Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - SZEMLE - Madari Dániel: Az SPD mannheimi kongresszusa és a nemzetközi enyhülés
megtartása mellett” kifejezés az SPD-ben hagyományosan azt jelenti, hogy az SPD a nyugati kommunista pártokkal és a szocialista országokkal is együtt akar működni. A másik állítás ebből következik: elismeri, hogy a szocialista országok támogatják a bérből élő dolgozók anyagi és szellemi érdekeit. Alighanem ennek a két közvetett állításnak tulajdonítható, hogy ez a megfogalmazás a dokumentum végleges szövegében nem szerepel. A javaslattevők tisztességes szándékának elismerése mellett megjegyzendő, hogy a szocialista országok álláspontja eltérő. Tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy olyan reálpolitikát folytató tőkés államokkal is együtt kell működni a béke megvédése érdekében, amelyek a legkevésbé sem érdekeltek a dolgozók életszínvonalának emelésében, legfeljebb annyit tesznek, amennyi a „szociális béke” fenntartása érdekében szükséges, azaz amivel a sztrájkok és az osztályharc élesedését megakadályozhatják. A „kivel” és a „ki ellen” kérdésekre a legpontosabb válaszokat a „harmadik világ” problémáival foglalkozó fejezethez benyújtott módosító javaslatok tartalmazzák: „A fejlesztési politikának azt kell céloznia, hogy a »harmadik világ« országaiban — amelyekre az éhség, a kizsákmányolás és az elnyomás jellemző — ne azokat támogassa, akik uralják ezeket az országokat, hanem azoknak adjon támogatást az önsegélyezéshez, akik ezekben az országokban a nemzeti és nemzetközi uralkodó csoportok profit- és hatalmi érdekeinek áldozatai.”37E javaslat indoklása: „Meg kell hiúsítani a konzervatívok kísérletét, hogy a fejlesztési politikát a kizsákmányoló struktúrák további fenntartására használják fel.” Az indoklás a „harmadik világ” országait „továbbra is függő viszonyban tartó imperialista országokról” beszél. A „kizsákmányolás” és az „imperialista országok” kifejezés meglehetősen ritka az SPD dokumentumaiban. „Nem elegendő a szavakban kifejezett békevágyat a hatékony békepolitika alapjává tenni. A »harmadik világ« országainak kizsákmányolása a multinacionális konszernek által — többek között a nyugatnémet központú multinacionális konszernek által — csak akkor lehetséges, ha ezek a konszernek a központjukat alkotó országoktól támogatást kapnak. A hitelek csökkentése vagy megvonása válságos gazdasági helyzetben megdönt- het demokratikus kormányokat, hitelek meghosszabbítása pedig fasiszta diktatúrákat tarthat életben.”38 Ez a javaslat világosan kifejezi azt a tényt, hogy a „nyugatnémet központú” multinacionális vállalatok csak a nyugatnémet állam támogatásával zsákmányolhatják ki a „harmadik világ” országait. Az idézet utolsó mondata jól illik az NSZK és Portugália, illetve az NSZK és a Dél-afrikai Köztársaság kapcsolatára. Végül egy egészen pontos megfogalmazás: „Az SPD egyedül nem képes arra, hogy valamennyi problémát megoldjon, amelyeket az elmaradottság és az imperialista hatalmi politika okozott. Ezért a nemzetközi politikában valamennyi erővel együttműködik, amely hozzá hasonlóan a békéért harcol és egy igazságos és humánus nemzetközi gazdasági és társadalmi rend felépítésére törekszik.”39 Ugyanilyen tanulságosak azok a módosító javaslatok, amelyek a nyugat-európai integrációs politika és az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok világosabb megfogalmazását célozzák: „Az Egyesült Államok egyértelmű túlsúlya Nyugat-Európában, amely nem utolsó97
