Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kiss J. László: Az első államközi megállapodástól a diplomáciai kapcsolatok felvételéig. A magyar-NSZK kapcsolatok egy évtizede (1963-1973)
tekintetében ne tanúsítanának ésszerű és reális magatartást. A felek hangsúlyozták, hogy a német kérdés rendezése csak a két német állam létének elismerése alapján lehetséges.”10 A „békejegyzék” után a szocialista országok közös álláspontját aVarsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének 1966. júliusi, bukaresti nyilatkozata fogalmazta meg. Az európai béke és biztonság megszilárdításáról szóló dokumentum először vetette fel az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó konferencia tervét. Ez azt a célt szolgálta, hogy a szocialista országok az NSZK-val folyó bilaterális erőfeszítéseik mellett multilaterális síkon is elősegítsék és meggyorsítsák az NSZK és a szocialista országok közötti normalizálódás folyamatát, a kialakult európai status quo elfogadása alapján a német kérdés megoldását. A bukaresti nyilatkozat világosan leszögezte, hogy Európa és a világ békéje és biztonsága szempontjából az NSZK-nak le kell mondani a status quo megváltoztatására irányuló igényeiről, az egyedüli képviseletről, az európai határok megváltoztatásáról, az NDK elismerésének elutasításáról. A multilaterális kezdeményezések mellett a kétoldalú magyar—nyugatnémet kapcsolatokban is némi élénkülés mutatkozott. Jelentős volt Hans-Jürgen Wischnewskinek, a Bundestag Külügyi Bizottsága tagjának 1966. augusztusi látogatása. 1966 végén diplomáciai síkon Rolf Lahr külügyi államtitkár és Schmücker gazdaságügyi miniszter látogatásának lehetőségeiről érdeklődtek. A nyugatnémet külpolitikát az 1966. december 1-én megalakult kereszténydemokrata—szociáldemokrata koalíció hozta ismét mozgásba, egy rugalmasabb, ,,új keleti politika” elképzeléseivel. 4. Kulturális külpolitika mint a magyar—nyugatnémet kapcsolatok rés^e Az NSZK kulturális külpolitikáját ma is a bonni külügyminisztérium tervezi és koordinálja; a külügyminisztérium látja el tanácsokkal a magánintézményeket és alapítványokat; a külügyi szervek az illetékesek a nemzetközi jogi érvényű kulturális megállapodások megkötésében. Az ötvenes-hatvanas években az NSZK olyan „expanzív” kulturális külpolitikát képviselt, amely az egyoldalú kultúraexporttal saját értékeit és teljesítményeit igyekezett példamutatónak beállítani.11 A „kulturális egyedüli képviselet” alapján az NSZK kizárólagos jogot formált a „német kultúra” reprezentálására, arra törekedett, hogy visszaszorítsa az NDK kulturális tevékenységét, és kulturális területen is demonstrálja a „német egység” ideológiáját. Az NSZK egyoldalú, „expanzív” kulturális külpolitikája kedvező ösztöndíjak és meghívások felajánlásával, a szélesebb társadalmi befolyásolás érdekében elsősorban a kvalifikált értelmiségi réteget, a „véleményirányítókat”, a tájékoztatók tájékoztatását vette célba. A német kulturális és műszaki hagyományok továbbélése, a német nyelv- ismeret viszonylag nagy elterjedtsége kedvező előfeltételeket nyújtott a nyugatnémet törekvéseknek. A kulturális és tudományos intézmények jelentős szerepet játszottak abban, hogy az NSZK elsősorban alapkutatási területeken meglevő munkaerőhiányát magasan kvalifikált, külföldi, így magyar szakemberek bevonásával pótolta. Az olcsó, de magasan képzett tudományos munkaerő alkalmazása jelentős anyagi nyereséget jelentett az NSZK 45
