egyik fő érve éppen a brit gazdasági növekedés felgyorsítása volt, amire 1972-1973- ban még jó kilátások nyíltak. A recesszió ezeket a számításokat jó néhány évre keresztülhúzta. A válsághelyzetben, különösen közvetlenül az olaj embargóval kapcsolatban, 1973 végére a belső ellentétek magában az EGK-ban is kiéleződtek. Ilyen körülmények között nem járt sikerrel a gazdasági és monetáris unió második szakaszára való áttérés és ezen belül a regionális fejlesztési alap megteremtése sem. Az agrárpolitika valóságos terheivel szemben az integráció brit érdekeknek megfelelő továbbvitele elmaradt, ami a Heath- kormány válságának ugyancsak lényeges tényezője lett. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy a konzervatívok elvesztették az 1974 eleji választásokat. A közös piaci tagsággal kapcsolatban újraéledt „nagy vita” ellenére a Munkáspárt jobboldali vezetése a tömeghangulatnak megfelelően nem ment el a kilépés követeléséig. A munkáspárti vezetés többsége az ellenzékben is csak a közös piaci tagság konzervatívok által kialkudott ún. feltételeivel helyezkedett szembe, ami előre vetítette a Munkáspárt újabb visszakozását. Az „újratárgyalás” A Munkáspárt 1974 februárjában, kormányra kerülése után csak Nagy-Britannia közös piaci tagsága feltételeinek „újratárgyalása” mellett kötelezte el magát. A brit újratárgya- lási követelések legfontosabb része a közösségi költségvetés finanszírozási mechanizmusának a megváltoztatása volt. A tervek szerint az EGK 1977-től az ún. saját forrásokból táplálkozó költségvetés rendszerére tér át. Ez a nemzeti költségvetési átutalások helyett teljes mértékben az automatikus átutalási mechanizmusokra épül, mégpedig a tagországok vám- és agrárimportilletékből származó bevételeinek, valamint a hozzáadott érték szerinti forgalmi adó 1%-ának az EGK költségvetésébe való befizetésén keresztül. A fenti tényezők különböző okokból országonként viszonylag nagy eltéréseket mutathatnak, ennek következtében az egyes országok hozzájárulása és részesedése rendkívül különböző lehet. Mivel Nagy-Britannia a világ legjelentősebb élelmiszerimportőre (a fogyasztásnak mintegy 40%-a importból származik), a mezőgazdaság a nemzeti termékben viszonylag kis súlyt képvisel (a bruttó nemzeti terméknek nem egészen 3%-át adja), s mivel az EGK költségvetésének a közös agráralap várhatóan nagy részét teszi ki, előre látható volt, hogy az automatikus finanszírozással az országra abnormálisán nagy terhek nehezedhetnek. Brit és közös piaci számítások szerint 1980-ban Nagy-Britannia az EGK összesített bruttó nemzeti termékéből mintegy 14%-kal részesedik majd, ami azt jelenti, 52
