Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Valki László: A gazdasági integráció mint az állami intézményrendszerek integrációja
zeti szinten már hosszú ideje alkalmazhatatlanok, az integráció korszakában nemzetközi szinten majd alkalmazhatókká válnak. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok ugrásszerű kiterjedésével, a munkamegosztás eddig nem látott méretű kiszélesedésével azonban fogalmi képtelenséggé vált államközi téren alapvetően más gazdasági feltételek létrehozása, mint államon belüli viszonylatban. Nagyon világosan fogalmazza meg a dolog lényegét Kopnia Ferenc. „Arról van szó, hogy az internacionalizálódott növekedési és egyensúlyi feltételeket egyetlen gazdaság sem képes a saját szemszögéből kiindulva meghatározni. Minthogy a technológiai kapcsolatok jelentős része átnyúlik az országhatárokon, ezek a kapcsolatok meghatározókká válnak a gazdaság egyensúlya és növekedése szempontjából, ezért előbb-utóbb a makro- ökonómiai egység határait is a technológiai és árukapcsolatok kitolódott határaihoz kell igazítani. . . Kizárólag ebben a fázisban lép fel az egyes gazdaságok fejlődési üteme és arányai közös szabályozásának szükséglete és lehetősége. A szabályozást államközi megegyezésekkel, illetve — a fejlődésnek egy magasabb fokán — nemzetközi gazdaságkoordináló központok létrehozásával és funkcionálásával valósítják meg. Amint a nemzeti gazdaság integrálódásának igen fontos mozzanata a nemzeti állam kialakulása a maga gazdasági funkcióival együtt, éppen úgy a nemzetközi gazdasági integrációnak is alapvető mozzanata az integráció institucionális kereteinek létrejötte,”21 Hogy mikor következik be az az időpont, amikor már a régió — intézményi szempontból vett — integrálásáról beszélhetünk, arról az idézett szerző a következőket Írja: „A gazdasági kapcsolatoknak egy kritikus intenzitási fokán túl a nemzetgazdaságok tevékenységének koordinálási szükségessége is fellép; .. .egyeztetni kell az államok mint makroökonómiai gazdálkodási egységek érdekeit, s egyúttal az államok távlati, kulcsponti fejlesztési célkitűzéseit is. Amikor az egyeztetés már közös — vagy legalábbis koordinált — egyensúlyi és növekedési célkitűzésekben, együttműködési politikában fejeződik ki, amikor létrejönnek azok a nemzetközi intézmények, amelyeknek feladata a fejlődés közös programjainak kidolgozása, a nemzetközi együttműködés mechanizmusának »kezelése«, s általában a mind szinkronizáltabbá váló újratermelés zavartalanságának biztosítása, akkor beszélhetünk a régió integráltságáról.”22 Az előbbiekből következően Kozma Ferenc — és általában az integrációs irodalom — a fejlődés magasabb fokán szükségesnek tartja az integrált szervezeti rendszer létrehozását. Ez a „magasabb fok” tőkés viszonyok között egyes vélemények szerint már a vámunió megteremtésével létrejön.23 A helyzet ugyanis az, hogy a vámok egymás közötti lebontását még meg lehet oldani nemzetközi egyezmények megkötésével, a közös külső vámok megállapítása, illetve a vámokkal azonos hatású intézkedések megtétele azonban már folyamatos döntéshozatalt kíván. Ezeket az intézkedéseket — mint az államok gyakorlata mutatja — egyes árucikkek esetében viszonylag sűrűn kell változtatni, aszerint, hogy az érintett gazdasági egység érdekei mit kívánnak. Azok a nemzet- gazdaságok ugyanis, amelyek korábban hosszabb időn át eltérő intézményrendszereket fejlesztettek ki, egyes, különösen érzékeny cikkek tekintetében nem képesek tökéletesen beilleszkedni a vámuniós rendszerbe, illetve helyzetük az évek során a pillanatnyi konjunktúrának és a dekonjunktúrának megfelelően változhat. Ilyenkor a hazai piac, illetve termelés érdekei sürgős védelemre szorulhatnak, ellenkező esetben gazdasági zavarok léphetnek fel. Ezek könnyen átterjedhetnek az adott nemzetgazdaság különböző ágazataira, és végső soron nem lehet kizárni azt a veszélyt sem, hogy más nemzetgazdaságokra is kihatnak. Abban az esetben, ha a régióban nincs intézményesített döntéshozatali eljárás, az érintett állam „partizánakciókkal” lesz kénytelen védelmi intézkedéseket bevezetni, amelyek azután más államok részéről ellenintézkedéseket válthatnak ki. Mindennek eredményeként a vámunió funkcionálásában zavarok állhatnak be. Tőkés viszonyok között tehát már a vámunió megteremtése is nélkülözhetetlenné teszi integrált szervek létrehozását, mivel ennek a szabályozó mechanizmusnak az adminisztrálása is folyamatos nemzetközi döntéshozatalt kíván. 36
