Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Palánkai Tibor: Nagy-Britannia az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás után
expanziójuk fokozásának jelentős lehetőségét látták. A brit gazdaság visszaszorulása ellenére a legnagyobb brit monopóliumok szempontjából az erőviszonyok kedvezőek maradtak, s számukra a kereskedelmi korlátok leépítése versenypozíciók komoly javítását ígérte a gyengébb partnerekkel szemben. Az amerikai Business Week-ben közölt egyik 1969-es felmérés szerint, mely tizenegy iparág vezető társaságaira vonatkozott, Nyugat-Euró- pában csaknem valamennyi iparágban a nagy brit vállalatok álltak az élen, sőt olyan ágazatokban, mint a vegyipar, élelmiszeripar, textilipar, olajipar és a bankok messze megelőzték közös piaci versenytársaikat. A modern technika néhány vezető ágában a brit fölény Nyugat-Európában még az 1960-as évek végén is jelentős volt. Ilyen körülmények között a vezető brit társaságok nem véletlenül voltak szinte kivétel nélkül a belépés lelkes pártfogói. Különösen sürgetővé vált a belépés a piacok bővítése szempontjából az 1960-as évek közepétől, amikor az EGK-vámunióból eredő kedvezőtlen kereskedelmi hatások mindinkább érezhetővé váltak. A brit monopóliumokat azonban nemcsak az EGK-n belüli piaci integráció lehetőségei vonzották. Talán még nagyobb jelentőséget tulajdonítottak az 1960-as évek közepétől kibontakozó állammonopolista integrációnak. A gazdaságpolitikák várt összehangolása és integrációja, különösen a gazdasági és a monetáris unió keretében szintén a belépés irányában motiválták a brit tőkést. A monopóliumok számára világossá vált, hogy hiába kerülnek a Közös Piac falain belül, ha működésük feltételeit esetleg növekvő mértékben az EGK állammonopolkapitalizmusa határozza meg, amely érdekeiket nem veszi figyelembe. Fontos döntések kerülhetnek a brüsszeli intézmények hatáskörébe, amelyek olyan területekre terjedhetnek ki, mint a konjunktúrapolitika, a kereskedelem feltételei, az ún. európai társaságok működési keretei, a technológiai és struktúrapolitika, az állami piacok integrációja stb. Ezek nagy jelentőségűek lehetnek mind az általános konjunktúra, mind az egyes monopoltőkés csoportok profitkilátásai szempontjából, s azokra a brit kormány a nagy monopóliumok érdekeinek megfelelő befolyást csak úgy gyakorolhat, ha maga is ott ül a brüsszeli asztalnál, ahol a döntéseket kidolgozzák. Az EGK állammonopolista rendszerétől Nagy-Britannia bizonyos területeken strukturális problémáinak a mérséklését is várta. A monetáris unió keretében az EGK segélymechanizmusaitól a korábban súlyos, krónikus fizetésimérleg-hiányának a felszámolását remélte, amely az 1960-as évek végéig a lassú növekedés mellett a „brit betegség” másik fő tünete volt. A brit konzervatív kormány talán még ennél is exponáltabb jelentőséget tulajdonított a monetáris unió keretében tervezett regionális alapnak, amelyből Nagy- Britannia — az agrárpolitika finanszírozásával kapcsolatban vállalt terhekért — kompenzációra számított, s az EGK-tól erre homályos ígéretet is kapott. Nagy-Britanniának az 1970-es évek elejére az EGK-val szemben jelentős mértékben meggyengült pozícióit mutatta, hogy a belépéssel kapcsolatban már számottevő engedmények és terhek vállalására kényszerült. A brit kormány a tárgyalások megkezdése előtt a belépés áraként most már nemcsak a Római Szerződést, hanem a közös piaci agrárpolitika számára kedvezőtlen rendszerét is változatlanul elfogadta. A Közösség agrárpolitikájának az átvétele Nagy-Britannia számára főként két szempontból ígérkezett hátrányosnak. Nyilvánvaló volt, hogy a közös agrárárak alkalmazása a korábban viszonylag alacsony brit élelmiszerárak automatikus emelkedését idézi elő. A brit kormány hivatalos becslései 1971 júliusában az élelmiszerárak emelkedését az átmeneti időszak végéig 10—15%-ra prognosztizálták, de általában elismerték, hogy reálisabbak azok a feltételezések, amelyek 25%-kal számolnak. Különösen a vaj, a különféle tejtermékek, a gabona és a húsfélék várható áremelkedése volt nyilvánvaló. A belépésért fizetett ár másrészt mint fizetésimérleg-teher jelentkezett, amely szintén elsősorban az agrárpolitikával volt kapcsolatos. A brüsszeli megállapodások szerint Nagy-Britannia a tagság első évében, 1973-ban az EGK költségvetése finanszírozásának 47
