Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 1. szám - Kozma Ferenc: A világgazdasági rend megújításának lehetőségeiről

dést kialakítani, pontosabban belső törvényszerűségei, szándékai folytán csakis ilyen, a kölcsönös segítség elvére épülő együttműködést szorgalmazza. Egyelőre azonban maga is azzal küzd, hogy felszámolja termelőerőinek történelmileg örökölt elmaradottságát, számára is gondot okoz a tőkehiány, és — nem lévén gyarmatosító múltja — gazdasági­társadalmi kapcsolatai a fejlődő országokkal egyelőre jóval gyérebbek, mint a fejlett tőkésországokéi: a fejlődő országokkal lebonyolított teljes kereskedelmi forgalma a fejlődő országcsoport összes forgalmának mintegy 9%-a. Mindamellett a szocialista közösség országai felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a volt gyarmati országoknak politikai függetlenségük kivívása idején. Lehetőségeikhez képest jelentős gazdasági segít­séget is nyújtanak a termelőerőiket tekintve elmaradott országoknak, beleértve termé­szetesen azokat az országokat is, amelyek egy lakosra számított nemzeti jövedelmük alapján a fejlődő országok kategóriájába sorolhatók, de társadalmi berendezkedésüket tekintve a szocialista világhoz tartoznak. Ez a segítség annál figyelemreméltóbb, mivel nem olyan gazdaságból származik, amelyet a múltban más országok népeinek kizsák­mányolásából halmoztak föl. Ellenkezőleg, a szocialista közösség országai maguk is szenvedő alanyai voltak az imperialista kizsákmányolásnak. Mégis, minden erőfeszítésük ellenére, a szocialista közösség országainak teljesítőképessége véges, különösen ami az átengedhető addicionális fejlesztési eszközök (segélyek, hitelek) mennyiségét illeti. Végül, a nem kapitalista típusú világrend mint a neokolonialista világrenddel szem­beni alternatíva követelésének, kikényszerítésének szükségessége, történelmi elkerülhe­tetlensége a fejlődő országok nagy részében nem tudatosodott még, mint ahogyan azok­nak a belső, forradalmi jellegű társadalmi reformoknak szükségessége sem, amelyek nélkül a termelőerők elmaradottsága elleni küzdelem nem hozhat tartós eredményeket. A neokolonializmus elleni harc a neokolonialista törekvések kibontakozása közepette fog kifejlődni. Eközben mind több fejlődő ország fogja igényelni a szocialista közösség­gel való gazdasági együttműködést, amelynek az eddigi gyakorlatból leszűrhető alap­elvei a következők: A stabilitás elve. A szocialista országok a fejlődő országokkal megkötött kereske­delmi egyezményeket beépítik népgazdasági terveikbe, így biztos elhelyezési piacot kí­nálnak az importált áruknak, hasonlóképpen garanciát vállalnak az ellenérték szállítá­sáért, valamint felajánlják a kereskedelmi árak konjunkturális ingadozásainak kiküszöbö­lését és a hosszabb távú árváltozások fokozatos érvényesítését. A komplexitás elve. Gazdaságuk centralizált voltából, tervszerű irányításából kö­vetkezően a szocialista országok vállalni tudják nagyméretű, komplex fejlesztési felada­tok (mezőgazdasági-élelmezési, iparfejlesztési, regionális fejlesztési, vízgazdálkodási, közlekedésfejlesztési, egészségügyi, oktatásügyi stb.) megoldását a tervezési-kutatási stádiumtól a beüzemeltetésig, a hazai szakemberek kiképzéséig és begyakoroltatásáig. A belsőleg integrált gazdaság elve. A szocialista országok készek hatékonyan közremű­ködni olyan gazdaságfejlesztési programok elkészítésében és kivitelezésében, amelyek biztosítják az adott fejlődő ország (vagy több országból álló régió) termelőerőinek és társadalmi struktúrájának harmonikus fejlődését, beleértve az ország természeti kin­cseinek hasznosítását, a foglalkoztatottság és a belső piac növelését; a rendelkezésre álló munkaerő műveltségi és szakmai rétegződésének, területi eloszlásának megfelelő terme­lési szerkezet kialakítását; helyes arányok kialakítását a belső piac kielégítésére szolgáló termelés, az exportra orientált termelés és a gazdaság importigénye között; a gazdasági fejlődés szükségleteinek megfelelő termelési rendszerek és irányítási formák kialakítását (az állami szektor megszervezése, szövetkezetesítés, kereskedelmi hálózatok szervezése stb.). A tömegs^ükségletekre orientáltság elve. A szocialista felvevőpiacra munkamegosztás (vagy hosszú lejáratú áruegyezmény) keretében termelt áruk minősége és választéka az 26

Next

/
Thumbnails
Contents