Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Kozma Ferenc: A világgazdasági rend megújításának lehetőségeiről
országok fiataljainak tervszerű külföldi szakképzését a hazai oktatási hálózat kifejlesztésével. Az egész programnak szoros összhangban kell állnia a mezőgazdasági és ipari fejlesztési programokkal, és messzemenően figyelembe kell vennie az egyes régiók, országok eltérő sajátosságait. Ez az elgondolás ismét a nem kapitalista célrendszerű fejlesztés része. A fejlett tőkésországokat kézenfekvő gazdasági érdekek nem ösztönzik a fejlődő világ gazdasági felemelkedését megalapozó, azzal szinkronba hozott általános és komplex művelődési program irányába. A fejlődő országoknak olyan partnereket kell keresniük az együttműködéshez, akiknek általános és szakoktatási, valamint népművelési rendszere alkalmas arra, hogy nagy tömegekben befogadja a fejlődő országokból érkező fiatalokat, kellő adaptálással például szolgáljon a fejlődő országokban létesítendő oktatási rendszerekhez, s végül konzultánsokat és felszerelést is tudjon biztosítani ezen oktatási rendszerekhez. Mindamellett ahhoz, hogy a fejlődő világ gazdasági függőségének utolsó szálai is elszakadjanak, nem elég kiütni a tőke kezéből a gabonazsarolás eszközét, sem a „feldolgozási” vagy „szerszámkészítési” monopóliumot, de még a szakképzettségi monopóliumot sem. Végső soron a „fejlődő” világ akkor zárkózik fel a fejlett társadalmakhoz, ha maga is hozzájárul a világ termelőerőinek fejlesztéséhez. A tökét hosszú távon globális méretekben meg kell fosztani innovációs monopóliumától is. Ha az „új gazdasági rend” nem tartalmazza ennek a fejlődési iránynak a csíráit (melynek kibontakoztatása a fejlődő világ nagy részén csak több emberöltő alatt lehetséges), az erőfeszítések legfeljebb oda vezethetnek, hogy a tőkés világ kedvezőbb és „humánusabb” — tehát kevésbé robbanásveszélyes — feltételeket teremt a fejlődő világban neokolonialista törekvései számára. A nem kapitalista típusú világgazdasági rend alternatívájában ezért igen előkelő helyet kell kapnia a fejlődő országokban kialakítandó kutatócentrumok hosszú távú programjának. Ezek a kutatócentrumok kezdetben az átvett tudományos-technikai eredmények feldolgozásának, adaptálásának és elterjesztésének központjai lennének, majd fokozatosan — a személyi és anyagi feltételek fejlődésének függvényében —• átalakulnának önálló újító bázisokká. Ez az elgondolás szintén minőségileg különbözik az „új gazdasági rend” tőkés variánsától. A fejlett tőkés erőközpontoknak semmi érdekük nem fűződik a fejlődő világ kutató- és újító tevékenységének kifejlesztéséhez. A gyakorlat kettős tendenciát mutat: egyrészt a brain drain következményeként a nyugati egyetemeken egyre több „kifutott” fejlődő országokbeli tudóst alkalmaznak, másrészt a fejlődő országokban néhol létrehozott kutatóközpontok különféle mérésekkel, alárendelt kísérletekkel stb. foglalkoznak. Magasabb intellektuális szinten a tendencia ugyanaz, mint a feldolgozó iparban: a kevésbé fejlett termelőerőkkel rendelkező országok tudományos kapacitását „vendég- munkási” vagy „alvállalkozói” minőségben idegen tőke zsákmányolja ki. A fejlődő országokban olyan együttműködés kialakítására kell törekedniük, amelynek keretében a partnerek jelentős segítséget nyújtanak a kutatók képzésében, kutató- központok megszervezésében, kutatói munkamegosztás létesítésében a szocialista és fejlődő országokbeli intézmények között, a fejlődő országokbeli kutatócentrumok folyamatos informálásában, valamint a tudományos-technikai eredmények közös hasznosításában. 5. A nem kapitalista alternatíva fokozatos kibontakozásának lehetőségei A fentiekben vázolt világgazdasági alternatíva gyors térhódításának feltételei ma még nem érettek. A monopolista erőközpontok nem hajlandók partneri szerepet vállalni ilyen típusú együttműködésben. A szocialista közösség képes ilyen típusú együttműkö25
