Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kádár Béla: Dél-Európa nemzetközi szerepének változása
A viszonylati struktúra egyik legérdekesebb vonása, hogy a fejlődő országok aránya nemzetközi összehasonlításban igen magas. Egyik dél-európai ország sem tagja a fejlődő országok regionális együttműködési tömörüléseinek, ennek ellenére a fejlődő országokkal lebonyolított forgalom részaránya kétszer-háromszor nagyobb, mint az európai fejlett tőkés kis országok esetében, sőt e kapcsolatok relatív nagyságrendje megközelíti a vezető tőkés hatalmakét. Különösen figyelemreméltó, hogy a nemzetközi kereskedelem újabb tendenciáival ellentétben a fejlődő országok részesedése alig csökkent Olaszország és az ibériai országok esetében, és növekvő irányzatot mutatott Görögország és Törökország esetében. A kőolaj- és nyersanyagimporttól való függőség az import oldaláról, a dél-európai országok második világháború után kibővült ipari potenciálja az export oldaláról teremti meg a fejlődő országokkal való kapcsolatok magas színvonalát biztosító érdekközösséget. A kapcsolatok bővítését elősegíti, hogy Európa déli peremországai történelmi tapasztalataik alapján kétségkívül számos más országnál előnyösebb helyzetben vannak a fejlődő mediterrán vagy latin-amerikai országokkal való új típusú kapcsolatok fejlesztéséhez. A nemzetközi erőviszonyok alakulása szempontjából legfigyelemreméltóbb jelenség az Egyesült Államok dél-európai gazdasági pozícióinak gyengesége és gyengülése. Az Egyesült Államok jelentős ráfordítása ellenére sem tudott vezető gazdasági pozíciókat kiépíteni Dél-Európában. Az amerikai külkereskedelmi pozíciók gyengülése már jóval a mediterrán térségben követett amerikai hatalmi stratégia felmorzsolódása előtt, a hatvanas évek második felében megkezdődött. Az USA részaránya az importban 1960 —1973 között 25%-ról 9%-ra esett Törökországban, 13%-ról 8%-ra Görögországban, 8%-ról 7%-ra Portugáliában, 14%-ról 7%-ra Olaszországban, s csupán Spanyolországban nőtt 16%-ról 19%-ra. Az USA ezen a szűkülő gazdasági bázisán akarta végrehajtani stratégiai célkitűzéseit, ami kétségkívül hozzájárult a kudarchoz. Az 1974. évi politikai fordulatok hatása (görög, portugál rendszerváltozás, ciprusi konfliktus) az elkövetkező években alighanem tovább gyengíti az USA gazdasági pozícióit. Az USA gazdasági térvesztésében szerepet játszik, hogy az USA világgazdasági expanziójának fő eszköze általában nem a külkereskedelem, hanem a tőkekivitel. A dél-európai országok tőkeimportja nemzetközi összehasonlításban nem számottevő, nagyobb jelentőségű természeti erőforrásokkal nem rendelkeznek, újonnan kifejlesztett iparuk nemzetközi kapcsolatai pedig inkább a Közös Piaccal épültek ki. A helyi lehetőségekhez való alkalmazkodást elmulasztó amerikai stratégia hatóereje így fokozatosan gyengült. Bizonyos szempontból kivétel Spanyolország, ahol az USA felhasználta a közvetlen tőkebefektetéseket is pozíciói erősítésére (1955 —1973 között a Spanyolországban befektetett amerikai működő tőke állománya 55 millió dollárról 1017 millió dollárra nőtt), s ezzel párhuzamosan bizonyos ipari munkamegosztást is tudomásul vett. Az ötvenes évek végéig még Anglia is vezető gazdasági szerepet játszott Dél-Európában. Gazdasági problémái nyomán azonban külkereskedelmi pozíciói nagymértékben szűkültek, még az EFTA kibontakozása sem tudta megállítani a portugáliai angol import- pozíciók romlását. Igen figyelemreméltó viszont, hogy az egykori EFTA kis országai dinamikusan növelték részarányukat a dél-európai országok külkereskedelmében. 33
