Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kádár Béla: Dél-Európa nemzetközi szerepének változása
dési üteme a század első felében jellemző 2—3%-ról 1960—1975 között Olaszországban 5%-ra, Görögországban és Spanyolországban 7%-ra, Törökországban 6,3%-ra, Portugáliában pedig 6%-ra (1960—1974) nőtt. A politikai fejlődés, a nemzetközi erőviszonyok és stratégiai megfontolások módosulása, valamint a gazdasági fejlődés nyomán átalakuló érdekeltségi viszonyok természetesen a dél-európai országok külkapcso- latainak fejlődését is új elemekkel gazdagítják. A dél-európai politikai fejlődés, a gyors gazdasági növekedés nem közömbös a szocialista országok számára, melyek Olaszország, Törökország és Görögország külkereskedelmében az európai átlagot messze felülmúló, Spanyolországéban pedig ádagos súllyal szerepelnek. Érdemes utalni arra, hogy egyes délkelet-európai szocialista országok történelmi lemaradása időben egybeesett a mediterrán térség hajdani nemzetközi jelentőségének elsorvadásával. A dél-európai országok fejlődésének felgyorsulása tehát, ha nem is döntő mértékben, de javíthatja egyes külgazdaságilag érzékeny szocialista országok közvetlen világgazdasági környezetét. Az alábbiakban áttekintjük a dél-európai társadalmi-politikai fejlődés történelmi hátterét és fő irányzatait, a térség nemzetközi gazdasági jelentőségének megnövekedésével összefüggő fő gazdasági tényezőket, a térség nemzetközi kapcsolatainak módosulásait, és stratégiai jelentőségének módosulását. A fejlődéstörténeti háttér Dél-Európában a társadalmi-gazdasági fejlődésnek a nyugat-európaitól eltérő útja alakult ki. A dél-európai fejlődés nem egyszerűen megkésett a nyugat-európaihoz képest, hanem alapjaiban is eltérő változatot képviselt. Marx Spanyolországgal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy — „az abszolút monarchia Spanyolországban inkább az ázsiai uralmi formákkal áll egy szinten, mint az európai abszolút államokkal”. A marxi fejlődéstörténeti modell az ún. nyugat-európai fejlődési út forrását az antik és germán formáció összeolvadásában határozza meg. Ez az összeötvöződés Dél-Európában nem történt meg. A germán formáció csak Olaszország és Portugália északi részeiben találkozott az antik formációval, Spanyolországban és Dél-Olaszországban alig érintette annak helyi változatát. Görögországban az antik modellt a keleti formáció szláv változatát hordozó szláv törzsek bevándorlása mosta el, a mai Törökországban pedig az antik formáció lényegében a part menti városokra szorítkozott, a belterületen a római birodalom fennállása alatt is töretlenül tovább élt a keleti formáció. A dél-európai térség történelmi fejlődésének kezdetén jelentős mértékben átitatódott az ún. keleti társadalmi formáció elemeivel, ennek következtében a tulajdonviszonyoknak, a társadalmi munkamegosztásnak és az államhatalomnak sajátos vonásai alakultak ki. Noha az öt dél-európai ország fejlődéstörténeti alapjai a nyugat-európai modelltől való közös eltérés mellett nem azonosak, mind az öt országra jellemző volt a nyugat-európainál sokkal erősebb központi hatalom. A keleti formációk egyik alappillére az állam társadalmigazdasági szerepe. Marx éppen a közösségi földtulajdon nevében fellépő, a termelési 21
