Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - SZEMLE - Madari Dániel: Az SPD mannheimi kongresszusa és a nemzetközi enyhülés
Ezzel szemben rendkívül pozitív — amennyiben következetesen megvalósítják a NATO-ban és az Egyesült Államokban felélénkült agresszív erők ellenében — az alábbi tézis: „Az NSZK súlya és felelőssége megnőtt. A magára vállalt kötelezettségei keretében a jövőben is önállóan kell cselekednie, amikor a békepolitika következetes megvalósításáról van szó, amely politika mellett az SPD elvi alapon döntött, nem időlegesen vagy taktikai okokból.”3 A határozat részletesen foglalkozik a Bécsben folyó tárgyalásokkal. „Az enyhülési politika folytatása növekvő bizalmat igényel; a legközelebbi fázisban ehhez tartozik a leszerelési intézkedések megvalósítása. Az SPD állhatatosan támogatja a kétoldalú, kiegyensúlyozott csapatcsökkentési tárgyalásokat.”4 A határozat lehetségesnek tartja, hogy ennek során a taktikai atomfegyvereket is bevonják a tárgyalások témakörébe. Azonosítja az SPD célját a NATO-tagországainak közös álláspontjával, mely szerint ezeknek a tárgyalásoknak kiegyensúlyozottabb, stabil erőegyensúlyhoz kell vezetniük, a katonai erők alacsonyabb színvonalán. A határozat a tárgyalások elnevezéseként következetesen az MBFR rövidítését használja, ezzel is hangsúlyozva a „kiegyensúlyozottabb” egyensúly igényét. Pedig ezek a terminusok csak globális vonatkozásban, a két világ- rendszer közti erőegyensúlyra értve kifejezők. Egy szűk régióra vonatkoztatva használatuk értelmetlen. A bécsi tárgyalások Brandt referátumában is jelentős hangsúlyt kapnak: „A növekvő együttműködés valamennyi Helsinkiben meghatározott területen azt is megköveteli, hogy a csapatok és a fegyverzetek csökkentése területén is tegyünk lépéseket, akkor is, ha ez sokáig tart.. . 1976-ban lehetséges és szükséges, hogy Kelet és Nyugat közelebb kerüljön e problémákhoz, és egyezményt kössön — ha szerényét is — a közép-európai csapatcsökkentésről.”5 A határozat 9. pontja — amelyről később még szó esik — a következőképpen hangzik: „egyoldalú lépések az MBFR-tárgyalások sikerét éppúgy kérdésessé tennék, mint a csapatok és a fegyverzetek erősítése a tárgyalások idején. Ebből következik készségünk, hogy a NATO védelmi erejének fenntartása érdekében biztosítjuk a szövetségi haderőre szükséges ráfordításokat.”6 A következő pont elvi jelentőségű: „A következő években is feladatunk marad, hogy a Kelet és a Nyugat közötti enyhülést továbbfejlesszük, a békét biztosító minőségűvé alakítsuk, amely előbb pótlólagos szerepet kap, majd egyenértékűvé válik a biztonság katonai oldalával.”7 Mint ismeretes, a nyugatnémet ellenzék, a NATO és az Egyesült Államok imperialista körei kizárólag a katonai erőt tartják békét biztosító tényezőnek. Rendkívül pozitív annak elismerése, hogy az együttműködés, az enyhülés szavatolja a békét és a biztonságot. A határozat üdvözli a lengyelekkel megkötött szerződést — ezzel egyébként külön határozat is foglalkozott —, majd megállapítja, hogy kielégítően fejlődtek a politikai és gazdasági kapcsolatok a Szovjetunióval. Hangsúlyozzák, hogy ezek a kapcsolatok továbbra is jelentős szerepet játszanak az európai enyhülésben. Különösen nagy lehetőségek állnak a gazdasági kapcsolatok fejlesztése előtt. Azzal nem foglalkozik a határozat — és a kongresszuson sem esett szó róla —, hogy a Szovjetunióval és a többi szocialista 88
