Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kádár Béla: Dél-Európa nemzetközi szerepének változása
(Részarányuk például 1960—1973 között 7%-ról 12%-ra nőtt Törökország, 9%-ról 17%-ra Spanyolország és 6%-ról 14%-ra Portugália exportjában.) Az utóbbi években a külső függőség legerőteljesebb elemét a Közös Piac kibővülése, illetve mediterrán politikájának kibontakozása jelenti. Olaszország a Közös Piac alapító tagja. A hetvenes évek elején a Közös Piac kereskedelmi megállapodásokat (Spanyolország — 1970, Portugália — 1973), illetve társulási szerződéseket (Görögország, Törökország) kötött a dél-európai országokkal, amelyek értelmében 1977-re eltávolítják a dél-európai országok közös piaci exportját fékező akadályok jelentős részét, ugyanakkor egyre több importkedvezményt biztosítanak a közös piaci országoknak. Görögország közös piaci tagsága, mely a kapcsolatok további elmélyüléséhez vezet majd, küszöbön áll. Hasonló helyzetbe kerül előreláthatólag az évtized végére Portugália, a nyolcvanas évek elejére Spanyolország. A Közös Piac kibővülése nyomán a déleurópai országok külkereskedelmének csaknem a fele a Közösség országaival bonyolódik majd le, a dél-európai fejlődés mind érzékenyebbé válik a Nyugat-Európában kibontakozó folyamatokra. A Közös Piac és a dél-európai országok közötti intézményes kapcsolatok előnyeit elsősorban az NSZK aknázza ki. Az egyes dél-európai országok NSZK-tól való külkereskedelmi függőségének mértéke (8—22%) ugyan még nem aggasztó, az NSZK részaránya azonban a dél-európai országok idegenforgalmában, egyéb szolgáltatási bevételeiben (vendégmunkások), tőkeimportjában jóval nagyobb, mint a külkereskedelemben. A spanyol külkereskedelemben meglevő viszonylag gyengébb pozícióit az NSZK tőkeberuházásainak fokozásával ellensúlyozza. így például 1971—1974 között a spanyolországi nyugatnémet tőkebefektetések értéke 330 millió dollárról 1020 millióra nőtt, s elérte az Egyesült Államokét. A többségükben az NSZK- ban dolgozó, nyugatnémet műszaki-gazdasági tapasztalatokat megismerő vendégmunkások hazatérésük után egyrészt elsősorban nyugatnémet termékek fogyasztói, másrészt mind gyakrabban — nyugatnémet tőkével finanszírozott dél-európai kisüzemek alapítása vagy termelői láncokba való bekapcsolása révén — a nyugatnémet ipar viszonylag jól képzett és rosszabbul fizetett bedolgozói. Az NSZK szerepét erősíti az is, hogy az európai tőkés országok közül az NSZK-ban indult meg legerőteljesebben az ún. strukturális illeszkedés folyamata, a bérigényes ipari tevékenységek kitelepítése, illetve a szakértelemigényes tevékenységekre való koncentrálás. így a Közös Piaccal kötött megállapodások által is ösztönzött dél-európai iparcikkexport leggyorsabban az NSZK vonatkozásában fejlődik, ami a dél-európai gazdaság legkorszerűbb s leghatékonyabb szektorait növekvő mértékben kapcsolja az NSZK körvonalazódó globálstratégiájához. A Közös Piactól való külkereskedelmi függőség jelentőségét szélesebb keretek közé helyezi a Közös Piac közös mediterrán stratégiájának kialakulása. A dél-európai országok szempontjából a kérdés úgy vetődik fel, hogy a közös piaci mediterrán stratégia kialakulása erősebben láncolja Nyugat-Európához az észak-afrikai és nyugat-ázsiai mediterrán országokat, melyek egyrészt a dél-európai országok külkereskedelmi vetéiy- társai a nyugat-európai piacokon, másrészt azonban a dél-európai új iparágak termékeinek felvevői. Líbia és Algéria külkereskedelmének már most is több mint négyötödét, Ciprus, Marokkó közel háromnegyedét a Közös Piaccal bonyolítja le. A közös piaci 34
