Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 1. szám - Kozma Ferenc: A világgazdasági rend megújításának lehetőségeiről

erőkkel rendelkező partnereket kellene találniuk, akik hajlandók együttműködni velük, illetve segítséget tudnak nyújtani

— ahhoz, hogy szoros összhang jöjjön létre egyfelől a mezőgazdasági program és a munkaerőprogram, másfelől a mezőgazdasági programon belül a technikai és társadalmi feladatok megoldása között;

— a mezőgazdasági szakemberképzéshez, illetve a helyi iskolázási, népművelési rendszer megteremtéséhez;

— a különböző fejlettségi fokú és típusú szövetkezetek megszervezéséhez, a mező- gazdasági szakigazgatás, tervezés, a felvásárlási hálózat és tervszerű áruellátás megszervezéséhez ;

— felszerelések, e komplex technológiák szállításával a mezőgazdaság számára, lényegében minden fejlettségi lépcső igényeinek megfelelően, beleértve a vízgazdálkodást, a növényvédelmet, az állategészségügyet, laboratóriumokat stb.;

— a felszerelések, termelési rendszerek szállítását tervszerűen összekapcsolva a szervezési kérdésekben és káderképzésben nyújtott segítséggel.

Ebből a szempontból a fejlett tőkésországok, illetve cégek tőkeerejük ellenére nem ideális partnerek. A tőkés felfogás egyoldalúan a véghatékonyságra koncentrál és nem komplex módon az egész társadalom hatékony működésére. Éppen az élelmezési probléma megoldási kísérletei bizonyítják („zöld forradalom”), hogy a termelés véghatékonyságára való egyoldalú támaszkodás a fejlődő világban nem enyhíti, hanem — társadalmi tovagyűrűzései következtében — még súlyosbítja is az ország gazdasági problémáit.

A másik alapvető probléma a lakosság foglalkoztatottsági szintjének növelése. Ez részben összefügg a mezőgazdaság fejlesztésével. A földreformokkal és szövetkezetek létesítésével végrehajtott mezőgazdaság-fejlesztés — kellő termelési biztonság esetén — a falusi lakosság jelentős része számára biztos megélhetést nyújt, ha az alapvető mező- gazdasági ágak modernizálásának üteme összhangban van más nemzetgazdasági szektorok munkaerőfelszívó-képességének növelésével.

A biztos megélhetés feltételeinek kiterjesztése a fejlődő országok jó részében főleg a városi munkanélküliség felszívásával kapcsolatos. Számításba kell venni azonban, hogy a fejlődő országok városi munkanélküli serege mint potenciális munkaerőtartalék ma még gyenge minőségű, sem szakképzettsége, sem fegyelmezettsége szempontjából nem tekinthető kiforrott munkásosztálynak. Az európai sémák alkalmazása ezért itt rendszerint csődöt mond, legalábbis rövid és középtávon. Ezért az új munkaalkalmak létesítését célzó tervekben számolni kell a fokozatossággal (kisüzem—manufaktúra— gépesített középüzem—nagyüzem); az adott ország termelési tradícióinak megfelelő termelő tevékenységekkel; az iskolázási, nevelési problémák párhuzamos megoldásával, beleértve ebbe a városi életkörülmények javítását, a nyomortanyák felszámolását, a kulturáltabb lakás- és egészségügyi viszonyokat, tömegkommunikációs hálózat megteremtését stb.; a sajátos nemzeti és vallási szokásokból adódó specifikumokkal (nők helyzete a társadalomban, merev rétegződés stb.).

Az ipari és szolgáltató üzemek létesítésével párhuzamosan gondoskodni kell a helyi munkaerő betanításáról, a szervezési-vezetési szakismeret átadásáról, valamint biztosítani kell a megtermelt áruk elhelyezését a belső piacon, a regionális piacon vagy az iparosodott országok piacain. Ez a felfogás ismét minőségi eltérés az „új gazdasági rend” tőkés neokolonialista alternatívájával szemben. Az iparosodott országoknak ugyanis e koncepció értelmében vállalniuk kell az igen intenzív és hosszan tartó közreműködést

a) az emberi termelőerő fokozatos, tervszerű és komplex fejlesztésében;

b) annak megtervezésében és megvalósításában, hogyan élhetnek együtt és kapcsolódhatnak egymáshoz a különböző technikai fejlettségi lépcsők, s hogyan lehet biztosítani a fejlettebbekre való fokozatos átmenetet;

23