Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Valki László: A gazdasági integráció mint az állami intézményrendszerek integrációja
nizmusok integrációja tőkés viszonyok között mind időrendben, mind fejlődési szintjét tekintve megelőzi a gazdaságpolitikák integrációját. Jól mutatja ezt Balassa Béla kategorizálása, aki a következő fokozatokat különbözteti meg a „teljes gazdasági integráció” felé vezető úton :13 — szabadkereskedelmi övezet (amelyben a régió államai egymás között lebontották a vámokat és a mennyiségi korlátozásokat, de valamennyien fenntartották saját vámjaikat és kontingenseiket a nem tagállamokkal szemben); — vámunió (amelyben a régió államai egymás között lebontották a kereskedelmi korlátozásokat, a nem tagállamokkal szemben pedig közös külső vámokat és globális kontingenseket vezettek be); — közös piac (amelyben nemcsak az áruforgalom útjában álló akadályokat távolították el, hanem biztosították a termelés egyéb tényezőinek — tőke, munkaerő, szolgáltatások — szabad mozgását is); — gazdasági unió (amelyben a termelés tényezőinek szabad mozgása mellett bizonyos mértékig harmonizálják a nemzeti gazdaságpolitikát is); — teljes gazdasági integráció (melyben a tagállamok egyesítik pénzügyi, adó-, szociális és anticikluspolitikájukat, és olyan nemzetek feletti szerveket állítanak fel, melyek a tagállamokra nézve kötelező döntéseket hozhatnak). Balassa szerint nem törvényszerű, hogy minden integrációs szervezet végigjárjon minden fokozatot: a szervezet a második vagy harmadik fokozat megvalósításával is kezdheti tevékenységét. A későbbi szakirodalom általában a fenti kategorizálást használta, az utolsó két fokozat között azonban rendszerint nem tett különbséget. A gazdasági unió tehát akkor valósul meg, ha megtörténik a nemzeti gazdaságpolitikák harmonizálása, illetve a közös gazdaságpolitika kialakítása. A kettő ugyanis nem választható el élesen egymástól, továbbá lehet, hogy az egyesítés nem fokozatosan, a harmonizáláson keresztül történik, hanem úgy, hogy az egyes ágazatokban bekövetkezett harmonizációt vagy egyesítést a más ágazatokban bekövetkező hasonló folyamat követi. Ami pedig a „nemzetek feletti szervek” felállítását illeti, ez aligha lehet megkülönböztethető ismérv, hiszen éppen a Közös Piac példája bizonyítja, hogy kötelező döntéseket hozó szervek már jóval korábbi szakaszban is működhetnek. A gazdasági unió, a ,,teljes integráció''’ tehát e felfogás szerint a folyamat végső célját jelentené — ha egyáltalán beszélhetünk ilyen statikus állapotról. (A gazdasági unió megteremtése után ugyanis az integráció elsősorban mikroszinten fejlődne tovább, a makró- szférában pedig valószínűleg átcsapna a régió határain, és interregionális viszonylatban minden kezdődne elölről.) A gazdasági unió fogalmát más közgazdászok is hasonló, „befejezett” értelemben használják. Kiss Tibor szerint például a gazdasági unió azt jelenti, hogy „két vagy több ország népgazdasága szinte egy népgazdaságként működik, anélkül, hogy ezeknek az országoknak a politikai (állami) funkciója is létrejönne”.14 Valánkai szerint „a (teljesen) integrált gazdasági egységeket az újratermelési folyamatok egysége és kölcsönös össze- fonódottsága jellemzi”.15 A szocialista integrációval kapcsolatban a Balassáéhoz hasonló jellegű kategorizálás tudomásom szerint nem használatos. Ez érthető, hiszen a KGST keretében végbemenő folyamat most van kibontakozóban. A tőkés integráció esetében viszonylag egyszerű volt felvázolni a fejlemények sorrendjét, hiszen bizonyos mértékig mintaként szolgálhatott a nemzeti piac és a burzsoá nemzetállamok kialakulásának folyamata.16 A szocialista országok azonban ilyen analógiára nem támaszkodhatnak: a KGST-nek minden tekintetben eredeti utat kell bejárnia. A két integráció egyébként is csak a legáltalánosabb szinten rendelkezik azonos 33
