Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Palánkai Tibor: Nagy-Britannia az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás után
lépéssel kapcsolatos brit szándékok nem változtak, a belépés mellett szóló érvek többsége azonban sokkal határozottabbá vált. A Nemzetközösségben korábban megkezdődött bomlási tendenciák folytatódtak, részben a függetlenné vált országok további önállósodási erőfeszítései, részben pedig az amerikai befolyás fokozódása következtében. Ezen a területen Nagy-Britannia gazdasági és politikai visszaszorulása változatlanul gyors maradt. Nem jártak sikerrel azok az erőfeszítések sem, amelyek arra irányultak, hogy Nyugat-Európában az EFTA-t a Közös Piac életképes versenytársává fejlesszék. A vámunió előrehaladása ellenére az Európai Gazdasági Közösség változatlanul kedvező exportövezetnek bizonyult, s fokozatosan a brit ipar legfontosabb piacává vált. 1970-re a brit kivitelben az EGK részesedése már megközelítette a 22%-ot, amellyel a Közös Piac a Nemzetközösség országai elé lépett. Az 1960-as években a brit monopoltőke nyugat-európai tőkebehatolása még inkább fokozódott, s ezen belül is az EGK vált a brit tőkekivitel fő területévé. A szigetország ezzel is közeledett a Közösséghez, bár a brit közös piaci tőkebeáramlás reakció is volt arra, hogy az országnak a de Gaulle-i vétó miatt nem sikerült bejutni az EGK-ba. A brit társaságok az új helyzetnek megfelelően a közvetlen tőkebefektetések segítségével igyekeztek átugorni az EGK vámfalait. A brit közvetlen tőkebefektetések az Európai Gazdasági Közösségben 1960 és 1965 között a mintegy 200 millió fontról csaknem 400 millió fontra nőttek s 1970-re már meghaladták a 700 millió fontot.2 Emellett a brit ipar is sokkal inkább talált kooperációs partnereket a Közös Piac nagy társaságai között, mint a világ más övezeteiben. Széles körű kapcsolatot és pénzügyi hálózatot építettek ki a Közös Piac országaiban a londoni City legnagyobb bankjai is. Az újabb közös piaci belépési kísérletben megnövekedett szerepet játszottak Nagy- Britannia fokozódó gazdasági nehézségei. A második világháború után Nagy-Britannia gazdasági bajainak egyik legfontosabb tünete az ország viszonylag lassú gazdasági növekedése volt, aminek következtében világgazdasági visszaszorulása mind nyilvánvalóbbá vált. A valamennyi fejlett tőkésországot magába foglaló OECD összesített bruttó nemzeti termékének évi átlagos növekedése 1959 —1960 és 1971 —1972 között 5,4% volt. Ugyanebben az időszakban az Egyesült Királyság bruttó nemzeti terméke csak évi 3,1%-kal növekedett, s ezzel a növekedési ranglistán a szigetország az utolsó helyre került. A fenti időszakban az EGK hat tagországának a növekedési üteme is meghaladta az 5%-ot. Ilyen körülmények között Nagy-Britannia részesedése a világ ipari termelésében az 1950-es 11,6%-ról 1972-re 6,7%-ra csökkent, miközben ugyanebben az időszakban Japán 1,6%-ról 9,5%-ra, az NSZK pedig 6,6%-ról 9,4%-ra növelte részesedését. Nagy-Britannia a tőkés világ ipari hatalmainak ranglistáján a háború utáni második helyéről mindinkább visszaszorult.3 Nagy-Britannia az EGK-ba való bejutását ilyen körülmények között nem kis mértékben azzal a szándékkal szorgalmazta, hogy az a tagság majd a gazdasági növekedés fel- gyorsításával jár együtt. A belépés hívei ezt az EGK nagy és liberalizált piacának ún. dinamikus hatásaival kapcsolták össze. Azt feltételezték, hogy közel 300 milliós potenciális szabad piac nagyobb szériákat, optimális kapacitások kiépítését teheti lehetővé, ami a tőkeberuházások fokozására ösztönözhet. A növekedés gyorsítását várták a fokozottabb specializáció lehetőségeitől, különösen olyan ágazatokban, mint a vegyipar, a gépkocsigyártás és a műanyagipar. Arra számítottak, hogy a nagy piac majd olyan „kompetitiv környezetet” teremt, amely nagyobb beruházásokra és korszerűsítésre, az erőforrások jobb kihasználására ösztönöz. Remélték, hogy a gyorsabb növekedéssel együtt fokozódhat a hatékonyság és a termelékenység, és általában javulhat a brit áruk világpiaci versenyképessége. A konzervatív kormány a belépéstől a munkanélküliség mérséklését és az élesebb piaci konkurrencia szorításában az infláció lefékezését is várta. A közös piaci csatlakozásban másrészt elsősorban a nagy brit monopóliumok a külső 46
