Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Valki László: A gazdasági integráció mint az állami intézményrendszerek integrációja
Ivekkel közvetlenül is akadályozza a nemzetközi mikrointegrációt. A legkézenfekvőbb példa erre a mennyiségi korlátozások alkalmazása, a tőkeexport (-import) tilalma, külföldiek részére vállalatalapítási korlátozások stb. Ezek az adminisztratív úton teremtett feltételek a mikrointegrációt egyszerűen gazdaságtalanná vagy technikailag megvalósíthatatlanná tehetik. Az ilyen feltételeket teremtő intézkedések adott esetben lényegesen súlyosabb következményekkel is járhatnak, hiszen ezekhez az egyébként rugalmas gazdaság egyáltalán nem tud alkalmazkodni. Mindehhez még hozzá lehet tenni, hogy a vállalati vezetés pusztán az eltérő makro- -ökonómiai feltételek létezésének tudata miatt is szívesebben valósít meg integrációt azonos nemzetiségű vállalatokkal. Számára ugyanis szubjektíve úgy tűnik, mintha ez esetben a nyereségek és veszteségek pontosabban kiszámíthatók lennének, a partnervállalatok magatartása könnyebben megjósolható lenne stb., azaz úgy érzi, hogy általában biztosabban mozoghat az előtte ismert és éppen ezért áttekinthető hazai körülmények között. Ugyanakkor az a benyomása támadhat, hogy — „idegen” vállalattal lépve kapcsolatba — az eltérő feltételekből fakadó nehézségek sokkal nehezebben küzdhetők le, mint a valóságban. Mindebből következik, hogy az intézményrendszerbeli különbségek felszámolása jelentősen elősegítené a termelési integráció és általában a munkamegosztás további szélesedését. Ennek ugyanis nem vetnének gátat azok a makrogazdasági korlátok, amelyekre az előbbiekben utaltunk, s amelyeken belül csak a nemzeti integráció fejlődhetett kellő mértékben. Ez a felismerés vezette elsősorban Nyugat- és Kelet-Európa fejlett államait arra, hogy hozzákezdjenek az országaik között fennálló egyes intézményrendszerbeli különbségek fokozatos kiküszöböléséhez, aZaZ egységes multinacionális gazdasági intézményrendszer létrehozásához régiójukban. E folyamat során az elkülönült nemzeti gazdasági intézményrendszerek regionális intézményrendszerré integrálódnak, vág) legalábbis egyre inkább megközelítik ezt az integráltsági fokot. Más oldalról nézve, az integrációban részt vevők arra törekednek, hogy a termelőegységek aktivitása számára nemzetközi szinten a belföldihez hasonló feltételeket teremtsenek. Hangsúlyozom azonban, hogy itt csak hasonlóságról lehet szó, hiszen az azonosság valójában már új, soknemzetiségű állami alakulat létrehozásával lenne egyértelmű. A termelőerők fejlődése azonban nézetem szerint a belátható jövőben nem követeli meg ilyen alakulat létrehozását, hiszen a hasonlóság meghatározott foka biztosítja már azok optimális fejlődését. Éppen ezért nem értek egyet az amerikai Ernst B. Haas megállapításával, aki már címében is jellemző monográfiájában (Túl a nemzetállamokon) a következőket írja: „Integráción kizárólag azt a folyamatot értem, amely egy adott konkrét rendszert egy alig körvonalazható jövőbeni rendszerrel kapcsol össze. Ha a jelenlegi nemzetközi színteret a nemzetközi környezetek (environments) kölcsönhatásának és összefonódásának rendszereként fogjuk fel,. . .akkor az integráció nem más, mint e kölcsönhatás és összefonódás növekedésének folyamata, amely fokozatosan elhomályosítja azokat a határokat, amelyek ma a nemzetközi szervezet rendszere és a nemzetállamok mint környezet között fennállanak.”6 Haas a lényeget illetően frappánsan fogalmaz. Gazdasági téren minden bizonnyal egyre „homályosabbá” válnak azok a határok, amelyek ma még a regionális integráció és az abban részt vevő nemzetállamok között húzódnak. Nem tartom azonban szükségszerűnek, hogy az összes — tehát a politikai — határok is eltűnjenek a regionális rendszer és „környezete” között. Nem merném megkockáztatni azt az állítást, hogy a nemzetállamok az integrációs folyamat eredményeként megszűnnek létezni, márpedig a fenti definíció erre enged következtetni. Haas mindenesetre nem áll egyedül álláspontjával. Az eltérő gondolatmenetű, de hasonló végkövetkeztetésre jutó szerzőket most nem idézem, említést érdemel azonban Morton Kaplan definíciója, aki szerint az integráció folyamatát az jellemzi, hogy „az alrendszerek domináns voltát fokozatosan felváltja
