Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Kende István: Az el nem kötelezettek mozgalmának kialakulása és helye napjainkban
kiszélesedik, a Nyugat levonja neokolonialista döntésének következményeit, és késznek mutatkozik elfogadni a felszíni semlegességet, akkor az egyszerű semlegességi hitvallás már nem elegendő. Egyedül a meghatározott esetekben való konkrét állásfoglalás bír jelentőséggel.”4 így tehát nagyjából azonos időszakra esik az imperialista politika fontos változása, „a semlegesség: bűn” koncepció gyökeres felszámolása és a Kennedy-szakasz rugalmasabb politikája, „nyitása” a semlegesek felé. A semlegességi politikát pedig felváltja egy aktívabb, tartalmasabb, harcosabban állást foglaló politika, amelyet ettől kezdve általában az el nem kötelezettség fogalmával jelölnek. Korántsem értette és érti mindenki ezen ugyanazt, de maga a terminus az ötvenes-hatvanas évek fordulója táján vált hivatalosan és bejegyzetten politikai fogalommá, az el nem kötelezettek mozgalma pedig szervezeti keretté, ha jórészt csupán értekezleti jellegű keretté is. Belgrádtól Limáig: egységes stratégia felé Eltekintve most a különféle előkészítő konferenciáktól, az el nem kötelezettség mint több ország által vállalt közös meghatározás a belgrádi értekezlettel, 1961 szeptemberével nyert teljes polgárjogot, néhány hónappal a kubaiak Disznó-öbölbeli győzelme, azaz az USA világpolitikai jelentőségű veresége után. A belgrádi értekezlettől bizonyos nyugati körök sokat vártak. Ügy vélték, hogy a rugalmasabb, realisztikusabb amerikai politika ezen az értekezleten meghozza majd a gyümölcsét, az el nem kötelezettséggé alakult semlegesség kifogja a szelet az antiimperia- lizmus vitorlájából: ha bírálják is az imperializmust, az egyensúly és az elkötelezettségtől való tartózkodás jegyében ugyanannyi bírálatot kap majd — vélték — a másik elkötelezett fél, a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió. Reményüket az a tény is táplálta, hogy a Szovjetunió éppen ebben az időben újította fel atomrobbantási kísérleteit. Végül egyes el nem kötelezett országok vezetőinek előzetes állásfoglalásai is arra utaltak, hogy nemcsak az imperialista országokat ültetik majd a vádlottak padjára. „Nem támadjuk majd az egyik vagy a másik tömböt, mert ha támadnánk, az ellenkezőjét tennénk annak, amit célul tűztünk ki” — hangoztatták egyesek. Mások a békés egymás mellett élés kérdései helyett a fő figyelmet a fejlett és az elmaradott országok közötti szakadék témájára akarták terelni, mintegy tömbbé kovácsolva — a „fejlettekkel” szemben — az „elmaradottakat”. Ezek szerint már itt felmerült az a később annyira és olyan sokak által élezni kívánt ellentét, amely a világot kétfelé osztaná, egy kalap alá véve az imperializmust és a szocialista országokat, egyaránt téve felelőssé vagy egyaránt mentve fel őket. A belgrádi értekezlet megkísérelte megfogalmazni az el nem kötelezettség kritériumait. Ezek a következők: független politika, a békés egymás mellett élés elve; a nemzeti felszabadító mozgalmak támogatása; a katonai paktumoktól és a nagyhatalmakkal való bilaterális kötöttségtől való tartózkodás; s az idegen támaszpontok létesítésének megtiltása. 7
