Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kiss J. László: Az első államközi megállapodástól a diplomáciai kapcsolatok felvételéig. A magyar-NSZK kapcsolatok egy évtizede (1963-1973)
kifizeti. A BRÜG alapján történt kártalanítási megállapodással egyidejűleg az NSZK az álorvosi kísérletek magyar áldozatainak 6,25 millió DM értékű kártalanítására is kötelezettséget vállalt. A magyar—nyugatnémet kapcsolatokban a Brandt—Scheel-kormány realisztikus lépései nyomán lassan végbemenő klímaváltozást jelezték a külügyminisztériumok között folyó kétoldalú konzultációk. 1971 májusában a bonni külügyminisztériumban lezajlott megbeszéléseken ismét felvetették a kereskedelmi képviseletek bizonyos jogkörökkel történő felruházását. Noha az NSZK-ból érkező mind nagyobb turistaforgalom — mely 1970-ben már elérte az évi 200 000 főt — felvetette a nyugatnémet állampolgárok széles körű személyi jogvédelmének kérdését, a politikai feltételek a végleges konzuli jog biztosítására nem értek meg. Elég utalni arra, hogy a Nyugat-Berlin státusáról folyó négyoldalú tárgyalások még folytak. Nyugat-Berlin státusának pedig a konzuli kérdésekben — éppúgy, mint a diplomáciai kapcsolatokban — központi jelentősége volt. 1971 szeptemberében megszületett a Nyugat-Berlinről szóló négyoldalú megállapodás, így szabadabbá vált az út a keleti szerződések ratifikálása előtt. A helyzetet azonban bonyolította, hogy a kormányzó szociálliberális koalíció 12 mandátumnyi parlamenti többsége leolvadt, és a Bundestagban kialakuló erőviszonyok kérdésessé tették a ratifikációs eljárás sikerét. A feszült belpolitikai helyzet a magyar—nyugatnémet megbeszéléseken is tükröződött. Olyan kérdésekben, mint a müncheni egyezmény értelmezése, valamint a Szabad Európa Rádió és a magyar emigráció kérdése, nem sikerült közelebb hozni az álláspontokat. A márciusi magyar—nyugatnémet megbeszélések után tovább bonyolódott a nyugatnémet belpolitikai élet. 1972. április 27-én a jobboldali ellenzék javaslatára benyújtott bizalmatlansági indítványt elvetette a Bundestag, Brandt kancellár megbuktatásának terve nem járt sikerrel. Májusban parafálták a közlekedési szerződést az NSZK és az NDK között, s a Bundesratban befejeződött a szovjet—nyugatnémet és lengyel—nyugatnémet szerződések ratifikációs eljárása. Mivel a müncheni egyezmény kérdésében elhúzódtak a tárgyalások, a szociáldemokrata politikusok szívesen vették volna a magyar—nyugatnémet és a bolgár—nyugatnémet diplomáciai kapcsolatok felvételét még az 1972. évi, előrehozott nyugatnémet parlamenti választások előtt. Magyar részről azonban a kétoldalú kapcsolatok normalizálódásának szigorú „menetrendjével” számoltak. Péter János magyar külügyminiszter 1972. június végi parlamenti beszédében leszögezte: „A diplomáciai kapcsolatokat akkor vesszük fel, amikor a két ország érdekeit és az európai béke és biztonság ügyét egyaránt ez szolgálja. A szovjet—nyugatnémet, a lengyel—nyugatnémet, a nyugat-berlini szerződések életbe lépése után minden progresszív erőnek azt kellene elősegítenie, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság tárgyalásai, valamint az NSZK szövetségesei és az NDK diplomáciai kapcsolatainak rendezése előrehaladjon.”25 A magyar—nyugatnémet kapcsolatokban az alapvető klímaváltozást a kétoldalú látogatások szaporodása is kifejezte. 1971 májusában Schöllhorn, az NSZK gazdaságügyi és pénzügyi államtitkára, 1971 őszén Dimény Imre mezőgazdasági miniszter meg56
