Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Somogyi Ferenc: Gazdasági egységtörekvések Nyugat-Afrikában
re törekedtek. A hatvanas évek közepére ezek a kapcsolatok néhány területen igen intenzívekké váltak. A politikai együttműködés mellett az ún. Francia Közösség gazdasági téren is fenntartotta a volt gyarmati területek viszonylagos egységét, biztosítva ezzel a neokolonialista francia érdekek érvényesülését. Ezzel szemben az egymással nem szomszédos angol nyelvű nyugat-afrikai országok között közvetlen, aktív kapcsolat nem alakult ki. A Nemzetközösség keretében a francia területekhez viszonyítva lazábban kötődtek a volt anyaországhoz. A francia nyelvű államok csoportjának említett befelé fordulása, illetve elzárkózása következtében az anglofon országok frankofon szomszédaikkal sem működtek együtt, és így gazdasági fejlődésük közvetlen környezetüktől viszonylag függetlenül alakult. A térség országcsoportjainak, illetve országainak ez az elkülönültsége, az eltérő gyarmati múlt, valamint az abból eredő politikai nézetkülönbségek a későbbiekben is komolyan akadályozták a Nyugat-Afrika valamennyi államát tömörítő gazdasági együttműködési szervezet létrehozására tett erőfeszítéseket. Az ilyen átfogó regionális gazdasági közösség megteremtését először 1966-ban a frankofon együttműködésből kirekesztett Guinea kezdeményezte. Az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottsága által felkarolt javaslat realizálása céljából 1968-ban állam-, illetve kormányfői értekezletet rendeztek a libériái fővárosban. Ám az értekezlet — elsősorban a francia nyelvű országok egy részének tartózkodása miatt — nem hozott konkrét eredményt. Abban az időben sem a politikai, sem a gazdasági feltételek nem voltak érettek a nagyszabású terv megvalósítására. Az első sikertelen kísérlet után csak 1972-ben került ismét napirendre az anglofon és frankofon országok közös gazdasági együttműködési szervezetének létrehozása. A biaf- rai polgárháborút követő időben megerősödő Nigéria akkori államfője, Gowon tábornok vetette fel a kérdést togói hivatalos látogatásakor. A kezdeményezést a kilátásba helyezett nigériai támogatás és gazdasági segítség fényében Eyadema togói elnök kedvezően fogadta, és a tárgyalásokról kiadott közös közlemény szerint „a felek egyetértettek abban, hogy létrehozzák a két ország gazdasági közösségét mint a nyugat-afrikai gazdasági közösség magját”.2 Togo kiválásával tehát megbomlott a térség francia nyelvű országainak addig többé- kevésbé szilárdnak tartott egysége, és megnyílt az út a gyarmatosítók által meghúzott országhatárokat túllépő átfogó együttműködés kereteinek megvalósítása előtt. A nagy integráció ügye azonban ismét megtorpant: 1972. június 3-án aláírták a hét francia nyelvű országot magában foglaló Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (francia rövidítése: CEAO) megalakulásáról szóló bamakói egyezményt.3 A nyugat-afrikai kiváltságait az anglofon országok befolyásának növekedésétől és elsősorban a gazdaságilag jelentősen megerősödött Nigéria hegemóniájától féltő Franciaország sugallatára a frankofon országok így akarták meghiúsítani a nigériai elképzelések megvalósítását vagy legalábbis megerősíteni pozícióikat az angol nyelvű országokkal való későbbi együttműködéshez. Egy évvel a CEAO megalakulása után a nigériai és a togói kormány újabb lépésekre szánta el magát. Ezek eredményeként kezdődött 1973 végén a loméi megbeszélésekkel az a tárgyalássorozat, amely — sok nehézség és kerülő után — a tizenöt ország állam-, illetve 62
