Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kende István: Az el nem kötelezettek mozgalmának kialakulása és helye napjainkban
rébe tartozó országok kül- és belpolitikai állásfoglalásai egyre tarkábbak. Sajátos ellentmondás, hogy ennek ellenére nem következett be eddig a tagságnak semmiféle nyíltabb polarizálódása. A résztvevők soraiban egyre aktívabbak azok az országok, amelyek világnézeti szempontból egyértelműen elkötelezettnek vallják magukat (mint például Kuba vagy a Vietnami Szocialista Köztársaság), s progresszív befolyásuk egyre erőteljesebben érvényesül a közös állásfoglalásokban. Mindamellett az el nem kötelezettek között maradtak azok az országok is, amelyeknek bel- és külpolitikája meglehetősen eltér az előbbiekétől. Indonézia például az 1965-ös fordulat után sem változtatta meg a mozgalomhoz fűződő kapcsolatait, jóllehet az 1965-ben hatalomra került katonai vezetés félreérthetetlenül elkötelezte magát a szocialista világnézettel szemben. Megmaradt az el nem kötelezettek között vagy bekapcsolódott a mozgalomba több olyan ország, mint Szenegál, Elefántcsontpart, Szaúd-Arábia és Jordánia, habár hivatalos külpolitikai vonaluknak aligha felel meg az amerikai imperializmus nyílt elítélése, a felszabadító mozgalmak szinte feltétel nélküli, elvi támogatása. Az el nem kötelezettek egyre militánsabb vonalával nem feltétlenül egyetértő fejlődő országok részvétele az el nem kötelezettek családjában voltaképpen két oldalról vet fel elvi problémákat. Egyrészt azon országok részéről, amelyek hordozói, hirdetői a radikális állásfoglalásoknak, s ezeket az állásfoglalásokat lényegesen eltérő politikájú társországokkal osztják meg, tudva, hogy azok gyakorlata nem felel meg a közösen elfogadott állásfoglalásoknak. Másrészt azok részéről, akik e közös, mind következetesebbé váló állásfoglalásoktól jobbra állnak, mégsem határolják el magukat tőlük. Ahhoz, hogy ezt az ellentmondásos helyzetet megértsük, a mai nemzetközi élet közegében kell vizsgálnunk az el nem kötelezett országok közös rendezvényeit, értekezleteit, állásfoglalásait. Az el nem kötelezettségnek, az el nem kötelezettek állásfoglalásainak ma már komoly nemzetközi értéke, becsülete, súlya van. Kimaradni a mozgalomból olyan országnak, amely korábban az el nem kötelezettség politikáját támogatta, rendkívüli jelentőségű állásfoglalás volna. Az enyhülés légkörében nehezen vállalhatja egy kormány a hazai vagy a nemzetközi közvélemény előtt az el nem kötelezettséggel való szakítást. Ez a szakítás egyértelmű lenne a nyílt elkötelezettséggel azon az oldalon, amelynek elítélése szüntelenül napirenden volt, ha különböző hőfokon is, valamennyi értekezleten — az imperializmus oldalán. Chilei élességű fordulat kell ahhoz, hogy ezt vállalni lehessen. S ahol volt idő vagy mód a „normalizálás”, a konszolidálás” látszatának utólagos felöltésére, mint Indonéziában, ott inkább arra törekedtek, semmint hogy az el nem kötelezettekkel való szakítást vállalják. Más szempontból nézve megállapítható: az el nem kötelezettek családja gondosan ügyelt arra, hogy ne hagyja szűkíteni sorait. Nyilvánvalóan nagyobb eredménynek tekinti, ha Szenegál vagy Elefántcsontpart is nevét adja egy olyan eszmei platformhoz, amely bel- vagy külpolitikai magatartásának sok tekintetben ellentmond, mintsem hogy leszűkítse az el nem kötelezettek közösségét az eleve egyetértőkére. Mindamellett nem lehet szemet hunyni afölött, hogy egyrészt az állásfoglalások ra- dikalizálódása, másrészt a növekvő számú résztvevő politikai skálájának ezzel párhuzamos szélesedése ellentmondás, amely aligha feszíthető a végtelenségig. A nyílt eszmei
